A kiállított José Mourinho nyugodtan alhat

Vágólapra másolva!
2010.11.10. 21:59
null
José Mourinhót az első félidő végén száműzték a lelátóra (Fotó: Reuters)
Címkék
A labdarúgó spanyol Király Kupa negyedik fordulójának visszavágóján a Real Madrid hazai pályán biztosan nyert harmadosztályú ellenfele, a Murcia ellen, így a gól nélküli döntetlennel záródó első felvonást feledtetve simán jutott tovább a nyolcaddöntőbe. A Pintér Ádámot a 61. perctől soraiban tudó Zaragoza hazai pályán kapott ki a Betistől, a továbbjutásról az idegenben szerzett több gól döntött.

Hiába az első mérkőzésen hazai pályán, óriási bravúrral elért döntetlen, aligha hihette bármelyik Murcia-játékos, hogy majd pont a Santiago Bernabéu Stadionban sikerül kiharcolniuk a továbbjutást egy idegenbeli győzelemmel. A madridi futballszentélybe érve a murciaiakat is utolérte a végzetük: áhítattal csodálták a pályát, kattogtak a gépek. Az vesse rájuk az első követ, aki hasonló helyről érkezve nem hasonlóképpen cselekedett volna. A főváros kilencedik kerületében egy hasonló történetnek hovatovább már legendája van...

A megilletődöttség azonban Spanyolországban sokszor képes eltűnni a kezdő sípszó után, és erős akarattal, sok és fegyelmezett munkával a legnagyobbakat is képesek teljes erőbedobásra késztetni a kisebbek. Vagy legalább a vereség után emelt fővel jöhetnek le a pályáról. A vendégek önbizalmának nem tett túl jót, hogy Esteban Granero a 4. percben piszok nagy gólt ragasztott a bal felsőbe (1–0).

A folytatásban azonban a hazai mezőnyfölény ellenére csak nem változott az eredmény. Egészen a szünet előtti utolsó percig. Akkor nem tudtak felszabadítani a vendégek, a labda a ziccerben lévő Gonzalo Higuaínhoz került, aki kinézte magának a hosszú sarkot. A labda az amúgy jó formában védő Dani Hernández zsákmánya lehetett volna, ha az éppen lesen álló Sergio Ramos nagy igyekezetében – a labda útjából akart eltűnni – nem ugrik a hálóőr hátára. A vendégek hiába reklamáltak az akadályozás miatt, a gólt megadták (2–0).

Az első félidő krónikájához tartozik, hogy José Luís Paradas Romero a 39. percben a lelátóra száműzte druszáját, a Real Madrid edzőjét, José Mourinhót.

MOURINHO: IRÁNY A LELÁTÓ!
 

A szünet után megérkezett a madridi csapatba két kulcsember, Xabi Alonso és Cristiano Ronaldo – majd húsz perces „késéssel" Ángel Di María –, a portugál vezérletével pedig a hazai helyzetek futószalagon érkeztek.

Az újabb gólra a 75. percig kellett várni. Akkor Di María a jobb szélről, bal külsővel (!) tekert a kapu elé, a három védőt kikerülő labdát pedig a hosszú saroknál érkező Cristiano Ronaldo lőtte a kapuba (3–0).

A hajrában büntetőből szépítettek a vendégek: a 82. percben Xabi Alonso kezezett, a megítélt tizenegyest Pedro Sánchez Monino váltotta gólra (3–1). Két perccel később a Di María felökleléséért a házigazdák kaptak büntetőt, a tizenegyest Karim Benzema emelte a jobb felsőbe (4–1).

A slusszpoént Xabi Alonso mondta ki, akinek 88. percben, 17 méterről, nagy erővel ellőtt szabadrúgásánál a labda egy vendégvédőn pattant meg és talált utat a murciai kapuba (5–1).

José Mourinho a szezon eddig legfontosabb meccsének nevezte a Murcia elleni kupatalálkozót – nyugodtan alhat, behúzták a meccset és a továbbjutást –, majd az ötödik madridi találat után sietve távozott a játékoskijáróban.

 REAL MADRID–REAL MURCIA 5–1
 

 

A Zaragoza hiába nyerte meg az első mérkőzést Sevillában 1–0-ra, a hazai visszavágót 2–1-re elveszítette a Betisszel szemben, így az idegenben szerzett több gólnak köszönhetően utóbbi léphetett tovább. Pintér Ádám a 61. percben Edmílson helyére állt be a zaragozai együttesbe, az eredmény akkor már 2–1 volt a sevillaiak javára, amely nem is változott a lefújásig. A Zaragoza így az idegenbeli siker után búcsúzni kényszerült.

 SPANYOL KIRÁLY-KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓK
Real Madrid–Real Murcia 5–1
Továbbjutott a Real Madrid, 5–1-gyel
Zaragoza–Real Betis 1–2
Tj. a Betis, 2–2-vel, idegenben szerzett több góllal

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik