La Liga: megosztozkodott a pontokon a Levante és az Espanyol

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2026.01.11. 18:13
null
Nem bírt egymással az Espanyol és a Levante (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 19. fordulójában az Espanyol 1–1-es döntetlent játszott a Levante vendégeként, míg a Rayo Vallecano odahaza 2–1-re legyőzte a Mallorcát vasárnap délután.

A kora délutáni összecsapáson a Rayo Vallecano már a 4. percben megszerezte a vezetést a Mallorca ellen, de a 30. percben a hazaiak egyenlíteni tudtak. A szünet előtt azonban tizenegyesből ismét betalált az ellenfél kapujába a Rayo, és mint később kiderült, ezzel el is döntötte a három pont sorsát. 2–1

Késő délután a gól nélküli első félidő után a második játékrészben felpörögtek az események a Levante és az Espanyol összecsapásán: a vendég barcelonaiak az 53. percben megszerezték a vezetést, de ennek csak két percig örülhettek, a Levante ugyanis villámgyorsan egalizált. A folytatásban az Espanyol újabb rohamokat indított a második gól megszerzéséért, beszorította a Levantét, de nem tudott a kapuba találni, így be kellett érnie a döntetlennel. 1–1

SPANYOL LA LIGA
19. FORDULÓ  
Rayo Vallecano–Mallorca 2–1 (De Frutos 4., Isi 42. – 11-esből, ill. Muriqi 30.)
Levante–Espanyol 1–1 (Losada 55., ill. Romero 53.)

   
  1. FC Barcelona

19

16

1

2

53–20

+33

49

  2. Real Madrid

19

14

3

2

41–17

+24

45

  3. Villarreal

18

13

2

3

37–17

+20

41

  4. Atlético Madrid

19

11

5

3

34–17

+17

38

  5. Espanyol

19

10

4

5

23–20

+3

34

  6. Betis

19

7

8

4

31–25

+6

29

  7. Celta Vigo

18

6

8

4

24–20

+4

26

  8. Athletic Bilbao

19

7

3

9

17–25

–8

24

  9. Elche

19

5

8

6

25–24

+1

23

10. Rayo Vallecano

19

5

7

7

16–22

–6

22

11. Real Sociedad

19

5

6

8

24–27

–3

21

12. Getafe

19

6

3

10

15–25

–10

21

13. Girona

19

5

6

8

18–34

–16

21

14. Sevilla

18

6

2

10

24–29

–5

20

15. Osasuna

19

5

4

10

18–22

–4

19

16. Alaves

19

5

4

10

16–24

–8

19

17. Mallorca

19

4

6

9

21–28

–7

18

18. Valencia

19

3

8

8

18–31

–13

17

19. Levante

18

3

5

10

21–30

–9

14

20. Oviedo

19

2

7

10

9–28

–19

13

AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Öt gól és egy kiállítás Dzsiddában, a Barca nyerte a Real elleni Szuperkupa-döntőt

Spanyol labdarúgás
3 órája

A második félidő döntött: simán elintézte az Alavést a Villarreal a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.01.10. 18:19

Folytatódott az Oviedo nyeretlenségi sorozata

Spanyol labdarúgás
2026.01.10. 15:56

A 96. percben jött a csattanó, idegenben verte a Getafét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
2026.01.09. 23:06

La Liga: Deco elárulta, miért szerződteti Cancelót a Barca

Spanyol labdarúgás
2026.01.09. 16:39

Flick: Joao Cancelo átigazolása még nem lezárt ügy

Spanyol labdarúgás
2026.01.07. 11:04

Potya és öngól okozta a Granada vesztét, a Rayo jutott be utolsóként a Király-kupa nyolcaddöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.01.06. 21:07

„Remélem, ezek az első gólok a sok közül” – Gonzalo García a Betis elleni triplájáról

Spanyol labdarúgás
2026.01.05. 10:32
Ezek is érdekelhetik