Barcelona: Úgy döntöttem, maradok! – Depay

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.09.02. 10:01
null
Depay nem akar távozni a Camp Nouból (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona holland válogatott labdarúgója, Memphis Depay a hivatalos Twitter-oldalán üzent a szurkolóknak: a katalán együttesben képzeli el a jövőjét.


„Úgy döntöttem, hogy a Barcában maradok! Teljes mértékben elköteleztem magam a klub mellett, szeretnék hozzájárulni a csapat sikereihez” – írta Memphis Depay.

A 28 éves holland válogatott futballistának csütörtök estig lett volna esélye, hogy távozzon az FC Barcelonától. Külföldi sajtóhírek szerint a Juventus és a Manchester United is esélyes volt arra, hogy megszerezze a támadót.

Depay ugyan maradt, de egy csatártól így is megvált a katalán együttes: Pierre-Emerick Aubameyang a Chelsea-ben folytatja pályafutását.

Depay 2021 nyarán igazolt az FC Barcelonához, amelynek színeiben 38 mérkőzésen 13 gólt szerzett. Az kérdéses, mekkora szerep jut neki a 2022–2023-as kiírásban, hiszen egyértelműen Robert Lewandowski lesz az első számú csatár Xavi irányítása alatt.

 


 

Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
10 órája

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
14 órája

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
16 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 22:56

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.27. 22:45

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17
Ezek is érdekelhetik