Kórházba került a Girona vezetőedzője, a hétvégi bajnokin sem ülhet le a kispadra

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.05.09. 17:10
null
Míchel Sánchez (Fotó: Getty Images)
Egyelőre nem ismert egészségügyi problémák miatt hirtelen kórházba került a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Girona vezetőedzője, Míchel Sánchez.

A katalán El Mundo Deportivo pénteki értesülései szerint a szakember egészségügyi problémával küzd, amely bár nem súlyos, de a következő napokban még orvosi megfigyelés alatt kell tartani. Míchel Sánchez emiatt csapata szombati, Villarreal elleni bajnokiján sem ülhet majd a kispadon.

A hír egyébként a lehető legrosszabb pillanatban érte a Gironát, amely tavaly nagyszerűen szerepelt Míchel Sánchez irányításával, idén azonban a kiesés elkerüléséért küzd az együttes, s négy fordulóval a zárás előtt előnye csupán hat pont a már kieső helyen álló 18. Las Palmas előtt.

A Girona hivatalos honlapján egy közleményt is kiadott az edző állapotáról: „Megfelelő ellátásban részesül, és a következő napokban a felépülésére számítunk. A vezetőedző ugyanakkor a szombati, Villarreal elleni találkozón nem tudja a kispadról vezetni a csapatot. Köszönjük a megértésüket, és a magánélet tiszteletben tartását” – írták.

Röviden a klub közleménye után Míchel Sánchez is kiadott egy nyílt levelet, amelyben azt írta, hogy miután meghallgatta orvosai tanácsait, ideiglenesen fel kellett függeszteni a szakmai tevékenységét, de jól érzi magát, és már számolja a napokat a visszatérésig.

„Biztos vagyok benne, hogy mint mindig, a csapat távollétem ellenére is mindent belefog adni” – tette hozzá 49 éves tréner.

 

Legfrissebb hírek

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
2 órája

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.05.08. 11:13

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
2025.05.06. 13:04

Kiakadtak a Valladolid-szurkolók a részeg Ronaldo viselkedése miatt – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.06. 11:18

Megszakadt a Girona nyeretlenségi sorozata, nagy lépést tettek a katalánok a bennmaradás felé

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 22:51

Remek hangulat, alulteljesítő támadósorok – nem született gól a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 23:02

A hajrában fordított, és továbbra is megy a Bajnokok Ligája-helyekért a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 20:32

A Barcelona után a Real Madridot is megizzasztotta a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 18:14
Ezek is érdekelhetik