A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

M. B.M. B.
2026.05.01. 22:57
Samú Costa fejese döntött (Fotó: Getty Images)
A Mallorca 1–0-ra nyert a Girona vendégeként a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 34. fordulójában.

Cihankov kapu fölé durrantott labdájával indult a gironai találkozó, majd az első félidő derekán Echeverri került ordító helyzetbe, de Leo Román nagy védéssel mentett. Ezt követően a vendégek pillanatai következtek, a 30. percben Muriqi lövését vágta ki a gólvonalról Reis, majd 12 perccel később a vezetést is megszerezte a Demichelis-csapat: Mojica beadásából Samú Costa bólintott a kapuba.

A fordulás után nagy erőket mozgósított az egyenlítésért a Girona. Az 52. percben Joel Rocával babrált ki a vendégek kapusa, majd négy perccel később Unahi lövése találta el a kapufát. Ezt követően leült a mérkőzés, s egészen a hajráig magabiztosan őrizte előnyét a baleári együttes. A 83. percben Stuani lábában volt az egyenlítő gól, de a ziccerbe kerülő veterán csatár túl gyengén lőtte el a labdát, s így Leo Románnak nem volt nehéz dolga. A hátralevő időben a Girona nem tudta begyötörni az egyenlítő gólt, így a három pontot bezsebelő Mallorca megelőzte a katalánokat a tabellán. 0–1

SPANYOL LA LIGA
34. FORDULÓ
Girona–Mallorca 0–1 (S. Costa 42.)

SZOMBAT
14.00: Villarreal–Levante (Tv: Spíler2)
16.15: Valencia–Atlético Madrid (Tv: Spíler2)
18.30: Alavés–Athletic Bilbao (Tv: Spíler2)
21.00: Osasuna–Barcelona (Tv: Spíler2)

VASÁRNAP
14.00: Celta Vigo–Elche (Tv: Spíler2)
16.15: Getafe–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2)
18.30: Betis–Oviedo (Tv: Spíler2)
21.00: Espanyol–Real Madrid (Tv: Spíler2)

HÉTFŐ
21.00: Sevilla–Real Sociedad (Tv: Spíler2)

A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Barcelona33281487–30+57 85 
2. Real Madrid33235568–31+37 74 
3. Villarreal33205859–38+21 65 
4. Atlético Madrid33186956–36+20 60 
5. Betis331214749–41+8 50 
6. Celta Vigo3311111145–43+2 44 
7. Getafe331351528–34–6 44 
8. Real Sociedad3311101252–5243 
9. Osasuna331191339–40–1 42 
10. Athletic Bilbao331251635–48–13 41 
11. Rayo Vallecano339121233–41–8 39 
12. Valencia331091437–48–11 39 
13. Espanyol331091437–49–12 39 
14. Elche339111344–50–6 38 
15. Mallorca341081642–51–9 38 
16. Girona349111436–51–15 38 
17. Alavés33991538–49–11 36 
18. Sevilla33971740–55–15 34 
19. Levante33891637–50–13 33 
20. Oviedo336101726–51–25 28 

 

 

Legfrissebb hírek

Az első tornáját nyerte meg Marozsán legyőzője Mallorcán

Tenisz
2026.06.27. 18:00

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

Marozsán elődöntős a mallorcai tenisztornán

Tenisz
2026.06.25. 19:40

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Tenisz: Marozsán megverte a negyedik kiemeltet Mallorcán

Tenisz
2026.06.23. 13:52

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39

Tenisz: szetthátrányból verte szlovák ellenfelét Mallorcán Marozsán

Tenisz
2026.06.22. 16:21
Ezek is érdekelhetik