La Liga: Griezmann miatt perelheti a Barca az Atléticót

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.09.09. 12:56
null
Griezmann nem a forma, sokkal inkább a pénz miatt játszik 30 perceket (Fotó: AFP)
A spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelona jogi lépéseket fontolgat az Atlético Madrid ellen Antoine Griezmann kölcsönszerződésének kijátszása miatt – írja a Sport információira hivatkozva a Football Espana.

 

Az idényben eddig öt mérkőzésen háromszor fordult elő, hogy Antoine Griezmann a kispadról beállva szerzett gólt. A Porto ellen az ő találata volt az, amellyel az Atlético Madrid győzelmet aratott a Bajnokok Ligájában.

Egyre nagyobb figyelmet kap a madridi piros-fehérek „taktikája”, hogy csak 30 percig játszatják a francia világbajnokot. A Barcelonától a „matracosokhoz” két évre kölcsönbe került támadó padozásának azonban anyagi okai vannak.

A szerződés pontos részletei nem ismertek, de állítólag ha Griezmann a rendelkezésére álló meccsek vagy játékpercek több mint felén pályán van, akkor az Atleti kénytelen lesz 40 millió eurót fizetni érte. Ezt próbálják elkerülni ezzel a furcsa forgatókönyvvel, mely szerint a francia minden meccsen a 60. perc környékén áll be.

A Sport szerint a Barcelona azonban jogi lépéseket fontolgat a madridi klub ellen, mivel információik szerint a záradék már teljesült, és most már jár nekik a 40 millió euró.

Mivel Griezmann az előző idényben a meccsek több mint 50 százalékán játszott, a katalánok szerint a záradék idén nyáron aktiválódott, mert az eredeti megállapodás nem kétéves kölcsönadásról szólt, hanem csak egyről, amelyben szerepelt egy hosszabbítási opció.

Az eset gondot okozhat az Atletinek, mivel jelenleg nincs 40 millió eurós tartalékja. Úgy tűnik azonban, hogy a „matracosok” vezetősége nyugodt és nem tart attól, hogy fizetnie kellene.

Legfrissebb hírek

Jorge Mendes nagy bejelentést tett Lamine Yamal jövőjéről

Spanyol labdarúgás
2 órája

„Sokszor sírva mentem haza edzésről” – Pintér Ádám a spanyolországi tapasztalatairól

Spanyol labdarúgás
6 órája

Katalán hullámvasút – Smahulya Ádám publicisztikája

Spanyol labdarúgás
11 órája

BL: Lamine Yamalban bíznak a katalánok

Bajnokok Ligája
11 órája

Egygólos előnnyel utazik a Real Madrid a visszavágóra

Bajnokok Ligája
20 órája

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 17:42

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
Tegnap, 6:59

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 21:32
Ezek is érdekelhetik