Megszületett az első gól nélküli döntetlen a spanyol bajnokságban – továbbra is nyeretlen a Girona

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.09.26. 22:56
null
Nem bírt egymással a Girona (piros-fehérben) és az Espanyol (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 7. fordulójának péntek esti, nyitó mérkőzésén a Girona hazai pályán 0–0-t játszott az Espanyollal.

Jó iramot, de kevés helyzetet hozott az első félidő, pedig a Gironának nagyon kellett volna a három pont, hiszen még nyeretlen volt – és az is maradt – a bajnokságban. A legnagyobb lehetőség a 28. percben az Espanyol angol szélsője, Tyrhys Dolan előtt adódott, de lövésénél nagyot védett Paulo Gazzaniga.

A fordulás után a hazaiak puskáztak el nagy helyzetet, Vladiszlav Vanat ziccerben Marko Dmitrovicsba lőtte a labdát. A folytatásban ismét a barcelonai csapat volt a veszélyesebb, Carlos Romerónak és Pere Millának is akadt lehetősége, ám egyikük sem találta el a kaput.

A Girona nem örülhet, de legalább három hazai vereség után ezúttal pontot szerzett, ezzel pedig megszületett a La Liga mostani kiírásának első gól nélküli döntetlenje.

SPANYOL LA LIGA
7. FORDULÓ
Girona–Espanyol 0–0

A TOVÁBBI PROGRAM
Szombat
14.00: Getafe–Levante
16.15: Atlético Madrid–Real Madrid (Tv: Spíler2)
18.30: Mallorca–Alavés (Tv: Spíler2)
21.00: Villarreal–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)
Vasárnap
14.00: Rayo Vallecano–Sevilla (Tv: Spíler2)
16.15: Elche–Celta Vigo (Tv: Spíler2)
18.30: Barcelona–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
21.00: Betis–Osasuna (Tv: Spíler2)
Hétfő
21.00: Valencia–Real Oviedo (Tv: Spíler2)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Real Madrid6614–3+1118
  2. Barcelona65119–4+1516
  3. Villarreal641112–5+713
  4. Espanyol733110–9+112
  5. Elche6248–5+310
  6. Athletic Bilbao63127–7010
  7. Getafe63127–8–110
  8. Betis62319–7+29
      Atlético Madrid62319–7+29
10. Alavés62226–608
11. Valencia62228–10–28
12. Sevilla621310–1007
13. Osasuna62135–507
14. Rayo Vallecano61237–9–25
15. Celta Vigo6515–7–25
16. Real Sociedad61236–9–35
17. Levante611410–13–34
18. Oviedo6152–11–93
19. Girona7343–16–133
20. Mallorca6245–11–62

 

Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:00

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik