A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

V. H. L.V. H. L.
2026.10.12. 14:19
null
Utánam az elődöm: Luis Miguel Ramis (balra) menesztésével Jagoba Arrasate tér vissza az El Sadarba (Fotó: Getty Images)
Luis Miguel Ramis vezetőedző állásába került a Betis elleni 5–2-es bajnoki vereség az Osasunánál – a gyenge eredmények miatt menesztett tréner helyét a csapatot korábban is irányító Jagoba Arrasate veszi át, aki több mint két év után tér vissza a klubhoz.

A Betistől elszenvedett 5–2-es idegenbeli vereség után azonnali hatállyal felbontotta az élvonalban újonc Luis Miguel Ramis szerződését a spanyol első osztályban szereplő Osasuna – közölte hivatalos platformjain a klub. A tekintélyes szaklap, a Marca szerint a vezetőséget az utóbbi idők sikertelensége késztette erre a lépésre, az első három fordulóban begyűjtött hét ponthoz ugyanis az utóbbi öt körben mindössze egyet tudott hozzátenni a pamplonai csapat, mindez ráadásul úgy történt, hogy a Betis mellett az Alavéstől is öt, az Atlético Madridtól pedig négy gólt kapott.

Ramis utódát már ki is nevezték: a gárda irányítását Jagoba Arrasate veszi át, aki az Osasunát 2018 júliusától 2024 nyaráig 256 mérkőzésen irányította, 2023-ban a Király-kupa döntőjébe kormányozta a csapatot, amely a fináléban 2–1-re kapott ki a Real Madridtól. Arrasate új szerződése 2029-ig szól az El Sadarban – adta hírül az egyesület. A régi-új trénert kedden 12.30-kor mutatják be a sajtónak, majd az első edzését is megtartja.
 

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 21:00

La Liga: majdnem eltapsolta háromgólos előnyét a Real Sociedad

Pocsék meccsen ikszelt egymással az Elche és a Celta, ötöt rúgott az Osasunának a Betis.

SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ
Real Betis–Osasuna 5–2 (Isco 10., 67. – az elsőt 11-esből, Ezzalzuli 31., D. Llorente 48., Morante 90+6., ill. Budimir 51., R. García 54.)

 

 

Legfrissebb hírek

Kinevezték Paulo Fonsecát a Sporting új edzőjének

Bajnokok Ligája
20 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 23:12

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 10:40

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Pragmatikus játékkal győzte le a Levantét az Atlético; odahaza nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 20:35

La Liga: két védés Gulácsitól, a Villarreal kikapott otthon az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2026.10.30. 22:54