Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

B. A. P.B. A. P.
2026.07.23. 13:38
null
Sergio Busquets a pálya széléről is bizonyítaná játékintelligenciáját (Fotó: Getty Images)
A játékosként már visszavonuló Sergio Busquets sajtóhírek szerint edzőként térhet vissza Barcelonába.

A Marca és a beinsports.com úgy tudja, hogy Sergio Busquets hamarosan visszatérhet a Barcelonába, amelynek színeiben 15 év alatt 481 mérkőzést játszott.

Busquets állítólag már meg is kezdte az edzőképzést és ott van a Barcelona Atlétic edzői stábjánál, hogy tapasztalatot szerezzen, ezzel megtéve az első lépéseket.

Mint ismert, Busquets maga is a La Masián nevelkedett, majd 2007-ben mutatkozott be a Barcelona B-csapatában, egy évvel később pedig a felnőttek közé is felkerült. 

A háromszoros BL-győztes, kilencszeres spanyol bajnok spanyol középpályás tagja volt a Barcelona története egyik legsikeresebb csapatának, míg a válogatottal 2010-ben világbajnokságot, 2012-ben Európa-bajnokságot nyert.

Már játékoskorában is játékintelligenciájával és jó döntéshozatalaival emelkedett ki, így várható volt, hogy ezeket az erényeket edzőként is kamatoztatja.

 

Legfrissebb hírek

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
20 perce

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
5 órája

Teljes spanyol dominancia: a legtöbb vb-, Eb-, BL- és El-győzelem a 21. században

Foci vb 2026
2026.07.20. 19:38

A vb-döntőre készülő Julián Álvarez a jelek szerint nem igazol Barcelonába

Foci vb 2026
2026.07.17. 18:44

FC Barcelona: rekordadósságra csúcsidény?

Minden más foci
2026.07.17. 18:16

Az Atlético Madrid ügyvezetője világossá tette: Julián Álvarez nem eladó, még 200 millióért sem

Spanyol labdarúgás
2026.07.17. 13:41

Yamal uralja a Mbappé elleni párharcokat

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:29

Yaakobishvili Áron a Barcelona felnőttcsapatával kezdte meg a felkészülést

Légiósok
2026.07.13. 19:37