La Liga: aggódhat a Barcelona – vádat emeltek Bartomeuék ellen

Vágólapra másolva!
2023.03.08. 15:45
null
Bartomeunak magyarázkodnia kell (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a spanyol futballt alapjaiban rázta meg a hír, hogy az FC Barcelona éveken át fizetett a katalán játékvezetői testület alelnökének, José María Enríquez Negreirának, „szakmai tanácsadásért”. A La Liga és a La Liga 2 klubjai azóta közleményt adtak ki, mely szerint az ügy lehető legalaposabb kivizsgálását követelik, és együttműködnek a hatóságokkal. A spanyol ügyészség most korrupció gyanújával vádat emelt a katalán klub és korábbi elnöke, Josep Maria Bartomeu ellen Negreirának a lefizetése miatt – hívta fel a figyelmet az ESPN.

 

José María Enríquez Negreira, a katalán játékvezetői testület korábbi alelnöke beismerte az adóhatóságnak, hogy jelentéseket készített az FC Barcelonának a játékvezetők ténykedéséről azzal a céllal, hogy a csapat játékosai tudják, hogyan érdemes beszélni a játékvezetővel. Az adóhatóság jelentése szerint „a klub meg akart arról győződni, hogy semmilyen ellentmondásos játékvezetői ítélet ne sújtsa az FC Barcelonát.” A katalán klub 2016 és 2018 között összesen 1.4 millió eurót fizetett Negreirának, 2001 és 2018 között pedig nagyjából összesen hétmilliót. Ebben az időszakban négy elnöke is volt a klubnak, végül öt évvel ezelőtt Josep Maria Bartomeu (2014–2020) állította le a kifizetéseket.

Az ügyészség most vádat emelt a Barca és korábbi elnöke, Bartomeu ellen, de tanúként beidéznek két másik egykori elnököt is, Joan Gaspartot (2000–2003) és Sandro Rosellt (2010–2014), valamint a jelenlegi első embert, Joan Laportát is, ugyanis 2003 és 2010 között ő is irányította a klubot. Őket azért csak tanúként, és nem pedig vádlottként hallgatják meg, mert ellenük már nem lehet vádat emelni az esetlegesen elkövetett bűncselekmények elévülési ideje miatt.

Laporta egyébként tagadta azokat a következtetéseket, hogy ezek a játékvezetői jelentések a bírók lefizetésével lettek volna egyenlők.

„A Barca soha nem vásárolt játékvezetőket, ahogyan nem is befolyásolta őket – jelentette ki Laporta. Legyen világos mindenkinek, hogy soha nem állt ilyesmi a klub szándékában. A tények ellentmondanak azoknak, akik más történetet próbálnak beadni az embereknek.”

A La Liga első embere, Javier Tebas kijelentette, hogy a Barcát nem szankcionálhatják, ugyanis a kifizetések óta eltelt már több mint három év, viszont megígérte, hogy ennek ellenére is utánajárnak a dolognak. A FIFA (nemzetközi szövetség) és az UEFA (európai szövetség) azonban más tészta, ők kiszabhatnak büntetést, sőt, az UEFA már be is kérte az üggyel kapcsolatos valamennyi dokumentumot.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: eredményes fiatalok a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Utánpótlássport
8 órája

Ancelotti az FC Barcelona elleni kupadöntő után távozik Madridból – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
9 órája

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
10 órája

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
12 órája

Így folytatják a BL-ben – az elődöntő menetrendje

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 22:55

Jürgen Klopp neve szóba került a brazil válogatottnál és a Real Madridnál – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.16. 18:20

Kiakadtak a Barcánál Mbappé enyhe büntetése miatt

Spanyol labdarúgás
2025.04.16. 15:32

Marca: Hajszálnyira volt a Barcelona a katasztrófától – így értékelt a külföldi sajtó

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 13:15
Ezek is érdekelhetik