Raúl bejelentette, hogy elhagyja a Real Madridot

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.05.27. 13:50
null
Raúl egy idei bajnoki mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
A klub utánpótlásában hat éve edzősködő korábbi játékoslegenda, Raúl távozik a Real Madridtól – adta hírül kedden a spanyol labdarúgócsapat.

A Real Madrid közleménye szerint a klub korábbi korszakos, 102-szeres spanyol válogatott labdarúgója döntött úgy, hogy nem folytatja munkáját.

„Új fejezet kezdődik az edzői pályafutásomban, távol a klubtól, de biztos vagyok abban, hogy egyszer visszatérek, hiszen az otthonom mindig is itt lesz” – fogalmazott Raúl a maga közleményében, nem térve ki arra, hol kezdődik az a bizonyos új fejezet.

A Marca már korábban írt arról, hogy Carlo Ancelottihoz hasonlóan Raúl is távozni készül az idény végén; bár valós esélye nem volt arra, hogy ő vegye át a nagycsapat irányítását – mint ismert, a napokban bejelentették Xabi Alonso szerződtetését a vezetőedzői posztra –, Raúl nehezen élte meg ezt a fajta mellőzést.

Raúl a Real több korosztályos csapatát edzette, a legnagyobb sikerét 2020-ban érte el az U19-esekkel, akikkel megnyerte az ifjúsági Bajnokok Ligáját (UEFA Youth League). Ebben az idényben az általa irányított tartalékcsapat a hatodik helyen végzett a harmadosztályú bajnokság két csoportjának egyikében.

 

 

Legfrissebb hírek

A Real Madrid bejelentette Alexander-Arnold érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.30. 12:27

Real Madrid: Arbeloa váltja Raúlt a tartalékcsapat élén

Spanyol labdarúgás
2025.05.28. 16:52

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Más kávéház – Smahulya Ádám jegyzete

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 23:33

„Úgy érzem, hazatértem” – Xabi Alonso aláírta szerződését a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 13:58

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 22:59

Xabi Alonso a Real Madrid új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 12:12

Győzelmével megmenekült az Espanyol; a Leganés hiába intézte el simán Nikitscheréket, kiesett

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 23:15
Ezek is érdekelhetik