Akitől felbillent balra a pálya – Gentóra emlékezünk

88 esztendős korában elhunyt Francisco Gento (Fotók: Real Madrid)

„Közöttünk, aki lassú volt, nem élt meg” – Francisco Gento mondta ezt, és hazabeszélt, tizenegy másodperc alatt futotta a száz métert. Amikor 1997-ben Puskás Ferenc 70. születésnapján Budapesten járt, a legendás magyarról, valamint Alfredo Di Stéfanóról és magáról csak annyit jegyzett meg: „Gyakran azt mondták, ha a Madrid játszik, felbillen balra a pálya.”

Santander Nueva Montana városrészében kezdett futballozni, első találkozóját 19 évesen a Primera Divisiónban az FC Barcelona ellen játszotta 1953-ban, egy héttel később a Real Madrid elnökét, Santiago Bernabéut is elvarázsolta, a presidente még abban az évben meg is szerezte. Tizennyolc esztendeig erősítette a Realt, 13 nemzetközi kupadöntőben játszott, úgy lett hatszoros Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK)-győztes, hogy a hat sorozatban egyetlen mérkőzésről sem hiányzott! Paolo Maldinihez hasonlóan nyolcszor játszott a BEK (később BL) döntőjében. Az 1958-as brüsszeli fináléban a Milan ellen a hosszabbításban ő szerezte a mindent eldöntő gólt. A Real két legendájával, Puskás Ferenccel 1958 és 1966, illetve Alfredo Di Stéfanóval 1958 és 1964 között játszott együtt, a legendás Kopa, Rial, Di Stéfano, Puskás, Gento ötös fogat a világ egyik legjobb csatársora volt.

Az 1964-es Eb nyolcaddöntőjében az Észak-Írország elleni belfasti találkozón a hazai 1:1 után az ő góljával győztek a spanyolok 1:0-ra, onnan kezdve nem volt megállás az aranyéremig – igaz, a hazai négyes döntőben a Realért nem rajongó szövetségi kapitány, José Villalonga nem küldte pályára.

Volt, amikor ő sem tudott segíteni a válogatotton: az 1962-es chilei vb-n Spanyolország nem jutott tovább csoportjából, pedig a csehszlovákok, a mexikóiak és a brazilok ellen is ott volt a csatársorban Puskás Ferenc – lám, a spanyol nemzeti csapatban is összefonódott a karrierjük – társaságában. S a négy évvel későbbi tornán sem tudott lendíteni a La Roja szekerén. A válogatottbeli szereplését tekintve maradhatott hiányérzete, az Atlético balszélsője, Enrique Collar nem adta könnyen a 11-es számú mezt.

Nem csak a labda volt a közös pont Öcsi és Paco életében: Szöllősi György Puskás-könyvéből azt is megtudhatjuk, az edzőtáborozások során rendre egy szobában laktak, annak ellenére, hogy Gento erős dohányos volt, s a társát is megtanította egy-két magyar káromkodásra – egy ízeset a Száguldó Őrnagy 70. születésnapján a fülembe súgott, de mutatóujját felemelve figyelmeztetett, ha leírom, hátsón billent. Alkata idősebb korára köpcösebb lett, ami nem változott, az a mosolya.

„Paco Gento alakja híven képviseli a Real Madrid minden értékét, a madridisták és a sportvilág számára is hivatkozási pont volt és marad. A madridisták és minden futballrajongó mindig úgy emlékszik majd rá mint az egyik nagy legendára” – olvasható a 88 éves korában elhunyt futballistáról a Real közleményében.

Nekünk, magyaroknak is összeszorul a szívünk: olyasvalaki távozott, aki segítette az 1956-os forradalom után emigrálni kényszerülő legismertebb magyar beilleszkedését a földkerekség legjobb klubjába – amikor még nem volt a világon a legismertebb magyar.