A BL-be igyekvő Real Betis 5–1-es pofonnal küldte a másodosztályba Nikitscheréket

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.24. 23:35
null
Fotó: Getty Images
Kilenc gól esett a spanyol labdarúgó-élvonal (La Liga) 33. fordulójának utolsó két mérkőzésén.

Real Betis–Real Valladolid

Az utolsó szalmaszálba próbált belekapaszkodni a Valladolid Sevillában, hiszen egy győzelemmel is csak matematikai esélye maradt volna a túlélésre a lila-fehér együttesnek. A Nikitscher Tamást csak a kispadra nevező Álvaro Rubiónak már a nyolcadik percben váltania kellett, a megsérülő Javi Sánchez helyére Aidoo érkezett. Kilenc perccel később elkezdte beverni a szögeket a Valladolid koporsójába a Betis: Isco parádés, jobb oldalról érkező beadását Cucho Hernández csúsztatta tovább, a labda a csereként beálló Aidoo-n megpattanva jutott el Jesús Rodríguezhez, aki 10 méterről a hálóba bikázott. A szünet előtt a játék képéhez képest váratlanul egyenlítettek a vendégek: Raúl Moro remek ütemben ugratta ki Chukit (teljes nevén Iván San José Cantalejót), aki előbb elhúzta a labdát a kapujából rossz ütemben kirontó Adrián mellett, majd balról az őrizetlenül maradt hálóba emelt.

A szerzett gól nyomán felbuzdulva foggal-körömmel küzdött a fordításért (és az életben maradás elméleti esélyéért) a Valladolid, de a félidő derekán az utolsó remények is szertefoszlottak. A 64. percben Cucho Hernández csúsztatott a tizenegyespont magasságából a kapu jobb oldalába, majd két perccel később egy gondatlan labdaeladást követően Isco lőtt tíz méterről a jobb alsóba.

A zöld-fehér gólok a meccs hajrájában sem maradtak el, Romain Perraud egy látványos, egyérintős akció végén volt eredményes, majd a rendes játékidő utolsó percében Abde Ezzalzuli is betalált, beállítva a végeredményt. Ezzel pedig az is eldőlt, hogy a Nikitscher Tamást a kispadon hagyó Valladolid matematikailag is búcsúzott az élvonaltól. 5–1


Atlético Madrid–Rayo Vallecano

Az első félidő elején és végén is fejes gólt láthatott a madridi Metropolitano közönsége. A 3. percben Alexander Sörloth bólintott a kapuba Giuliano Simeone beadásából, míg a játékrész utolsó percében De Paul varázsolta Conor Gallagher fejére a labdát, ő a kinn álló kapus fölött csúsztatott a hálóba. A két találat között a Rayónak is voltak helyzetei, de gólt nem tudott szerezni a vendégegyüttes. A meccs hajrájában Julián Álvarez is feliratkozott a gólszerzők közé – hozta a kötelezőt Diego Simeone csapata. 3–0

SPANYOL LA LIGA
33. FORDULÓ, csütörtöki mérkőzések
Atlético Madrid–Rayo Vallecano 3–0 (Sörloth 3., Gallagher 45., J. Álvarez 77.)
Real Betis–Valladolid 5–1 (J. Rodríguez 17., C. Hernández 64., Isco 66., Perraud 84., Ezzalzuli 90., ill. Chuki 41.)
Leganés–Girona 1–1 (Munir 90+2., ill. Stuani 54.)
Kiállítva: S. Cissé (Leganés, 19.)
Osasuna–Sevilla 1–0 (R. García 25.)
Kiállítva: Lukébakio (Sevilla, 32.)

Szerdán játszották
Alavés–Real Sociedad 1–0 (Tenaglia 65.)
Getafe–Real Madrid 0–1 (Arda Güler 21.)
Athletic Bilbao–Las Palmas 1–0 (I. Williams 5.)
Celta Vigo–Villarreal 3–0 (Fernando López 45., B. Iglesias 53., Aspas 87. – 11-esből)
Kiállítva: Bailly (37., Villarreal)
Kedden játszották
Valencia–Espanyol 1–1 (Guerra 57., ill. Puado 40.)
Barcelona–Mallorca 1–0 (Dani Olmo 46.)

   
A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Barcelona33244589–32+5776
2. Real Madrid33226565–31+3472
3. Atlético Madrid33199556–27+2966
4. Athletic Bilbao331612550–26+2460
5. Betis33159950–40+1054
6. Villarreal321410855–45+1052
7. Celta Vigo331371350–49+146
8. Osasuna331014940–46–644
9. Mallorca331281331–38–744
10. Real Sociedad331261532–37–542
11. Rayo Vallecano3310111235–42–741
12. Getafe331091431–30+139
13. Espanyol321091335–41–639
14. Valencia339121237–49–1239
15. Sevilla339101435–44–937
16. Girona33981640–52–1235
17. Alaves338101535–46–1134
18. Las Palmas33881738–53–1532
19. Leganes336121530–49–1930
20. Valladolid33442524–81–5716

 

 

Legfrissebb hírek

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
3 órája

Xabi Alonso a Real Madrid új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
14 órája

Győzelmével megmenekült az Espanyol; a Leganés hiába intézte el simán Nikitscheréket, kiesett

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 23:15

A Real Madrid győzelemmel búcsúztatta Modricot és Ancelottit

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 18:29

La Liga: a Betis döntetlennel hangolt a Konferencialiga-döntőre

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 22:58

Valladolid: Ronaldo eladja a klub többségi tulajdonát

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 18:29

A rekorder edző hosszabbított az Athletic Bilbaóval

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 17:48

„Rémálom-igazolásként” kezdte, aranylabdás Real Madrid-legendaként búcsúzik – portré a távozó Luka Modricról

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 16:31
Ezek is érdekelhetik