Real: Bale nem a legjobb időket éli, de hinni kell benne – Ancelotti

Vágólapra másolva!
2021.11.06. 12:24
null
Gareth Bale és Carlo Ancelotti (Fotó: Getty Images)
Carlo Ancelotti, a Real Madrid olasz vezetőedzője szerint Gareth Bale ugyan nem mostanság éli a legjobb időket labdarúgó-pályafutása során, de a szurkolók nem felejtik el, mit tett eddig a walesi játékos a fővárosi csapatért.

 

„Bale 2014-ben segített a Real Madridnak megnyerni a Bajnokok Ligáját és a Spanyol Kupát. Mostanában nem volt túlságosan jó, de hinnünk kell benne; ha visszatér a válogatottól és megérdemli, játszani fog” – idézte a szakvezető szavait a Marca spanyol sportnapilap.

A négyszeres BL-győztes, 32 éves walesi Gareth Bale-ért a Real Madrid 2013-ban 101 millió eurót fizetett a Tottenhamnek, ezzel akkor minden idők legdrágább labdarúgójának számított. A londoniaknál kölcsönjátékosként tett 2020–2021-es kitérő után tért vissza a Realhoz. Ebben az idényben eddig három meccsen egy gólt szerzett a blancók színeiben.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Courtois: Most nincs olyan tipikus csatárunk, mint Joselu

Bajnokok Ligája
2 órája

Jürgen Klopp neve szóba került a brazil válogatottnál és a Real Madridnál – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
8 órája

Declan Rice: Eredetileg beadást terveztünk

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 00:06

Ancelotti után Mourinho is jelölt a brazil kapitányi posztra – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.08. 17:30

Ancelotti a rutinra szavaz, Modric és Alaba is kezdő az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.08. 13:54

Ancelotti büntetőrúgót cserélne, Flick nem aggódik a Real Madrid miatt

Spanyol labdarúgás
2025.04.06. 10:40

Imanol Alguacil: Mbappé lesen volt, a Madrid nagy csapat, nincs szüksége segítségre

Spanyol labdarúgás
2025.04.02. 07:31

A La Liga elnöke ismét odaszúrt Carlo Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
2025.03.29. 11:21
Ezek is érdekelhetik