Yaakobishvili Antal: Védekezésben látszik, hogy magyar a vérem

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2025.02.01. 08:46
Yaakobishvili Antal cseppnyi izgalom nélkül játszotta végig (jól!) az Arsenal elleni BL-mérkőzést (Fotó: Imago Images)
A Gironában szereplő Yaakobishvili Antal szinte egyik pillanatról a másikra találta magát az Arsenal elleni BL-mérkőzésen a kezdő tizenegyben. A 20 éves belső védő többek között valóra vált álmáról, higgadtságáról, játékának spanyolos és magyaros aspektusáról, valamint jó teljesítménye esetleges hatásairól beszélt lapunknak.

 

– Izgult?
– Nem mondhatnám – felelte a Nemzeti Sportnak Yaakobishvili Antal, a Girona belső védője, aki végigjátszotta csapata Bajnokok Ligája-mérkőzését szerda este az Arsenal ellen, a Girona 2–1-es vereséget szenvedett hazai pályán.

– Pedig ez volt élete első BL-meccse!
– Úgy voltam vele, ez is ugyanolyan, mint bármelyik másik. Nem foglalkoztam a téttel, amúgy sem volt sok időm azon agyalni, mi vár rám.

– Volt előjele annak, hogy kezdőként játszhat?
– Semmi. Könnyed átmozgató edzést tartottunk a meccsnap reggelén, akkor tudtam meg, hogy bekerültem a csapatba.

– Az idényben korábban egyetlen bajnokin sem kapott szerepet, csak egy vesztes Király-kupa-mérkőzésen. Hogyan tudta ilyen higgadtan kezelni a szinte a semmiből jött lehetőséget?
– Elég nyugodt gyerek vagyok, nem szoktam görcsölni. Elismerem, a Király-kupában a Logronés ellen játszani nem ugyanaz, mint az Arsenallal az első számú európai kupasorozatban, de függetlenítettem magam a körülményektől. A bemelegítés jól ment, pontosak voltak a passzaim, egyedül a mérkőzés első öt percében éreztem úgy, hogy nem találom a helyem, utána viszont az elvárások szerint tettem a dolgom.

– Mi történt az ötödik percben?
– Egy párharc során Raheem Sterlinggel ütköztem, azután mondtam magamnak, hogy innentől fel kell kötnöm a gatyát. Fejben helyrebillentem és a kezdeti bizonytalanságomat magabiztosság váltotta fel.

– Ha már az elvárásokat említette: edzője, Míchel milyen utasításokkal látta el?
– Csak annyit mondott, legyek mindig éber, mindenre terjedjen ki a figyelmem. Azt kérte, hozzam ki magamból, amit tudok, ugyanakkor ne bonyolítsam túl a játékot.

A Diario de Valladolid cikke szerint a kedden szerződtetett Nikitscher Tamás készen áll, hogy akár már szombaton, a Villarreal elleni idegenbeli bajnokin bemutatkozzon új csapatában; posztriválisa, Mario Martín eltiltása miatt kaphatja meg első perceit a lila-fehéreknél. A hatszoros válogatott középpályás szerda óta edz a La Liga utolsó helyezettjénél, a kiesés rémétől fenyegetett klubért aggódó helyi lap gyors alkalmazkodást vár tőle. Diego Cocca vezetőedző pénteki sajtótájékoztatóján szót ejtett az új szerzeményről, az argentin tréner nyilatkozata alapján nehéz megállapítani, valóban bemutatkozhat-e a hétvégén a Kecskeméttől érkező futballista.
„Nem zárunk ki semmilyen lehetőséget, de okosnak kell lennünk – idézi az El Día de Valladolid Diego Coccát.Nikitscher Tamás edzésben van, ám alapozásból érkezett hozzánk, negyvenöt napja játszott legutóbb kilencven percet. Meglátjuk, hogy érzi magát, és ennek tükrében hozzuk meg a döntést.”
Nikitscher Tamás szombaton bemutatkozhat a Valladolidban

– Ez volt az ötödik mérkőzése a Gironában – és az eddigi legnagyobb kihívása?
– Nyilván az Arsenal az Arsenal, de próbáltam mindent úgy csinálni, ahogy kérték tőlem. Nem foglalkoztam azzal, melyik csapat az ellenfél, ki játszik előttem – minek vegyek magamra felesleges nyomást? Remek futballistákkal szemben kellett helytállnom, akik bármikor képesek váratlant húzni: Leandro Trossard-t, Ethan Nwanerit, Kai Havertzet vagy Raheem Sterlinget aligha kell bemutatni. Sterling volt közülük a legidegesítőbb, mert azon túl, hogy megvan a stílusa, mindent tud a labdával, nehéz elvenni tőle. Kihívás ide vagy oda, jól éreztem magam a pályán. Több tisztázásom, labdaszerzésem és blokkolt lövésem volt, amelyek egy kis önbizalom-növelő pluszt adtak. Úgy érzem, hátul biztosan álltunk a lábunkon, minden tőlem telhetőt megtettem, hogy stabilak legyünk.

– Vagány és higgadt volt a labdakihozataloknál, mintha álmából felkeltve is tudná, hogyan, milyen erővel passzoljon. Ennyit számít az elmúlt hét év spanyol futballiskolája?
– Biztosan, mert a labdakihozatalok a kedvenceim. Nekem testhezálló a stílusunk, a földön próbálunk gurigázni, nem vagdaljuk előre a labdát. Hiába támadott le magasan az Arsenal, egyáltalán nem volt félelmetes a presszingje. Szeretem, ha van nyomás, úgy vagyok vele, minél nagyobb, annál élesebb vagyok. Szerencsére szerda este is volt több passzom, amivel átjátszottam az ellenfelet, ha kell, testcselt is bevetettem, de meg kell hagyni, az angolok jól zárták le a területeket és a sávokat. A spanyolos stílusjegyek rám ragadtak az itt töltött évek alatt, labdabiztosnak tartom magam, szeretem a kombinatív játékot, de védekezésben azért látszik, magyar a vérem.

– Van hiányérzete a végeredmény miatt? Egy ideig vezettek, a második félidőben az egyenlítő góljukat pedig elvették…
– Egy kicsi azért van. A meccs nagy részében defenzíven futballoztunk, kevesebbet birtokoltuk a labdát, mégis kiharcolhattuk volna a döntetlent. Sajnos nem jött össze az egyenlítés, pedig mindent megtettünk.

Spanyol labdarúgás
2025.01.31. 13:19

Yaakobishvili volt a Barcelona hőse, kivédte a tizenegyest, majd panenkázva továbblőtte a csapatát

A magyar utánpótlás-válogatott kapus az U19-eseknek rendezett Király-kupában alkotott maradandót.

– Az Arsenal elleni BL-meccset elcserélné tíz La Liga-mérkőzésre?
– Semmi pénzért! Van, hogy csak egyszer fordul elő az életben, hogy ezen a porondon a világ egyik legjobb csapata ellen léphet pályára az ember. Egy nagy álmom vált valóra, utána rengeteg gratulációt kaptam, a csapattársaim is mondták, örülnek a debütálásomnak. Az edzőm is megdicsért, azt mondta, csak így tovább, és ha ilyen keményen dolgozom, meglesz az eredménye.

– A sajtótájékoztatón azt mondta, kitűnő munkát végzett, és készen áll arra, hogy az élvonalban is szerepet kapjon. Egyetért?
– Szerintem is készen állok. Azon vagyok, hogy ha lehetőséghez jutok, a legjobbamat nyújtsam. Nyilván lesz, amikor nem megy majd úgy a játék, de ha megkapom az esélyt, igyekszem élni vele.

– A szerdai kilencven perc hatással lehet a jövőjére?
– Jó ideje az első csapattal edzek, hétvégente pedig a tartalékokkal játszom, de elképzelhető, hogy ez megváltozik. Hivatalosan nem tartozom a felnőttkerethez, ám benne van a pakliban, hogy ez hamarosan változik – kaptam olyan visszajelzést, hogy már nem kell sokat várnom erre. Az idényben két tétmérkőzésen léptem pályára, és mivel az Arsenal ellen jól ment, talán könnyebben betesznek a csapatba. A konkurenciaharc azonban hatalmas, szuper védők szerepelnek a posztomon, úgyhogy semmi esetre sincs könnyű dolgom.

– A játéklehetőség különösen fontos az ön életkorában. Nem gondolkodott kölcsönjátékon?
– Több ajánlatot kapott értem az utóbbi időben a Girona, de nem engedett el. A vezetők jelezték, szeretnék, ha maradnék, számítanak rám, úgyhogy remélhetőleg több lehetőséget kapok a jövőben és rászolgálok a bizalomra.

 

SPANYOL LA LIGA
22. FORDULÓ
Leganés–Rayo Vallecano 0–1 (Pathé Ciss 78.)
Kiállítva: Sergio González (Leganés, 45+2.)
SZOMBAT
14.00: Getafe–Sevilla (Tv: Spíler2)
16.15: Villarreal–Valladolid (Tv: Spíler2)
18.30: Atlético Madrid–Mallorca (Tv: Spíler2)
21.00: Espanyol–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
VASÁRNAP
14.00: FC Barcelona–Alavés (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
16.15: Valencia–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
18.30: Osasuna–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
21.00: Real Betis–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)
HÉTFŐ
21.00: Girona–Las Palmas (Tv: Spíler2)
 

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

  1. Real Madrid

21

15

4

2

50–20

+30

49

  2. Atlético Madrid  

21

13

6

2

35–14

+21

45

  3. FC Barcelona

21

13

3

5

59–24

+35

42

  4. Athletic Bilbao

21

11

7

3

31–18

+13

40

  5. Villarreal

21

9

7

5

39–32

  +7

34

  6. Rayo Vallecano

22

8

8

6

26–24

  +2

32

  7. Mallorca

21

9

3

9

19–26

  –7

30

  8. Girona

21

8

4

9

29–29

    0

28

  9. Real Sociedad

21

8

4

9

17–17

    0

28

10. Betis

21

7

7

7

23–26

  –3

28

11. Osasuna

21

6

9

6

25–30

  –5

27

12. Sevilla

21

7

6

8

24–30

  –6

27

13. Celta Vigo

21

7

4

10

30–33

  –3

25

14. Getafe

21

5

8

8

17–17

    0

23

15. Las Palmas

21

6

5

10

26–34

  –8

23

16. Leganés

22

5

8

9

19–30

–11

23

17. Alavés

21

5

6

10

25–33

  –8

21

18. Espanyol

21

5

5

11

20–33

–13

20

19. Valencia

21

3

7

11

20–36

–16

16

20. Valladolid

21

4

3

14

14–42

–28

15

 

Legfrissebb hírek

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
13 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
17 órája

Heti légiósprogram: Gyollai Dániel csapata kupadöntőt játszik

Légiósok
21 órája

Légióskörkép: Szoboszlai-gól, Gazdag-, Kerkez- és Kleinheisler-gólpassz

Légiósok
23 órája

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:40

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 20:35

La Liga: korai kiállítás után barcelonai iskolajáték

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 18:24

92. perces, ollózós góllal nyert a kiesés elől menekülő csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 16:21
Ezek is érdekelhetik