Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.09.03. 14:27
null
Lehet, hogy Dani Rodríguez a jövőben nem viseli többet a Mallorca mezét (Fotó: Getty Images)
Élesen kritizálta edzőjét és a csapattársát a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Mallorca középpályása, Dani Rodríguez. A kirohanásnak meglett a következménye, a klub felfüggesztette és a csapatkapitány-helyettesi posztjától is megfosztotta a magáról megfeledkezett labdarúgót.

Nemcsak a szombati, Real Madrid elleni mérkőzést, hanem minden bizonnyal csapatkapitány-helyettesét is elvesztette az RCD Mallorca – adta hírül a Marca. A baleári együttes fővárosi találkozóján a vörös-feketék középpályása, Dani Rodríguez végig a padon maradt, Jagoba Arrasate vezetőedző ugyanis úgy döntött, hogy inkább az FC Barcelonától nyáron megvásárolt Jan Virgilinek ad lehetőséget az utolsó három percre.

A szakember húzása kiverte a biztosítékot a 37 éves játékosnál, aki a találkozót követően nyílt kirohanást intézett Arrasate, illetve ifjú csapattársa ellen.

Megértem és mélyen tisztelem, hogy a játékosok kiválasztása kizárólag az edző hatáskörébe tartozik. Ez az ő felelőssége, és én mindig hallgatok rá. Amit viszont nem tudok elfogadni, az az elkötelezettség és az odaadás iránti tisztelet hiánya. Fájdalmasnak találom, hogy egy frissen igazolt futballista mindössze egyetlen edzés után lehetőséget kap arra, hogy olyan csapattársak előtt jusson szóhoz, akik éveket töltöttek azzal, hogy izzadtan és elkötelezetten küzdjenek a mezért, és mindig a klubot helyezték mindenek fölé – írta a közösségi oldalán Dani Rodríguez. – Remélem, Jan sikerrel jár, és együtt mindannyian segíthetünk neki. De az ilyen dolog szörnyű üzenetet küld az öltözőbe: azt, hogy a munka, az elkötelezettség vagy a hűség nem számít. És ez feldühített.”

Rodríguez keserűen azt is megjegyezte: a mérkőzésre kilátogató gyermekei most megtanulhatták, hogy tetteikért soha ne várjanak köszönetet.

A klub szerda délelőtt reagált a kritikára, s bejelentette, milyen büntetést ró ki a magáról megfeledkezett játékosra.

Az RCD Mallorca bejelenti, hogy Dani Rodríguezt fizetés nélkül felfüggesztette, továbbá a klub azonnali hatállyal megfosztja őt csapatkapitány-helyettesi tisztségétől is.”

 

 

Legfrissebb hírek

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
21 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18
Ezek is érdekelhetik