La Liga: megvan a Getafe új vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2021.10.06. 12:14
null
Quique Sánchez Flores harmadszor dolgozik a Getafénél (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalban sereghajtó Getafénél a korábbi várakozásoknak megfelelően Quique Sánchez Florest nevezték ki vezetőedzőnek, miután az előző trénert, Michelt a hétvégén elszenvedett vereség után menesztették.

Az 56 éves spanyol tréner harmadik alkalommal lett a Gefate vezetőedzője: a 2004–05-ös idényt követően 2015 év elején 56 napig volt a csapatnál – utóbbi alkalommal személyes okokra hivatkozva távozott.

„Számomra a Getafe olyan, mint a családom. Amikor itt vagyok a klubnál, olyan, mintha otthon lennék. Most nagy feladat előtt állunk, amihez mindenkinek az energiájára szükség lesz” – fogalmazott székfoglalójában a Quique Sánchez Flores.

Az új idényt rendkívül gyengén kezdte a Getafe, nyolc mérkőzésen szerzett három góljával csupán egy pontot gyűjtött be, épp vasárnap, a Real Sociedad ellen hazai pályán, így Míchelnek nem volt maradása.

 

Legfrissebb hírek

92. perces, ollózós góllal nyert a kiesés elől menekülő csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 16:21

Folytatta remek idegenbeli sorozatát a Getafe

Spanyol labdarúgás
2025.02.14. 23:02

Egy góllal nyert a Getafe az Alavés otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.02.09. 16:08

Spanyol Kupa: tovább menetel az Atlético, most a Getafét ütötte ki

Spanyol labdarúgás
2025.02.04. 23:45

La Liga: Nikitscher bemutatkozott, a Valladolid nagy verést kapott a Villarreal vendégeként

Spanyol labdarúgás
2025.02.01. 18:12

San Sebastiánban győzött a Getafe, a Rayo legyűrte a Gironát

Spanyol labdarúgás
2025.01.26. 16:18

FC Barcelona: a Getafe edzője szerint Laporta és Flick is tiszteletlenül viselkedett

Spanyol labdarúgás
2025.01.24. 17:34

Két madridi derbit is rendeznek a Király-kupa negyeddöntőjében

Spanyol labdarúgás
2025.01.20. 13:49
Ezek is érdekelhetik