Pro Patria (et libertate) – Kubala-sorozat, 2. rész

Belegondolni is nehéz, milyen lehetett az élet 1946-ban Magyarországon, a háború után, amikor a világtörténelem legnagyobb inflációja tombolt, s amikor a reggel kézhez vett havi fizetésért este már kenyeret sem lehetett kapni. Aki tehette, a fővárosból a vidéki rokonokhoz költözött, ahol legalább az ennivalóért nem kellett pénzt fizetni. Kubala László rokonai azonban zömében Csehszlovákiában éltek, így hiába játszott gyerekkori kedvenc klubjában, a Ferencvárosban, a pozsonyi Slovan csábításának nem tudott ellenállni.

A Slovanban ráadásul újra együtt játszhatott a Ganzból jól ismert Schubert Gyulával. „Az anyagi biztonság engem is vonzott, de nem csak ez volt a távozás oka – vall döntésének hátteréről Kubala a Kalandozó magyar labdarúgók (Dénes Tamás–Peterdi Pál–Rochy Zoltán–Selmeci József, 1999) című kötetben. – Váratlanul meghalt az apám. Vasárnap volt, én délután játszottam a Fradiban, ő is így akarta volna – s anyám azt szerette volna, ha elfogadom a pozsonyiak akkor már nagyon is konkrét ajánlatát. A család apai ágon szlovák származású, sok rokonunk élt Pozsonyban. Daucik (Ferdinand – később Spanyolországban Fernando – Daucik, a Slovan edzője, akinek húgát, Annát vette aztán feleségül 1947. április 17-én, s három fiúgyermekük született, Branko, László és Carlos – a szerk.) addig erősködött, míg igent mondtam, s ha nem is a lehető legszabályosabb körülmények között, de negyvenhat májusában az SK Bratislavához szerződtem. Tekintettel a család származására, hamar megkaptam az állampolgárságot."

Nem Kubala volt az egyetlen, aki akkoriban a háborútól erőteljesebben sújtott Magyarország helyett Csehszlovákiát választotta, a Népsport naponta számolt be újabb és újabb sportolók távozásáról. A szlovákiai területen sokan szinte hivatásszerűen kezdtek foglalkozni a sportolók átcsempészésével a határon, a leghíresebb egy „Mokka" álnevű kassai hentes volt, aki kimondottan futballistákra specializálódott. Mivel a játékosok többsége az MLSZ engedélye nélkül váltott országot, hazatérésük esetén eltiltás várt rájuk, de az önmagukat előszeretettel játékosügynöknek nevező csempészek közül is többet bíróság elé állítottak, ha lebuktak. A Fradi mindenesetre csaknem visszakapta, amit a Ganzzal tett: miután Kubala hamis útlevéllel Komáromnál átkelt a határon, szinte biztosra vehette, hogy pénzt nem lát érte, s bár a pozsonyiak végül fizettek 15 ezer forintot, a csatár értékéhez képest ez elenyésző összeg volt.

Kubala parádésan futballozott Pozsonyban is, de a két gazdag fővárosi klub, a Sparta és a Slavia mellett a Slovannak nem volt esélye a bajnoki címre. Utóbbiban játszott Josef Bican, aki pályája során 1468 gólt szerzett, ezzel hivatalosan ő minden idők legeredményesebb góllövője a világon, Pelét is megelőzve. Kubala azt mondta róla: a futballtörténelem egyik legnagyobb játékosa volt, csak Peléhez, Di Stéfanóhoz, Cruyffhoz hasonlítható. Azért a bronz összejött 1948-ban, amikor már nem Daucik, hanem a skót Tom Sneddon volt a Slovan edzője.

De ebben az évben Kubala a csehszlovák honvédség katonai behívóját is kézhez kapta, márpedig abból ugyanúgy nem kért, mint három évvel korábban a magyarból. Azonnal eldöntötte, távozik. „Akkoriban már nem Daucik volt az edzőm, hanem Sneddon, aki biztatott, menjek futballozni Angliába. De az ottani stílus nem igazán tetszett nekem. Az SK Bratislavával belgiumi túrán jártunk, ott találkoztam a Vasas néhány vezetőjével. Remek feltételeket ajánlottak, nyolcvanezer forintot ígértek" – mesélte Kubala. És a pénz mellé egy családi házat is kínált neki a Vasas, amelynek edzője Gallowich Tibor volt, aki egyben a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztját is betöltötte. Mai fejjel nehéz elhinni, de volt idő, amikor a Vasas hívása vonzóbb volt, mint az angoloké, holott az a Vasas még csaknem két évtizedre volt a saját aranykorától. Kubala mégis a piros-kékeket választotta. Bár a játékjoga hivatalosan még mindig a Ferencvárosé volt, a zöld-fehérek nagyvonalúnak bizonyultak, és engedélyezték a Vasasnak, hogy tárgyaljon a Slovannal, majd szerződtesse a csatárt.

A Vasassal aztán megint csak hajszolta a bajnoki címet. Nem volt az rossz csapat Lóránt Gyulával, Illovszky Rudolffal, Szilágyi I Gyulával, de megint akadt jobb, a Csepel, amely egypontos előnnyel nyerte meg az aranyérmet.

Mivel ma Kubala nevét viseli a Vasas akadémiája, sokan úgy vélhetik, Laci fontos szerepet játszott az angyalföldi klub életében – pedig fél év után innen is távozott. Cseppet sem volt ínyére az országban lezajló kommunista hatalomátvétel, és vonzotta a kalandvágy. Vasasos klubtársával, Marik Györggyel 1949 januárjában egy szovjet rendszámú teherautóval, katonai egyenruhában átszökött a határon. „Marik Pötyivel nekivágtunk a határnak, Olaszországba készültünk, mint akkoriban oly sok magyar futballista – mesélte utóbb Kubala. – Innsbruck volt az első állomás, ahol találkoztunk egy olasszal, aki megígérte, hogy hamis papírokkal átcsempész bennünket Itáliába. Nem részletezem a kínokat és a nehézségeket – miközben a feleségem és a fiam otthon maradtak –, átvergődtünk Olaszországba, Busto Arsizióban kötöttünk ki. A helyi csapatban, a Pro Patriában már edzettek más, kelet-európai menekültek is. De nem kaptunk játékengedélyt, a magyar szövetség a FIFA-n keresztül eltiltott bennünket. Udinében is gyakorlatoztunk egy ideig, sőt felvetődött az is, hogy – tekintettel az eltiltásra – kimenjünk Amerikába. Közben az Inter és a Torino is csábított."

Utóbbinak volt nagyobb vonzereje, több okból. Egyrészt, Európa legjobb együttesének számított, amely sorozatban négy bajnokságot nyert, és éppen az ötödikre készült a tabella élén állva. Az olasz válogatott nyolc-kilenc Torino-játékossal állt fel. A csapat korábbi edzője és akkori technikai vezetője Egri-Erbstein Ernő volt, a jobbszélső pedig Schubert Gyula, akivel ugyebár korábban a Ganzban és a Slovanban is együtt futballozott.

Egri-Erbstein a klub nevében arra kérte Kubalát, afféle próbajáték, ismerkedés jegyében tartson a csapattal Lisszabonba, ahol május 3-án a Benfica csapatkapitánya, Francisco Ferreira tiszteletére rendeznek búcsúmérkőzést.

Rosszabbkor az ember nem is kaphat meghívást a földrész legjobb csapatához: az együttest szállító repülőgép a visszaúton a Superga-hegyen álló bazilika falának ütközött, a gép mind a 31 utasa – köztük a két magyar, Egri-Erbstein és Schubert – szörnyethalt. De jobbkor nem betegedhet meg az ember gyermeke sem: Udinébe megérkező családja és Branko fia betegsége miatt ugyanis Kubala nem tartott a csapattal, így menekült meg. (Egy másik verzió szerint könyörgött a torinóiaknak, hogy vigyék magukkal, de az olaszok a FIFA-eltiltás miatt nem merték vállalni a kockázatot a szerepeltetésével, holott barátságos meccseken elvileg semmi sem tiltotta a pályára lépését.)

Maradt hát a Pro Patriánál, amelyben szintén hallhatott magyar szót, Turbéky István és Vinyei Jenő is a csapat tagja volt. De tétmeccsen nem játszhatott, csak az edzéseket látogathatta, hogy formában maradjon. Kegyetlen helyzet volt: 22-23 évesen, ereje teljében két évig hevert parlagon. Pedig a Pro Patriánál mindent elkövettek azért, hogy játszhasson, Peppino Cerana klubelnököt teljesen megbabonázta a játékával. Olyannyira, hogy a klub 1950 januárjában delegációt küldött Rómába (amelynek az elnök és Kubala is tagja volt), az Olasz Kommunista Párt főtitkárához, Palmiro Togliattihoz, hogy közbejárását kérje a magyar kommunista vezérkarnál Kubala eltiltásának megszüntetéséhez. Ám a tilalom feloldására nem volt esély, a kiscsapatnak el kellett fogadnia, hogy a magyar klasszis tétmeccsen nem viselheti a mezét. Barátságos találkozón tizenhatszor pályára léphetett, s kilenc gólt szerzett.

De ehhez az időszakhoz kötődik Kubala egyik kedvenc anekdotája: Cerana klubelnök annyira kedvelte, hogy egyszer ajánlott neki egy gyönyörű aranyórát, ha váltott lábbal körbedekázza a csapat futballpályáját. „Azért az óráért ennél nehezebb feladatot is megcsináltam volna" – nyomatékosította Kubala, miután átvette a kivételes szépségű ékszert. Mégsem volt maradása az olasz kiscsapatnál. Akkor már tényleg sokkal-sokkal nagyobb kihívások vártak rá.