Az el Clásico csodája – Galambos Dániel jegyzete

EGY NAPPAL az Aranylabda-átadás előtt az el Clásico minden egyebet elhomályosító fénye kap még egy különleges árnyalatot Lamine Yamal és Kylian Mbappé különcsatájától, ugyanakkor a Barcelona és a Real Madrid évszázados rivalizálása éppen attól fantasztikus, hogy játsszanak bár ott a futballvilág mindenkori legjobbjai, aligha csak miattuk kapcsolnak oda rendre úgy 600 millióan világszerte. Hanem mert a katalán és a fővárosi klub is intézmény, tömegek bálványa, vallásos hittel átitatott szimbólum. Ami azt illeti, lehet is őket miért csodálni.

A jelenlegi Barcelonát többek közt azért, mert amellett, hogy magán viseli bámulatos játékosneveldéje, a La Masia jegyeit, azokat príma német edzőjének hála elementáris erejű letámadással és az azonnali visszatámadással képes vegyíteni. Hansi Flick érdeme, hogy el tudta hitetni tanítványaival, az akadémián megszerzett technikai tudás, labdabiztonság, a megingathatatlan labdatartás remek, ám ahhoz, hogy a mai futballban érvényesülni tudjanak, elengedhetetlen az irtózatos futómennyiség és az a vehemens presszing, amit ez a társaság immár több mint két éve bemutat. Jutalmul odahaza be is söpört mindent, s immár csak az a kérdés, a spanyolországi fölényt sikerül-e európai uralomra váltani. S még egy a csodálnivalók sorából: azt azért kikérjük magunknak, hogy a jelenlegi Barcelonának négy olyan (alap)játékosa is legyen, akik egyazon korosztályt képviselik, márpedig Lamine Yamal, Pau Cubarsí, Marc Bernal és Xavi Espart egyaránt 2007-es születésű, és egymás mellett nőtt fel.

De nyilván lehet az utóbbi két évben az állandó belharcoktól gyötört madridi óriást is csodálni, és nem csak a történelme, a 36 bajnoki címe és a 15 BL-serlege okán, hanem például azért, mert az intrikák dacára sem igazán vesztett győztes mentalitásából, és ha trófeát az elmúlt két szezonban nem is gyűjtött be, ha esélyesebbnek látszik is vasárnap este a Barca, korántsem elképzelhetetlen, hogy a Mourinho-csapat nyer. Mert „győzelemre született”. Nem az edzője (bár jó egy évtizeden át úgy tűnt, ő is), hanem a klub. Másrészt lehet csodálni a „művészeit”, Mbappét, Jude Bellinghamet, Arda Gülert, Federico Valverdét, a tizenéves Yan Diomandét, akiknek a lábainál valóban csilingel a labda. És ha a Barcelona kétségtelenül tudatosabb, alaposabban megkomponált futballt játszik is, a Madrid éppen a zsenijei miatt soha, semmilyen körülmények közt nem írható le. Úgyhogy ez az a meccs, amelyiken a katalán kiütés éppúgy elképzelhető, mint a madridi fricska.

Persze, amíg az egyik oldalon Lamine Yamal, illetve Raphinha meg Pedri és Rodri, a másikon meg Kylian Mbappé, valamint a feljebb citált játékosok futballoznak, semmin se csodálkozzunk!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!