Gera: Aki ezt átéli, nem vágyik máshová

2007 májusának közepén a West Bromwich Albion közel került ahhoz, hogy egy év „purgatórium" után visszajusson korábbi helyére, a Premier Leauge-be. A birminghami csapat a 4. helyen végzett a Championship alapszakaszában, és a feljutásért rendezett rájátszás első körében az eggyel mögötte záró Wolverhamptont előbb idegenben 3–2-re, majd otthon 1–0-ra megverte.

Következett tehát a felújított Wembleyben az idény végi tabellán egy pozícióval (valamint nyolc ponttal) előrébb taláható Derby ellen a végső küzdelem, amelynek jelentőségét Gera Zoltán a következőképpen írta körül: „ahogy errefelé mindennap írják, ez hatvanmillió fontos, azaz több mint húszmilliárd forintos meccs: körülbelül ennyi a különbség televíziós jogdíjban és az egyéb bevételekben az első és a második osztályban szereplő csapatok között".

A magyar nemzeti együttes ekkor 41-szeres válogatott irányítójának azonban más is elvon(hat)ta a figyelmét, hiszen a görög bajnoki aranyérem mellett a BL-szereplést is célul kitűző AEK Athén érdeklődött iránta. Az világos volt, hogy ha a West Brom kiharcolja a feljutást az élvonalba, nemigen van miért váltani. Ellenkező esetben érdemes lehetett megfontolni a déliek hívását, akik első lépésként játékosuk, Tőzsér Dániel révén már puhatolóztak is Geránál.

Elöljáróban három dolgot lehetett tudni-hallani. Egyes információk szerint a magyar légiós ára kétmillió euró (akkori árfolyamon 500 millió forint) körül járhatott, amit viszont az athéniak vezetői sokalltak. A másik, hogy a WBA a télen kétmillió fontért (hétszázhúszmillió forintért) sem engedte el középpályását, akinek még egy évre szólt a szerződése a birminghami klubbal. És talán a legfontosabb: ő maga már többször is kijelentette, hogy számára Anglia jelenti a csúcsot, és ha rajta múlik, még jó ideig nem hagyja el a szigetországot. Ezek után nézzük a május 18-án megjelent akkori véleményét a legfontosabb kérdésekről.

„– Ha az AEK megegyezik a WBA-val, érdekelné az athéni kaland?
– Nézze, engem elsősorban Anglia, azon belül is érthetően a Premier League érdekel. Ha kivívjuk a feljutást, újra a világ legerősebb bajnokságában szerepelhetnék, ennél nagyobb motiváció nem is szükséges.

– De ha nem sikerül?
– Ezzel a meccs előtt nem szeretnék foglalkozni. Semmi más nem érdekel, csak az, hogy feljussunk a csapatommal.

– Rendben, de azt nyilván tudja, hogy az AEK részt vesz a Bajnokok Ligájában, az sem rossz lehetőség. Mit gondol, melyik a nagyobb kihívás: a BL vagy a PL?
– A Premier League külön kategória, semmihez sem hasonlítható. Az angol pontvadászat egy éven át tart, harmincnyolc kőkemény mérkőzéssel, míg a Bajnokok Ligája esetében mindig kérdéses, van-e folytatás a csoportkör után. De vonz a BL is, nem mondom, jó lenne ott is pályára lépni... Azért jöttem Angliába, hogy itt, a világ legerősebb bajnokságában, ahol a futballt egészen varázslatos miliő veszi körül, megmutathassam, mire vagyok képes. Csapatom két évig szerepelt a legmagasabb osztályban, igaz, a második idényben sérülés miatt sokat hiányoztam. Tudom, mekkora élmény, a szakmai fejlődés szempontjából mennyire hasznos a Premier League-ben szerepelni, így azt mondom: jólesik, ha bárki megkeres, de nekem elsődleges célom Angliában futballozni. Jól érzem itt magam, ami fontos számomra. A Wolverhampton ellen a közönség olyan hangulatot teremtett, amelyet egyszer sem, amióta itt vagyok, pedig voltak nagy meccseink. Az első perctől kezdve őrjöngtek, bármi történt a pályán, teli torokból üvöltve biztattak bennünket. Hogy mi lesz a Wembleyben? Aki ezt átéli, higgye el nekem, nem vágyik máshová."

Hamarosan sor került a Derby elleni playoff-fináléra, és az esélyesebb County 1–0-ra jobbnak bizonyult a Gerát a 71. percig pályán tartó West Bromwichnál, amely így maradt a Championshipben – a magyar játékossal együtt.

A következő évad végén már nem maradt el a feljutás és az ünneplés, miközben az AEK a Sevilla elleni összesített 1–6 következtében a szezon elején nem jutott fel a BL-főtáblára, majd az UEFA-kupában a sikeresen túlélt csoportkör után egy másik spanyol alakulat is érzékeltette a két ország közti színvonalkülönbséget, ugyanis a 16 közé jutásért a Getafe összesen 4–1-gyel búcsúztatta a sorozattól. A BL és a fényes nemzetközi sikerek tehát ugrottak Athénban, azaz így tekintve okos lépés volt távolmaradni Hellásztól.

A játékosnak aztán 2008 nyarán is hoznia kellett egy döntést. Már májusban, a bajnokság vége felé felröppent több hír, miszerint új csapatba igazol. Az Everton tűnt az egyik legkomolyabb kérőnek, sok helyen konkrét tényként közölték a szerződtetést. Később az Aston Villa, a Wigan, a Middlesbrough, a Portsmouth és a Bolton, majd a Fulham is érdeklődést mutatott iránta. Noha a Benfica, a Celtic és az Olimpiakosz élénken, valamint a Valencia, a Mallorca és a Werder Bremen is fontolgatta a megszerzését, Gera végül a Fulham ajánlatát fogadta el.

És úgy tűnik, ismét helyesen választott. A WBA ugyanis sereghajtóként kiesett a PL-ből, a londoni kiscsapat viszont 7. lett, így indulhatott az Európa-ligában. Gera a második idényében még több szerephez jutott a fővárosiaknál, és bár ezúttal csak a 12. pozíció jött össze a záráskor, az El mindenkit kárpótolt érte: egy csodálatos évad révén az együttes a döntőig verekedte magát, ahol mindössze a hosszabbítás utolsó perceiben maradt alul a favorit Atlético Madriddal szemben. Gera az egész menetelésben kulcsfigura volt a góljaival, majd a végső hamburgi meccsen is jól játszott – az egész kontinens láthatta a tévében mint az egyik főszereplőt.

Hogy hogyan tovább, még nem tudni, de az biztos, hogy magyar futballista számára (manapság már) nehezen megismételhető magasságba jutott idén a 31 éves középpályás – részben talán a fentebb már taglalt kitartása és jó döntései következtében –, s hamarosan talán a válogatottba is visszatalál majd...

Zárszóként az nso.hu olvasóinak is jár az elismerés: honlapunkon 2007 májusában szavazás indult arról, Gera Zoltán maradjon-e a szigetországban, avagy szerződjön inkább Athénba. A véleménynyilvánítók többsége Angliában tartotta volna a középpályást, hiszen 73 százalék gondolta úgy, hogy a WBA a megfelelő csapat számára. Az AEK reménybeli ajánlata nem mozgatta meg a drukkerek fantáziáját, a görög futballt nem tartották sokra, amit jelez a távozás mellett szóló voksok aránya is: 27 százalék. Az előrelátás jutalma pedig az idei Európa-liga-évad volt!

1957-ben e nap magyar sporthősei a következők voltak: az atlétikai egyesületi bajnokság keretében Bodó Árpád saját korábbi csúcsát egy centivel megjavítva 200 cm-es új rekordot állított fel magasugrásban. Férfi kosárlabda-válogatottak barátságos mérkőzésén a mieink 82:76-ra felülmúlták a vendég csehszlovákokat, és különösen Zsíros Tibor tűnt ki, aki 24 ponttal vette ki a részét a sikerből (ez a meccs akkoriban rangadónak számított, hiszen az az évi Eb-n e két csapat végzett a 3–4. helyen – mi, mint címvédők szorultunk le sajnos a dobogóról). Közben a labdarúgó NB I-ben is fordulót rendeztek (a félidényes tavaszi bajnokság keretében), amelynek során a végül bronzérmes Újpesti Dózsa a veterán Szusza Ferenc mesterhármasával intézte el 3:1-re a középmezőnybeli Salgótarjánt.

1967-ben e napon a férfi párbajtőrözők egyéni országos bajnoksága messze átlagon felül kiélezett küzdelmet hozott: a körmérkőzéses hatos döntő első és utolsó helyezettje között mindössze egyetlen győzelem volt a különbség! A mezőny erősségére jellemző volt, hogy néhány világklasszisunk már a fináléba sem került be, így például Gábor Tamás az első, Bárány Árpád a második körben búcsúzott, a címvédő Nemere Zoltán pedig végül a vigaszágon bukott el. A döntőben aztán Schmitt Pál és Kausz István egyaránt három sikerrel és két vereséggel zárt, így a holtverseny feloldására újravívást rendeztek kettejük részvételével. 1–1-nél lejárt az idő, az eredményt pedig felkerekítették 5–5-re. Azután hosszú percekig egyetlen találatra vívott a két versenyző, majd a lélegzetelállító csata aranyérmet érő utolsó találatát Schmitt (az országgyűlés és a MOB jelenlegi elnöke) vitte be. Az első hat között végzett egyébként B. Nagy Pál, Fenyvesi Csaba és Kulcsár Győző is – ők a fentebb említett öt másik vívóval együtt valamennyien – egy-, két-, három- vagy négyszeres – olimpiai bajnokok voltak (ha nem is mind már történetünk idején, 1967-ben)...

1977-ben e napon világbajnoki selejtezőn mintegy 75 ezer néző előtt Tbilisziben a szovjet válogatott 2–0-ra legyőzte Magyarországot. A budapesti odavágóhoz (2–1 ide) képest alaposan megváltozott összeállítású (leginkább kijevieket szerepeltető) házigazdák hamar kétgólos előnybe kerültek: a 6. percben Burjak talált be Gujdár hibájából (a kapus kiejtette a kezéből a labdát), majd a 14. percben a menteni igyekvő Bálint lábáról vágódott a hálónkba a labda. Később nekünk is voltak helyzeteink, de a félidő végére ellaposodott a meccs, majd zuhogó esőben folytatódott a küzdelem. A csúszós füvön lelassult a játék, a hajrában már kevés esemény történt. Baróti Lajos alakulatának a csoportelsőség visszaszerzésére egyetlen esélye maradt: a záró napon a görögök ellen nyerni a Népstadionban – ez könnyedén sikerült is (3–0), így pótselejtezőt vívhattunk az argentínai vb-ért, és ott már favoritként nem volt gond Bolíviával (6–0 Budapesten, de még a La Paz-i magaslaton is 3–2 a javunkra).

1987-ben e napon jelent meg a hír a Népsportban, miszerint az ekkor éppen klub nélküli Csernai Pál váratlan hírt kapott hajdani munkahelyéről, Lisszabonból, ahol 1984–85-ben dolgozott a Benfica vezetőedzőjeként (és nyertek kupát, miközben a mesternek igencsak megromlott a kapcsolata a játékosaival). A portugál főváros egyik bírósága háromévi börtönbüntetésre ítélte azért, mert a szakember egy nyilatkozatában hazugsággal vádolta a helyi sportújságírókat, akik becsületük megvédése érdekében aztán pert indítottak ellene. A Bayern Münchennel 1978 és 1983 között két Bundesliga-aranyat és egy Német Kupát nyerő magyar trénernek a verdikt szerint nem kellett bevonulnia a börtönbe, ha hajlandó volt napi 500 escudós elszámolással kiegyenlíteni a büntetést. Ez három évre átszámítva 855 nyugatnémet márkának felelt meg. Ezen kívül köteles volt a portugál sportújságírók megsegítésére alakult szociális szervezet kasszájába is átutalni 25 ezer escudót, azaz 375 márkát.

1997-ben e napon a 10. kiemelt Alex Corretja nyerte meg a 2.3 millió dollár összdíjazású római Super 9-es teniszversenyt, miután a döntőben három játszmában megverte a leendő világelső chilei Marcelo Ríost. A 23 éves barcelonai játékos ezzel bekerült a sportág elitjébe, s egyúttal a top 10-be a világranglistán (8. lett), aminek révén immár öt spanyol volt az első tizenötben – hazájuk számára mindez nagyon ígéretesen hangzott az év legjelentősebb salak pályás viadala, a Roland Garros rajtja előtt egy héttel. A meglepetések tornáján végül egy hatodik spanyol, a korábbi kétszeres párizsi győztes Sergi Bruguera jutott el a fináléig, de ott ő is alulmaradt a semmiből jött 21 éves brazil Gustavo Kuertennel szemben, aki aztán még kétszer megnyerte a Francia nemzetközi bajnokságot. Corretja és Ríos amúgy egyaránt a negyedik körben vérzett el.