
Barcelona–Levante 3–0
Könnyedén győzött a Barcelona a Levante ellen vasárnap délután, és ezzel ismét átvette a vezetést a tabellán. A Real Madrid szombat este meglepetésre 2–1-re kikapott az Osasuna otthonában, így a címvédő azzal a tudattal léphetett pályára, hogy ha nyer, akkor élre áll a La Ligában. Hansi Flick együttese pedig nem hibázott.
Öt perc sem telt el mérkőzésből, és Marc Bernal góljával máris vezettek a hazaiak. Raphinha jobb oldali szöglete után került át a labda a bal oldalra, majd Eric García passza után becsúszva lőtt a kapuba a 18 éves középpályás. Ezzel elég gyorsan jelezte, hogy jó ötlet volt a kezdőcsapatba nevezni. Ebben a bajnoki évadban ez csupán másodszor fordult elő, ezt megelőzően novemberben, az Alavés ellen kapott egy félidőt. Azóta legfeljebb csereként lépett pályára, de soha nem játszott fél óránál többet. Igaz, a Barca jelenlegi középpályájára nem egyszerű bekerülni. Főleg, hogy a combsérüléséből felépülő Pedri is ott volt a kispadon, és a hírek szerint hamarosan Gavi is újfent bevethető lesz.
| A Barcelona korábban 16 bajnoki mérkőzést játszott otthon a Levantéval, és mindet meg is nyerte. A spanyol élvonalban ez a győzelmi szám – százszázalékos mutató mellett – rekord volt minden csapat hazai mérlegét figyelembe véve. A mérleg tovább javult, simán megszületett a 17. győzelem is. |
„Tisztában vagyok, mennyire nehéz kivívni a helyem a kezdőcsapatban, de mindent megteszek, hogy ez sikerüljön – mondta a lefújás után Marc Bernal a Movistarnak. – Ennek a gólomnak is ugyanúgy örültem, mint az elsőnek. Nagyon hálás vagyok az édesapámnak és a fizioterapeutámnak, akik rengeteget segítettek, amíg a térdsérülésem miatt csaknem egy évig nem játszhattam.”
Ez volt a második gólja a bajnokságban, az előzőt a legutóbbi hazai mérkőzésen, a Mallorca elleni 3–0 alkalmával lőtte. Vagyis sorozatban másodszor volt eredményes a Spotify Camp Nouban, és ha így folytatja, akkor valószínűsíthető, hogy a jövőben egyre több játéklehetőséget kap. Az első félidő végén Frenkie de Jong is betalált, a holland középpályás több mint egy év elteltével szerzett gólt a bajnokságban. Legutóbb tavaly január végén, a Valencia elleni 7–1 során talált be.
A 66. percben hármat cseréltek a hazaiak, Marc Bernal mellett lement Robert Lewandowski és Dani Olmo, a helyükre pedig Ferran Torres, Fermín López és Pedri érkezett. Utóbbit hangosan éltették a szurkolók, ebből is érződik, hogy az egy hónap kihagyás után visszatérő középpályás mennyire fontos láncszeme a csapatnak. Akárcsak Fermín, aki újra megmutatta, milyen kiváló rúgótechnikája van, és 18 méterről lőtt hatalmas gólt. A saját nevelésű középpályás ballábas lövése a bal oldali kapufáról pattant a kapu jobb oldalába. A 89. percben pedig majdnem duplázott, de a közeli, két méterről leadott lövését hatalmas bravúrral védte Mathew Ryan, a Levante kapusa. A lényegen azonban ez nem változtatott, a katalánok végig uralták a találkozót, és nagy kedvvel futballozva simán, 3–0-ra győztek.
Jó napja volt a Barcelona középpályásainak, a csapat pedig könnyedén futballozott, ezzel az Atlético Madrid elleni kupazakó (0–4) és a Girona elleni bajnoki vereség (1–2) után újra nyerni tudott, amivel az első helyről várhatja a folytatást.
Getafe–Sevilla 0–1
A togói Djene már a kilencedik piros lapját kapta a spanyol élvonalban. Amióta a Getafe játékosa (2017–2018-as idény), senki mást sem állítottak ki annyiszor a teljes ligában, mint őt. Djibril Sow a negyedik gólját jegyezte ebben az évadban (21 meccsen), így eredményesebb, mint az első két teljes idényében.
Celta Vigo–Mallorca 2–0
A hajrában dőlt el a mérkőzés, Iago Aspas előbb tizenegyesből talált be, majd tíz perccel később Williot Swedberg passzából vette be Leo Román kapuját. A Celta Vigo megszakított négymeccses bajnoki nyeretlenségi sorozatát, a Mallorca sorozatban harmadszor kapott ki.
Villarreal–Valencia 2–1
Largie Ramazani tizenegyesgóljával a „denevérek” kerültek előnybe, négy perc múlva egyenlített a „sárga tengeralattjáró”, Santi Comesana talált be közelről. Még a szünet előtt vezetést szerzett a hazai csapat, Pape Gueye büntetőből volt eredményes. Sokat tett az egyenlítésért a Valencia, ám Arnaut Danjuma ziccerét megfogta Luiz Júnior – a dobogós Villarreal visszaállította a hárompontos különbséget az Atlético Madriddal szemben.
SPANYOL LA LIGA
25. FORDULÓ – vasárnapi mérkőzések
Barcelona–Levante 3–0 (Bernal 3., F. de Jong 32., F. López 81.)
Getafe–Sevilla 0–1 (Sow 64.)
Kiállítva: Djene (26., Getafe)
Celta Vigo–Mallorca 2–0 (I. Aspas 85., 90+5. – az első 11-esből)
Villarreal–Valencia 2–1 (Comesana 31., P. Gueye 45+6. – 11-esből, ill. Ramazani 27. – 11-esből)
Hétfőn játsszák
21.00: Deportivo Alavés–Girona (Tv: Spíler2)
Szombaton játszották
Osasuna–Real Madrid 2–1 (Budimir 38. – 11-esből, R. García 90., ill. Vinícius Jr. 73.)
Atlético Madrid–Espanyol 4–2 (Sörloth 21., 72., G. Simeone 49., Lookman 58., ill. J. Carreras 6., Expósito 80.)
Real Sociedad–Oviedo 3–3 (Óskarsson 64., 90., Caleta-Car 87., ill. Vinas 52., 52., Bailly 90+2.)
Betis–Rayo Vallecano 1–1 (Bakambu 16., ill. Palazón 42.)
Pénteken játszották
Athletic Bilbao–Elche 2–1 (Guruzeta 64., 89. – 11-esből, ill. André Silva 68. – 11-esből)
| AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
| 1. Barcelona | 25 | 20 | 1 | 4 | 67–25 | +42 | 61 |
| 2. Real Madrid | 25 | 19 | 3 | 3 | 54–21 | +33 | 60 |
| 3. Villarreal | 25 | 16 | 3 | 6 | 47–27 | +20 | 51 |
| 4. Atlético Madrid | 25 | 14 | 6 | 5 | 42–23 | +19 | 48 |
| 5. Betis | 25 | 11 | 9 | 5 | 40–30 | +10 | 42 |
| 6. Celta Vigo | 25 | 9 | 10 | 6 | 34–27 | +7 | 37 |
| 7. Espanyol | 25 | 10 | 5 | 10 | 31–37 | –6 | 35 |
| 8. Athletic Bilbao | 25 | 10 | 4 | 11 | 29–35 | –6 | 34 |
| 9. Osasuna | 25 | 9 | 6 | 10 | 30–29 | +1 | 33 |
| 10. Real Sociedad | 25 | 8 | 8 | 9 | 37–38 | –1 | 32 |
| 11. Sevilla | 25 | 8 | 5 | 12 | 32–39 | –7 | 29 |
| 12. Getafe | 25 | 8 | 5 | 12 | 20–29 | –9 | 29 |
| 13. Girona | 24 | 7 | 8 | 9 | 24–38 | –14 | 29 |
| 14. Rayo Vallecano | 24 | 6 | 8 | 10 | 22–31 | –9 | 26 |
| 15. Alavés | 24 | 7 | 5 | 12 | 21–30 | –9 | 26 |
| 16. Valencia | 25 | 6 | 8 | 11 | 26–39 | –13 | 26 |
| 17. Elche | 25 | 5 | 10 | 10 | 32–37 | –5 | 25 |
| 18. Mallorca | 25 | 6 | 6 | 13 | 29–41 | –12 | 24 |
| 19. Levante | 25 | 4 | 6 | 15 | 26–44 | –18 | 18 |
| 20. Oviedo | 24 | 3 | 8 | 13 | 16–39 | –23 | 17 |

A Villarreal fellépett a dobogóra









