Barcelona: mellkasi fájdalmak miatt kórházba vitték Agüerót

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.10.31. 00:57
null
Ápolják Sergio Agüerót az első félidő hajrájában (Fotó: AFP)
Sergio Agüerót szombat késő este mellkasi fájdalmak miatt kórházba vitték, a kardiológián vizsgálják – adott hírt argentin labdarúgójáról az FC Barcelona a hivatalos honlapján éjfél körül.

 

Mint beszámoltunk róla, az Alavés elleni bajnoki mérkőzés 39. percében Sergio Agüero a nyakához kapott, majd a földre feküdt. A beszaladó orvosi stáb ápolta, de az argentin támadót végül még a szünet előtt lecserélték; az első hírek szédülésről, kisebb légzési nehézségekről szóltak.

A mérkőzés utáni helyzetjelentésben már azt írja a Barcelona hivatalos honlapja, hogy Agüero – aki egyébként saját lábán hagyta el a játékteret – az egész első félidőben érzett fájdalmat a mellkasa tájékán.

„Azt mondta nekem, nem érzi jól magát, ezért kórházba szállították, hogy kiderítsék, mi a baj. Többet nem tudok hozzátenni” – mondta a kilencven perc során a vezetőedzői teendőket ellátó Sergi Barjuán a lefújás után.

A mérkőzés – amelyen Gerard Piquét is le kellett cserélni sérülés miatt, ő húzódást szenvedett a jobb lábában – 1–1-re végződött a Camp Nouban.


 

Legfrissebb hírek

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
6 órája

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 21:32

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 17:09

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 08:40

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 20:35

La Liga: korai kiállítás után barcelonai iskolajáték

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 18:24

92. perces, ollózós góllal nyert a kiesés elől menekülő csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 16:21

Ancelotti: Ha így játszunk az Atlético ellen, nem fogunk nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 10:47
Ezek is érdekelhetik