
Miután kiderült, hogy Enrique Riquelme személyében lesz kihívója a 79 éves üzletembernek, a spanyol sajtó azt jósolta, hogy Pérez rendkívül fölényes, 80–90 százalékos sikert arat majd. A klubot – a második ciklusában – 2010 óta irányító elnök ehhez képest valamivel szorosabb küzdelemben aratott győzelmet, a szavazatok magas feldolgozottságánál a voksok körülbelül 69 százalékát tudhatta magáénak, de a végleges eredményt éjjel 1 órakor még nem hozta nyilvánosságra a Real Madrid.
Pérez mindenesetre a Hotel Eurobuildingben megtartotta győzelmi beszédét, míg kihívója gratulált az újraválasztott elnöknek.
Mint ismeretes, Riquelme többek (volt szó arról, hogy Pérez eladná a klubot, valamint arról is, hogy a klub már nem törődik a saját tagjaival) között azzal kampányolt, hogy szerződteti Erling Haalandot, Rodrit, illetve Jürgen Kloppot, míg a sportigazgatói székbe Raúl került volna, de bekerült volna a vezérkarba Iker Casillas, Fernando Hierro és Vicente del Bosque is.
Mindeközben Pérez azt ígérte a pártoló tagoknak (socióknak), hogy a kispadra visszatér José Mourinho, érkezik a védelembe Ibrahima Konaté és Denzel Dumfries, valamint 150 millió eurós ajánlatot tesz egy meg nem nevezett játékosért.
Az újraválasztott Pérez mandátuma 2030-ig érvényes.








