Kettőt egy csapásra: belső védőt és csatárt is kölcsönadott a Barca

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.26. 12:21
Clément Lenglet Madridban folytatja (Fotó: Atlético Madrid)
Két, kiegészítő embernek számító játékost is kölcsönadott a spanyol élvonalban (La Liga) szereplő FC Barcelona – jelentették be az érintett klubok.

Elsőként az Atlético Madrid jelentette be, hogy kölcsönvette a katalán óriásklub francia belső védőjét, Clément Lenglet-t. A 29 éves francia bekk – aki az előző két évadot a Tottenham, illetve az Aston Villa színeiben töltötte – vételi opció nélkül érkezett a spanyol fővárosba. A 15-szörös francia válogatott Lenglet az előző idényben összesen 25 tétmérkőzésen jutott szóhoz Unai Emery gárdájában.

Nem sokkal később a Real Betis közölte, hogy kölcsönvette a Barca által télen szerződtetett brazil középcsatárt, Vitor Roquét. A 19 éves játékos – akiért Laportáék 40 millió eurót fizettek ki az Athletico Paranaensének – az előző évadban 16 tétmeccsen mindössze 353 játékpercet kapott Xavitól (ez idő alatt két gólt szerzett), s a jelek szerint Hans-Dieter Flicket sem tudta meggyőzni a képességeiről.

Roquét Fabrizio Romano információi szerint a portugál Sporting CP is szerette volna megszerezni (a lisszaboni zöld-fehérek 30 millió eurót sem sajnáltak volna érte), de a brazil szeretett volna a spanyol bajnokságban maradni, ezért a Betis ajánlatát választotta. A sevillai együttes a hivatalos honlapján a kölcsönvétel mellett leszögezte, hogy a szerződésbe belekerült egy kivásárlási opció is, de – a Barcelona közlése szerint – adott esetben egy újabb idényre is kölcsönveheti a csatárt a bajnokság és a kupa mellett a Konferencia-ligában érdekelt együttes.

 

Legfrissebb hírek

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
11 órája

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
21 órája

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
23 órája

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:16

Luis Arregui: Az Osasunánál a szurkoló és az identitás a minden

Spanyol labdarúgás
2025.03.22. 08:23

Nyert a címvédő Panathinaikosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.21. 23:12

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

Lamine Yamal: Az NL-t is meg akarom nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 18:06
Ezek is érdekelhetik