La Liga: az öltözőből hívták vissza a játékosokat, hogy befejezzék a meccset

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.25. 20:36
null
A Granada-játékosok nem hittek a szemüknek… (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 32. fordulójának vasárnapi játéknapján a Sevilla hazai pályán 2–1-re legyőzte a Granadát, a mérkőzés azonban a ráadásban történtekről marad majd igazán emlékezetes.

A remek formában lévő, legutóbbi hét bajnokijából hatot megnyerő és csak egyet döntetlenre adó Sevilla negyedóra játék után vezetést szerzett a Granada ellen is: Ivan Rakitic magabiztosan értékesített egy tizenegyest. 1–0

A házigazda a folytatásban is nagy fölényben játszott, ennek pedig a fordulás után lett meg az eredménye: Papu Gómez előkészítése után Lucas Ocampos lőtte a kapuba a labdát. 2–0

Aztán a 90. percben tizenegyesből összejött a szépítés a Granadának, Roberto Soldado értékesítette a büntetőt (2–1), következhetett a négyperces ráadás. Ricardo de Burgos Bengoetxea játékvezető azonban az előzetesen jelzettekkel ellentétben már a 93. perc végén lefújta a mérkőzést, ez pedig természetesen nem nyerte el az egyenlítésért küzdő vendégek tetszését.

A hazaiak közül többen az öltözőbe vonultak, ám a Granada-játékosok végül kiharcolták, hogy lejátsszák a maradék egy percet – sajtóhírek szerint elromlott a játékvezető órája, ezért fújta le egy perccel korábban a mérkőzést.

Végül a játékosok visszaöltöztek, és visszatértek a pályára, érdemi történés azonban már nem volt, így a Sevilla sorozatban az ötödik győzelmét aratta. 2–1

Ezzel egyébként eldőlt, hogy a Sevilla nem végezhet hátrébb a negyedik helynél, így a La Ligában mind a négy hely elkelt már a következő BL-idényre.

A mérkőzés összefoglalója (megtekintés átkattintással, a meccs végi jelenet 1:44-től)

SPANYOL LA LIGA
32. FORDULÓ
Celta Vigo–Osasuna 2–1 (Iago Aspas 43., J. Murillo 64., ill. Roberto Torres 77. – 11-esből)
Sevilla–Granada 2–1 (Rakitic 16. – 11-esből, Ocampos 53., ill. Roberto Soldado 90. – 11-esből)
Athletic Bilbao–Atlético Madrid 2–1 (Berenguer 8., Inigo Martínez 86., ill. Sz. Szavics 77.)

KORÁBBAN
Huesca–Getafe 0–2 (Ünal 20., 52.)
Villarreal–Barcelona 1–2 (Chukwueze 27., ill. Griezmann 28., 35.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Elche–Levante 1–0 (Boye 32.)
Valladolid–Cádiz 1–1 (Plano 14., ill. Cala 64.)
Valencia–Deportivo Alavés 1–1 (J. Gaya 89., ill. Guidetti 84.)

Real Madrid–Real Betis 0–0

HÉTFŐN
21.00:
Eibar–Real Sociedad (Tv:Spíler2)

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 33 22 7 4 60–22 +38 73
2. Barcelona 32 22 5 5 76–29 +47 71
3. Real Madrid 33 21 8 4 56–24 +32 71
4. Sevilla 33 22 4 7 49–26 +23 70
5. Real Sociedad 32 13 11 8 50–34 +16 50
6. Betis 33 14 8 11 42–45 –3 50
7. Villarreal 33 12 13 8 50–38 +12 49
8. Granada 32 12 6 14 41–53 –12 42
9. Athletic Bilbao 32 10 11 11 41–34 +7 41
10. Celta Vigo 33 10 11 12 44–51 –7 41
11. Osasuna 33 10 10 13 31–39 –8 40
12. Levante 33 9 11 13 38–46 –8 38
13. Cádiz 33 9 10 14 28–49 –21 37
14. Valencia 33 8 12 13 41–48 –7 36
15. Getafe 33 8 10 15 26–39 –13 34
16. Deportivo Alavés 33 7 10 16 28–49 –21 31
17. Elche 33 6 12 15 29–49 –20 30
18. Valladolid 32 5 14 13 29–43 –14 29
19. Huesca 33 5 12 16 31–50 –19 27
20. Eibar 32 4 11 17 23–45 –22 23
Legfrissebb hírek

La Liga: április elején pótolhatják a hétfő este elmaradt bajnokit – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
3 órája

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
17 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
22 órája

Súlyos sérülés árnyékolta be a Zidane fiúk egymás elleni meccsét

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:55

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:40

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 20:35

La Liga: korai kiállítás után barcelonai iskolajáték

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 18:24

92. perces, ollózós góllal nyert a kiesés elől menekülő csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 16:21
Ezek is érdekelhetik