Lamine Yamal életfilozófiája: Csak élvezni az életet és a futballt

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2025.12.01. 17:02
null
Lamine Yamal nem tud úgy viselkedni mint egy átlagos 18 éves (Fotó: Getty Images)
A nyomás, a jövő évi világbajnokság, és természetesen Lionel Messi is szóba került abban az interjúban, amit Lamine Yamal adott a CBS-nek.

– Mint futballista hogyan jellemezné saját magát?
– Szórakoztatónak, talán ez a legjobb szó – mondta Lamine Yamal a CBS 60 Minites című műsorában, amit az As is szemlézett. – Az a célom, hogy a játékommal szórakoztassam az embereket.

– Inkább egy sportoló, aki szórakoztat vagy egy „showman”, aki egyúttal jó futballista?
– Egy sportoló, aki szórakoztat, és akinek nem az a célja, hogy megdöntse az összes rekordot, hogy több ezer gólt szerezzen vagy minél több cselt csináljon. Sokkal inkább az, hogy szórakoztassa az embereket, és hogy a gyerekek olyan játékosok akarjanak lenni, mint ő.

– Nem is a gólok vagy a gólpasszok motiválják, inkább az, hogy boldogabbá tegye az embereket?
– Sosem azzal a tudattal megyek ki a pályára, hogy négy gólt akarok szerezni és mellé kiosztani három gólpasszt. Nem ilyen típusú játékos vagyok. Csak az jár a fejemben, hogy jól érezzem magam, megcsináljam azt a trükköt, amit előző nap tanultam, és ezzel szórakoztassam a szurkolókat, miközben én is jól érzem magam a pályán a csapattársaimmal. Ha ezek mellett gólokat is szerzek, az még jobb. De a futball sokkal több ennél.

– Mire gondol, amikor látja, hogy három védő áll önnel szemben?
– Próbálok magabiztos lenni, és sosem gondolok arra, hogy elvehetik tőlem a labdát. Nem az lennék, aki vagyok, ha ilyenkor mindig továbbpasszolnám a labdát. Ösztönösen cselekszem, de mindig igyekszem a csapat számára a lehető legjobb döntést hozni.

– Az eddigiek közül melyik a kedvenc gólja?
– Ez nem egyszerű kérdés, mert hármat vagy négyet is tudnék említeni. De ha egyet kell mondani, akkor a szépsége és a fontossága miatt a franciák ellenit választanám, amit az Európa-bajnokságon lőttem. De nagyon szeretem azt is, amit mostanában lőttem az FC Bruges ellen.

– Időnként nem sajnálja meg az ellenfeleit, akiket egy pimasz csellel könnyedén maga mögött hagy?
– A felkészülés során játszottunk egy korai csapattal, akik nem voltak a mi szintünkön, és néha megkértek, hogy kicsit vegyek vissza a tempóból. Ez nem szégyen, én pedig megteszem néha, mert az ellenfeleim is emberek, nem célom, hogy megalázzam őket. De ha ez egy Bajnokok Ligája-összecsapás vagy egy komoly mérkőzés, akkor biztos nem fogom vissza magam.

– Nagyon fiatalon, 15 évesen mutatkozott be a Barcelona nagy csapatában. Nagyon ideges volt?
– Amikor pályára léphettem nem, de az azt megelőző pillanatokban igen. Amikor a Camp Nou-ban melegítettem, és tudtam, hogy nemsokára elérkezik a nagy pillanat, akkor éreztem a gyomorgörcsöt és az adrenalint. De ez kellemes feszültség volt.

– Az egész világot bejárta az a kép, amikor az Eb ideje alatt békésen aludt a buszon, mindössze 16 évesen. Ennyire nyugodt volt, nem érzett semmiféle nyomást?
– Nem az járt a fejemben, hogy tizenhat évesen az Európa-bajnokságon játszom. Az egész természetes volt. Ránéztem a közösségi oldalakra, feltettem a fülhallgatóm, és elaludtam, mert nagyon fáradt voltam. Sosem éreztem, hogy nyomás lenne rajtam, és nem tudom, valaha átélek-e majd hasonlót. Nyomás a szüleimen volt, akiknek fiatalon fel kellett nevelni engem, gondoskodni a családról, dolgozni, és boldogulni. Nem érzek nyomást azért, mert futballoznom kell, Ilyenkor eszembe jutnak azok a barátaim, akik nem ennyire szerencsések, mint én, aki azt csinálhatom, amit szeretek.

– Mikor félt utoljára?
– Amikor véget ért a vakációm, és vissza kellett mennem az édesanyámhoz. Elég sokat voltam távol, és nem tudtam, mire számítsak. Szerezhetek bármennyi gólt, akkor is ő a főnök az életemben.

– Hogyan emlékszik vissza arra az időszakra, amikor az édesapjával vonattal jártak a Barcelona mérkőzéseire és edzéseire?
– Nagyon korán keltem, mert indult a vonat. Megreggeliztem, feltöltöttem az elektromos rolleremet, és legurultam az állomásig. Mindig vittem magammal egy takarót, és aludtam, mert egy óra volt az út. A vonatról leszállva pedig már elkezdtem bemelegíteni. De végső soron ezek közös élmények voltak, amiket az édesapámmal együtt élhettem át. A legrosszabb a visszaút volt, mert sokáig tartott és már nagyon éhes voltam.

– Az édesapja révén választhatta volna a marokkói válogatottat is. Ez mennyire volt nehéz döntés?
– Igazából ez sosem volt számomra kérdés. Nagyon szeretem Marokkót és tisztelem a válogatottat, de mindig is az volt a célom, hogy az Európa-bajnokságon is játszhassak, mert az európai labdarúgás sokkal közelebb áll a nemzetközi szinthez. Hála Istennek sikerült megnyernem az Európa-bajnokságot, és a világbajnokságon is az esélyesek közé tartozunk. Marokkóra is a hazámként tekintek, de Spanyolországban nőttem fel, és ugyanúgy az otthonomnak tartom.

– Hogyan készül az első világbajnokságára?
– Nagyon várom. Rég nem fordult elő, hogy Spanyolország a legnagyobb esélyesek között legyen. Mindenki nagyon izgatott, jobbkor nem is lehetne ez a torna.

– Ugyanakkor az utóbbi egy-két évben az elvárások is megnőttek önnel szemben.
– Mindenkinek saját magának kell megfelelnie, én pedig nem szoktam magammal szemben elvárásokat támasztani. Ha elérem amit akarok, akkor célok nélkül maradok, ha pedig nem, akkor összeroppanhatok. Bízom magamban, és abban, hogy elérhetem azt, amit csak szeretnék. Ez a hozzáállás sokat segít az életben. Soha nem fekszem le szomorúan vagy lehangoltam, mindig arra gondolok, hogy másnap jobb lesz.

– Lehet normális életet élni úgy, hogy tizennyolc évesen már az egyik legnagyobb klasszisként emlegetik?
– Nehéz. Szeretném, de nem lehet. A legtöbb tizennyolc éves srác a suli után hazamegy. Engem négy fotós vár a házam előtt, ott vagyok a tévében, a kisgyerekek a mezemben sétálnak az utcán, és nem tudok úgy elmenni valahova, hogy ne állítsanak meg. De ez normális. Nem tudok úgy viselkedni, mint egy átlagos tizennyolc éves, mert az emberek sem így tekintenek rám.

– Ahhoz mit szól, hogy állandóan Lionel Messihez hasonlítják?
– Készültem erre a kérdésre...Számomra ő minden idők legjobbja, és kölcsönösen tiszteljük egymást. De nem az a célom, hogy olyan legyek, mint ő. A saját utamat szeretném járni.

– Tudatában van annak, hogy a játéka mekkora hatással van az emberekre? Hogy a manapság sokszor gépies futballban visszacsempészett valamit a játék öröméből?
– Nagyon sokaktól hallom, hogy miattam kezdtek el újra futballt nézni. Gyerekek, nők nagymamák, nagypapák...Újra divat mezben iskolába járni, látom a turistákat az én felsőmben, és ezek természetesen mind ráébresztenek arra, hogy milyen hatással vagyok az emberekre.

– Sokan azt mondják, túl fiatalon túl sok mindent elért, és kicsit lassítania kellene. Mit üzenne nekik?
– Ha a munkahelyükön felajánlják nekik, hogy ők lehetnek a főnökök, mit válaszolnának? Azt, hogy túl korai? Ez lenne a válaszom…

– A gyerekek számára viszont nyilvánvalóan példakép. Mit szeretne, hogyan tekintsenek önre?
– A mai futballban nagyon kevés őszinte ember van. Azt akarom, hogy úgy tekintsenek rám, aki azt mondja, amit gondol, nem azt, amit mások hallani szeretnének. Olyan valakinek, aki törődik a szeretteivel és próbálja a lehető legjobban élvezni az életet. Nem érdekel, hogy mások mit mondanak rólam. Azt szeretném, hogy olyannak lássanak, amilyen valójában vagyok, és ha személyesen beszélnek velem, ne érezzék úgy, hogy más vagyok, mint akinek hittek.

 

Legfrissebb hírek

Hiába Mbappé gólja, zsinórban harmadik bajnokiját sem tudta megnyerni a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
20 órája

Yamal és Olmo remekelt, a Barcelona otthon tartotta a három pontot az Alavés ellen

Spanyol labdarúgás
2025.11.29. 18:19

Fontos meccsekről marad le sérülés miatt az FC Barcelona támadója

Spanyol labdarúgás
2025.11.27. 16:10

„Néha reggel nem volt kedve edzeni” – Ronaldinhóról beszélt a korábbi MTK-edző

Spanyol labdarúgás
2025.11.26. 18:32

„Olyan vagy, mint Estevao, csak sz.rabb” – nem kímélték Yamalt a Chelsea-drukkerek

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 16:30

A Leverkusen elrontotta Guardiola századik manchesteri BL-meccsét; Aubameyang Szalah nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 11:02

Maresca: Ne hasonlítsuk Yamalt és Estevaót Messihez és Ronaldóhoz

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 07:13

A Barcelona simán kikapott a Chelsea otthonában

Bajnokok Ligája
2025.11.25. 23:00
Ezek is érdekelhetik