La Liga: elhalasztották a Sevilla–Barcelona és a Villarreal–Alavés meccseket

Vágólapra másolva!
2021.09.07. 14:59
null
Két spanyol bajnoki is halasztanak (Fotó: AFP)
A spanyol sport legfelsőbb bírósága (CSD) a La Liga fellebbezésének helyt adva elhalasztotta az eredetileg szombatra kiírt Sevilla–FC Barcelona és Villarreal–Alavés élvonalbeli bajnoki mérkőzéseket.

Az első osztályú bajnokság irányítói először a spanyol szövetséget (RFEF) kérték meg arra, hogy ezt a két meccset más időpontban játszhassák le az érintett csapatok. A La Liga ezt azzal indokolta, hogy a dél-amerikai világbajnoki selejtezőkre a koronavírus-járvány miatti halasztások nyomán több játéknapot írt elő a nemzetközi szövetség (FIFA), ezért számos játékos csak pénteken, 24 órával a bajnoki találkozó tervezett kezdése előtt érkezik vissza klubjához.

Mivel a Barcelona és a Villarreal is pályára lép jövő kedden a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában, ezért a La Liga negyedik fordulójában mindkettőnek szombaton kellett volna játszania.

A spanyol szövetség elutasította a bajnokság szervezőinek kérését, ők azonban a CSD-nél fellebbeztek, amely – figyelembe véve a körülményeket – engedélyezte az összecsapások halasztását.

Arról egyelőre még nem született döntés, hogy ezt a két mérkőzést mikor pótolják.


Legfrissebb hírek

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
15 órája

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:50

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:11

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:16

Luis Arregui: Az Osasunánál a szurkoló és az identitás a minden

Spanyol labdarúgás
2025.03.22. 08:23

Nyert a címvédő Panathinaikosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.21. 23:12

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

Lamine Yamal: Az NL-t is meg akarom nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 18:06
Ezek is érdekelhetik