La Liga: elutasították a korábbi Barca-elnök tiltakozását a Negreira-ügyben

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.05. 15:15
null
Egy darabig még elhúzódik a Negreira-ügy (Fotó: Getty Images)
Minden spanyol élvonalbeli klub jogosult, hogy része legyen a tavasszal kipattant Negreira-ügynek (Mint megírtuk, a spanyol futballt alapjaiban rázta meg a hír, hogy az FC Barcelona éveken át fizetett a katalán játékvezetői testület alelnökének, José María Enríquez Negreirának, „szakmai tanácsadásért”) – derül ki Joaquín Aguirre bíró döntéséből az El Confidencial szerint.

 

Az FC Barcelona korábbi elnöke, Josep Maria Bartomeu tiltakozásában azt kérte, hogy a Real Madrid ne vehessen részt az ügyben, viszont a bíró szerint minden élvonalbeli csapat, így a királyi gárda is jogosult arra, hogy részt vegyen a vizsgálatban – feltéve, hogy bebizonyosodik a rendszerszintű korrupció vádja, hiszen ebben az esetben a Barca minden ellenfele „megszenvedte” a Negreira cégének küldött milliókat.

Joaquín Aguirre továbbá kizárta a Királyi Spanyol Labdarúgó-szövetséget (RFEF) az ügyből, valamint közölte: a nyomozók azt igyekeznek kideríteni, hogy a Negreirának fizetett pénzek bűncselekménynek számítanak-e annak függvényében, hogy maguk a játékvezetők nem kaptak pénzt a mérkőzések eredményeinek befolyásolására.

Végül, de nem utolsósorban a spanyol játékvezetést irányító szervezet (CTA) jelenlegi elnöke, Luis Medina Cantalejo azzal érvelt, hogy Negreira szerepe csupán dekoratív volt a katalán testületben, de a bíró ezt elutasította.

Legfrissebb hírek

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
20 órája

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 11:11

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 09:16

Luis Arregui: Az Osasunánál a szurkoló és az identitás a minden

Spanyol labdarúgás
2025.03.22. 08:23

Nyert a címvédő Panathinaikosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.21. 23:12

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40
Ezek is érdekelhetik