La Liga: műteni kell a Villarreal játékosát, ebben az idényben már nem lép pályára

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.13. 14:53
null
Francis Coquelin idénye véget ért (Fotó: Getty Images)
Hivatalos oldalán jelentette be a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Villarreal, hogy francia középpályása, Francis Coquelin számára véget ért az idény. A 31 éves játékos az FC Barcelona elleni, 1–0-ra elveszített bajnokin sérült meg.

„A valenciai IMED kórházban elvégzett vizsgálatok során kiderült, hogy Francis Coquelin jobb térdében elszakadt az elülső keresztszalag az FC Barcelona elleni bajnoki mérkőzésen. (…) A francia középpályást a következő napokban megműtik, emiatt már nem léphet pályára az idény hátralevő részében. Az orvosi beavatkozás további részleteiről klubunk a közeljövőben tájékoztatja a szurkolókat. (…) Veled vagyunk, Coque!” – áll a Villarreal közleményében.

 

Francis Coquelin a jelenlegi évadban 16 alkalommal jutott szóhoz bajnoki mérkőzésen, ez idő alatt 1 gólt szerzett. A korábban az Arsenalt is erősítő, 31 esztendős középpályás az Európa-Konferencialigában hét, míg a Király-kupában két összecsapáson lépett pályára.

 


SPANYOL LA LIGA
21. FORDULÓ
Villarreal–FC Barcelona 0–1 (0–1)
Villarreal, La Cerámica, 21 178 néző. Vezette: A. Hernández Hernández
Villarreal:
Reina – Alberto Moreno (Trigueros, 83.), Pau Torres, Albiol, Foyth – Parejo, Capoué, Coquelin (Chukwueze, 36.) – Baena (Mojica, 83.), Morales (Nino, 83.), Pino. Vezetőedző: Quique Setién
Barcelona: Ter Stegen – Koundé, R. Araújo, Christensen, A. Balde – Pedri, F. de Jong, Kessié (Alba, 88.), Gavi – Raphinha (Ferran Torres, 81.), Lewandowski. Vezetőedző: Xavi
Gólszerző:
Pedri (18.)

 

AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 21 18 2 1 43– 7 +36 56
2. Real Madrid 20 14 3 3 40–17 +23 45
3. Real Sociedad 20 12 3 5 28–19 +9 39
4. Atlético Madrid 21 11 5 5 30–17 +13 38
5. Betis 21 10 4 7 27–22 +5 34
6. Rayo Vallecano 21 9 6 6 28–23 +5 33
7. Athletic Bilbao 21 9 5 7 31–22 +9 32
8. Villarreal 21 9 4 8 22–18 +4 31
9. Osasuna 21 8 6 7 19–19 0 30
10. Mallorca 21 8 4 9 16–20 –4 28
11. Girona 21 6 6 9 27–31 –4 24
12. Sevilla 21 6 6 9 23–29 –6 24
13. Valladolid 21 7 3 11 15–28 –13 24
14. Celta Vigo 21 6 5 10 22–33 –11 23
15. Almeria 21 6 4 11 25–34 –9 22
16. Cádiz 21 5 7 9 17–33 –16 22
17. Espanyol 20 4 9 7 24–30 –6 21
18. Valencia 21 5 5 11 26–26 0 20
19. Getafe 21 4 7 10 18–28 –10 19
20. Elche 20 1 6 13 15–40 –25 9
Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
9 órája

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
10 órája

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
13 órája

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
16 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 22:56

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.27. 22:45

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17
Ezek is érdekelhetik