Lamine Yamal százszázalékos maradt Kylian Mbappé ellen

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2025.04.27. 18:07
Yamal továbbra is arat a rangadókon (Fotó: Getty Images)
A szombat esti Király-kupa-győzelem után Lamine Yamal és Kylian Mbappé külön versenyében már 4–0-ra vezet a spanyol szélső, de ebben az idényben még kétszer is összecsaphatnak.

 

A szombati Király-kupa-döntő Lamine Yamal és Kylian Mbappé külön csatája miatt is izgalmasnak ígérkezett. Bár előbbi 17 éves, utóbbi pedig 26, mégis könnyen elképzelhető, hogy a következő években hasonló rivalizálás lesz köztük, mint korábban Lionel Messi és Cristiano Ronaldo között. Még akkor is igaz ez, ha nyilván nem lehet összehasonlítani a két korszakot és a két-két futballistát. Ugyanakkor a Barcelona és a Real Madrid klasszisai között mindig is volt egyfajta versengés, márpedig az egyértelmű, hogy jelenleg ők a két csapat legnagyobb sztárjai. 

Ami biztos, hogy kettejük külön meccsében egyelőre 4–0-ra vezet Lamine Yamal. Először a tavalyi Európa-bajnokság elődöntőjében játszottak egymással, a spanyolok 2–1-re győzték le a franciákat, Yamal pedig lőtt egy hatalmas bombagólt. 

Legközelebb a tavaly októberben rendezett el Clásicon találkoztak a bajnokságban, akkor a katalánok 4–0-ra nyertek a Santiago Bernabéu Stadionban, a 17 éves szélső egy góllal vette ki a részét a sikerből. A januári Szuperkupa-döntőben mindketten betaláltak, de a Barca ott is simán, 5–2-re győzött. A negyedik összecsapás a szombati kupadöntő volt, ahol Kylian Mbappé lőtt egy szép gólt, Yamal adott két gólpasszt, a katalánok pedig a hosszabbításban 3–2-re felülkerekedtek. 

A 17 éves spanyol szélső egyébként a mérkőzés után elárulta, hogy már a szállodában biztos volt a sikerben. 

Mondtam Ronald Araújónak, hogy nem számít, ha a Real Madrid szerez egy gólt vagy esetleg kettőt. Ebben az idényben nem bírnak velünk” – idézte őt a Mundo Deportivo. 

Ebben az idényben egyébként elméletileg még két tétmérkőzésen is összecsaphat egymással Mbappé és Yamal, vagyis a világbajnok franciának lesz esélye javítani a mérlegen. Május 11-én a bajnokságban is rendeznek még egy el Clásicót, majd június 5-én Stuttgartban a Nemzetek Ligája elődöntőjében találkozik egymással Spanyolország és Franciaország. 

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
DÖNTŐ
FC BARCELONA–REAL MADRID 3–2 (1–0, 2–2, 2–2) – hosszabbítás után
Sevilla, Estadio de la Cartuja. Vezette: Ricardo de Burgos Bengoetxea
BARCELONA: Szczesny – Koundé, Cubarsí, Inigo Martínez, Gerard Martín (R. Araújo, 85.) – F. de Jong (Gavi, 85.), Pedri (Eric García, 98.) – Lamine Yamal, Dani Olmo (Fermín López, 65.), Raphinha – Ferran Torres (Pau Víctor, 115.). Vezetőedző: Hansi Flick
REAL MADRID: Courtois – Lucas Vázquez (Modric, 55.), Raúl Asencio, Rüdiger (Endrick, 110.), F. Mendy (Fran García, 11.) – Valverde, Tchouaméni, Ceballos (Güler, 55.) – Bellingham – Rodrygo (K. Mbappé, a szünetben), Vinícius Júnior (Brahim Díaz, 89.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: Pedri (28.), Ferran Torres (84.), Koundé (116.), ill. K. Mbappé (70.), Tchouaméni (77.)
Kiállítva: Rüdiger (120+3.), Lucas Vázquez (120+4.), Bellingham (120+4.)

 

Legfrissebb hírek

A Real Madrid bejelentette Alexander-Arnold érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.30. 12:27

William Gallas: Szorgalmával a Real Madrid legendája lett Luka Modric 

Minden más foci
2025.05.30. 08:44

Pécsi Ármin és Dárdai Bence a Golden Boy-díj jelöltjei között

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 23:14

Real Madrid: Arbeloa váltja Raúlt a tartalékcsapat élén

Spanyol labdarúgás
2025.05.28. 16:52

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Raúl bejelentette, hogy elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 13:50

Más kávéház – Smahulya Ádám jegyzete

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 23:33

„Úgy érzem, hazatértem” – Xabi Alonso aláírta szerződését a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 13:58
Ezek is érdekelhetik