Nikitscher csak csere volt az új edzőnél, kiütötte a Bilbao a Valladolidot

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.23. 22:51
Ahogy a kiállított Stanko Juric Oihan Sancetet, úgy a Valladolid sem tudta megállítani a Bilbaót (Fotó: Getty Images)
Az új edzőnél, az idény végéig kinevezett Álvaro Rubiónál ezúttal csak csere volt és bő 20 percet játszott a spanyol élvonalbeli Valladolid magyar középpályása, Nikitscher Tamás, akinek csapata a La Liga 25. fordulójában nem tudta megnehezíteni a házigazda Athletic Bilbao dolgát, amely könnyedén nyert 7–1-re. Később a Real Betis 2–1-re győzött a Getafe vendégeként, míg a Real Sociedad 3–0-ra elintézte a Leganést.

Mint ismert, a héten edzőt váltott a spanyol bajnokság utolsó helyén szerénykedő Valladolid, amely menesztette a decemberben kinevezett Diego Coccát, helyét az eddig a tartalékcsapatot irányító Álvaro Rubio vette át, aki a Bilbao elleni idegenbeli mérkőzésen nem nevezte a kezdőbe a télen szerződtetett Nikitscher Tamást.

A sereghajtó lilák nem tudták megnehezíteni a jóval esélyesebb Athletic dolgát, amely már az első félidőben lezárta a lényegi kérdéseket, hiszen Mikel Jauregizar, Nico Williams, Maroan Sannadi és az ebben az idényben már 13. bajnoki gólját jegyző Oihan Sancet is betalált. 4–0

A második félidő elején ugyan hamar szépített a Valladolid Mamadou Sylla találatával, de szűk tíz perccel később a vendégek horvát középpályása, Stanko Juric rövid idő alatt kapta meg második sárga lapját, végleg szertefoszlatva csapata egyébként sem rózsás esélyeit.

A Bilbao élt az előtte adódó lehetőséggel, emberelőnyét hamar kihasználta: előbb Nico Williams szerezte meg második találatát, majd Gorka Guruzeta iratkozott fel a gólszerzők közé, azt követően, hogy egy perccel korábban Nikitscher Tamást becserélték. A vendéglátó baszkok a hajrában sem álltak le, a duplázó Nico után Inaki Williams is betalált (aztán egy kapufája is volt), így a Valladolid 7–1-es pofonba szaladt bele az edzőváltás után a Bilbao ellen.


A Real Betis egy korábbi Real Madrid-játékos, Isco góljával szerzett vezetést a Getafe vendégeként. A 32 éves futballistát a Manchester Unitedtől érkező Antony szolgálta ki a 18. percben. A második játékrészben megduplázta előnyét a vendégcsapat, Isco ezúttal büntetőből vette be a madridi csapat kapuját a 77. percben. Öt perccel később a hazaiak szintén egy korábban a Real Madridnál is megforduló labdarúgó, Borja Mayoral góljával szépítettek. A hajrában újabb találat már nem született, piros lap azonban kettő is. A vendégeknél Antony, a hazaiaknál Domingos Duarte nem fejezte be a 2–1-es Betis-győzelemmel záruló meccset. Előbbi buktatás miatt egyből piros lapot kapott, így kihagyja a Real Madrid elleni következő bajnokit.


Az utolsó vasárnapi mérkőzésen a Real Sociedad nagyon könnyedén nyert a Leganés ellen. A baszkok a 12. percben Arszen Zaharjan távoli lövésével révén szereztek vezetést, majd a második játékrész elején Kubo Takefusza egy remek szóló végén talált a vendégkapuba. A 3–0-s végeredményt egy szöglet után Jon Ander Olasagasti állította be. Győzelmével a Real Sociedad négy helyet előrelépve a nyolcadik.

SPANYOL LA LIGA
25. FORDULÓ
Athletic Bilbao–Valladolid 7–1 (Jauregizar 10., N. Williams 35., 67., Sannadi 43., Sancet 45+2.,  Guruzeta 69., I. Williams 87., ill. M. Sylla 47.)
Kiállítva: Juric (56., Valladolid)
Valladolid: Nikitscher Tamás a 68. percben lépett pályára
Getafe–Betis 1–2 (Mayoral 82., ill. Isco 18., 77. – a másodikat 11-esből)
Kiállítva: Duarte (90+6.), ill. Antony (90+4.)
Real Sociedad–Leganés 3–0 (Zaharjan 12., Kubo 48., Olasagasti 80.)
Real Madrid–Girona 2–0 (Modric 41., Vinícius Júnior 83.)

Február 24., hétfő
21.00: Sevilla–Mallorca (Tv: Spíler2)

Pénteken játszották
Celta Vigo–Osasuna 1–0

Szombaton játszották
Alavés–Espanyol 0–1 (Calero 66.)
Rayo Vallecano–Villarreal 0–1 (A. Pérez 66.)
Kiállítva: De Frutos (42., Rayo Vallecano)
Valencia–Atlético Madrid 0–3 (J. Álvarez 12., 30., Á. Correa 86.)
Las Palmas–FC Barcelona 0–2 (Olmo 62., Ferran Torres 90+5.)

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Barcelona

25

17

3

5

67–25

+42

54

  2. Real Madrid

25

16

6

3

54–23

+31

54

  3. Atlético Madrid

25

15

8

2

42–16

+26

53

  4. Athletic Bilbao

25

13

9

3

44–22

+22

48

  5. Villarreal

25

12

8

5

48–35

+13

44

  6. Rayo Vallecano

25

9

8

8

27–26

+1

35

  7. Betis

25

9

8

8

32–32

0

35

  8. Real Sociedad

25

10

4

11

23–23

0

34

  9. Mallorca

24

10

4

10

23–30

–7

34

10. Celta Vigo

25

9

5

11

36–38

–2

32

11. Osasuna

25

7

11

7

29–34

–5

32

12. Girona

25

9

4

12

32–37

–5

31

13. Sevilla

24

8

7

9

29–34

–5

31

14. Getafe

25

7

9

9

21–20

+1

30

15. Espanyol

25

7

6

12

24–36

–12

27

16. Leganés

25

5

9

11

22–38

–16

24

17. Las Palmas

25

6

5

14

29–43

–14

23

18. Valencia

25

5

8

12

25–41

–16

23

19. Alavés

25

5

7

13

28–39

–11

22

20. Valladolid

25

4

3

18

16–59

–43

15

 

 

Legfrissebb hírek

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:50

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:11

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:16

Heti légiósprogram: Bournemouth–Manchester City, Besiktas–Galatasaray

Légiósok
2025.03.24. 11:36

Dibusz Dénes nem látta esélyét annak, hogy a második félidőben egyenlítsen a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.03.24. 07:05

Luis Arregui: Az Osasunánál a szurkoló és az identitás a minden

Spanyol labdarúgás
2025.03.22. 08:23

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

Lamine Yamal: Az NL-t is meg akarom nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 18:06
Ezek is érdekelhetik