Modric a legidősebb Real Madrid-játékos? Nem teljesen…

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2024.10.27. 14:42
A napokban bejárta a hír a világsajtót, hogy Puskás Ferenc rekordját (39 év, 36 nap) megdöntve immár Luka Modric a legidősebb játékos a Real Madrid történetében, amióta 39 évesen és 40 naposan beállt a Celta Vigo elleni bajnoki mérkőzésen csereként, múlt szombaton. Nos, Modric azóta a pályán volt a Dortmund és a Barcelona ellen is, de a sportmédia által (és sajnos mostanáig általam is) tényként elfogadott és általánosan visszhangzott állítás némi pontosításra szorul.
Puskás Ferenc zászlót cserél Ron Harrisszel az 1966. november 22-én játszott, Chelsea elleni jótékonysági mérkőzés előtt (Fotó: Nostalgia Futbolera)

Először is Puskás nem 39 éves és 36 napos volt, amikor a Betis elleni, idegenbeli Spanyol Kupa- (Copa del Generalísimo-) meccsen 1966. május 8-án pályára lépett, hanem 39 éves és 37 napos, ugyanis a spanyol lexikonokban máig szereplő 1927. április 2-i születési dátum helyett valójában április 1-jén született a budapesti Szent Rókus Kórházban.

De az igazán lényeges nem is ez. Hanem az a kis szócska, ami az eredeti hírben ott volt ugyan, de annak legtöbb magyar feldolgozásából kimaradt: Modric a legidősebb, aki „hivatalos”, avagy tétmeccsen pályára lépett a Real Madridban.

Hiszen jótékonysági és gálameccseken Puskás a jelenlegi tudásom szerint még legalább ötször játszott a Real Madridban, ám ha a hosszabb kihagyás és amerikai edzősködése után rendezett 1969-es búcsúmeccsét nem számoljuk, akkor is volt még 1966 júniusában egy belgiumi (a Standard Liege ellen) és két franciaországi (a Stade Reims és a Valenciennes otthonában) fellépése, sőt ez év novemberében ott volt a londoni kezdőcsapatban és végig is játszotta a mérkőzést a Chelsea elleni jótékonysági meccsen. És hogy ez nem valamiféle öregfiúkcsapat volt, azt világosan jelzi, hogy a Real Madrid együttesében öten is ott voltak a két (!) nappal korábban vívott madridi el Clásico kezdőcsapatából. Mivel azonban Francisco Gento, aki 1962-től 1971-es visszavonulásáig a Real Madrid csapatkapitánya volt, ezen a londoni találkozón nem lépett pályára, Puskást kérték fel csapatkapitánynak. Ez pedig – hiába volt a Honvédnál és az Aranycsapatban is fiatal korától csk – óriási szó, főleg annak tükrében, hogy a Real Madrid állandó csapatkapitánya Puskás idejében (s aztán még évtizedekig) csak született spanyol játékos lehetett (még a klubtörténet legjobbja, az argentin származású Alfredo Di Stéfano sem!). A mellékelt képen, amelyet éppen ma dobott fel a Facebook a Nostalgia Futbolera oldal révén, Puskás zászlót cserél Ron Harrisszel, aki a Chelsea klubrekordere (795 meccsen játszott a klub színeiben), és 19 évig volt a csapatkapitánya. A lenti fotón a mérkőzés (1:0-ra nyertek a hazaiak) hivatalos műsorfüzetének címlapja látható.

Arról a napról tehát, 1966. november 22-éről, amelyen Puskás 39 évesen és 245 naposan nem csak hogy pályára lépett a Real Madrid első csapatában, de annak (Modric mai szerepéhez hasonlóan egyébként) csapatkapitánya és 10-ese volt, mi több, végigjátszotta a találkozót.

Az 1966-os Chelsea–Real Madrid mérkőzés hivatalos műsorfüzete
Spanyol labdarúgás
2024.10.19. 22:55

A korrekorder Modric gólpasszal járult hozzá a Real Madrid győzelméhez

Mbappé távoli bombájára még volt válasza a Celta Vigónak, de Vinícius gólja három pontot ért a vendégeknek.

 

Legfrissebb hírek

Rodrygo lenyűgöző társasághoz csatlakozott; az Arsenal BL-történelmet írt hét góljával

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:33

Ancelotti: Van időnk felkészülni a visszavágóra

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:25

Ötszázadszor lép pályára a Real Madrid a BEK-ben és a BL-ben – jön az Atlético elleni nyolcaddöntő

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 08:54

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 06:59

„Nem hiszem, hogy nagy előnyre tudnánk szert tenni” – Carlo Ancelotti az Atlético elleni meccs előtt

Bajnokok Ligája
2025.03.03. 19:22

Megnevezték a Laureus-díj idei jelöltjeit, Alcaraz és Verstappen is nyerhet a férfiaknál

Egyéb egyéni
2025.03.03. 15:49

Capello: Yamal rendkívüli játékos, de nincs meg benne Messi zsenialitása

Spanyol labdarúgás
2025.03.03. 14:36

Ancelotti: Ha így játszunk az Atlético ellen, nem fogunk nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 10:47
Ezek is érdekelhetik