Egyből három magyar arany a Margitszigeten

 A 2005-ben Budapesten rendezett 32. ifjúsági úszó Európa-bajnokságon a visszafogott várakozás szerint kettőnél több arany maga lett volna a boldogság, ám a nevezési idők alapján ennél több elsőség is benne volt a pakliban. Mint kiderült, a paklinak lett igaza, nem pedig az óvatos realizmusnak, így rögtön az első napon tetőfokára hágott a hangulat a Hajós Alfréd Uszodában (a szomszédban pedig a verseny napjaiban tették le az alapkövét a következő évi felnőtt kontinensviadalra épített Széchy Tamás Uszodának, amely a Balatonon vetélkedő hosszútávúszók kivételével minden szakág küzdelmeinek helyszíne volt 2006-ban, illetve lesz az idén is).

Amikor július 14-én a hangosbemondó a fiúk 400 méteres vegyes úszásának hajrája során belekiáltott a mikrofonba, hogy csak legyen elég magyar zászló az eredményhirdetéshez, a közönség (voltak vagy négyezren a lelátón) eszét vesztette a gyönyörűségtől. Egy tökéletesen megkomponált délután csúcsjelenete volt ez.

A három arany az bizony három arany. Pedig úgy indult, hogy minden lesz, csak kedélyes délután nem: előbb még csupán bólogattak az uszodába bepillantó hatalmas nyárfák, majd hajladozni kezdtek, végül az orkánerejű szél és villámlás láttán sokan már azon gondolkoztak, jobb lenne a tévé előtt tapsikolni a mieinknek.

Aztán a vihar elvonult, s átadta helyét a magyar örömmámornak. Kezdődött azzal, hogy a lányok 200 méteres pillangójának döntőjében Jakabos Zsuzsanna csobbant a vízbe. A pécsi versenyző tökéletes úszás után, végig vezetve szerezte meg élete első ifjúsági Eb-győzelmét – persze hogy Európa-bajnoki csúccsal. Sok izgulnivaló nem volt a finálé során, „Zsu" hol egy testhosszal vezetett, hol másféllel.

Nem kellett sokat várni a második diadalra sem, jött ugyanis a 400 méter vegyes. Amelyben Jakabos azért nem indult, mert a szám ütközött a pillangóval, no meg kitért a bajai Hosszú Katinka elől, aki a távollétében abszolút favoritként indulhatott. És nem is borította fel a papírformát, jakabosi magabiztossággal ette meg a mezőnyt. Senki sem volt veszélyes rá, pedig éppenséggel találhattak volna fogást rajta, hiszen előző nap még lázzal küszködött, s a torka is begyulladt. Ha egészséges, öt másodperc előnnyel nyer, így azonban csak „szűk" kettővel győzött...

Ekkor már harmadszor hallgathatta meg a Himnuszt a lelátó népe (egyszer a megnyitón, majd kétszer az eredményhirdetésnél), s nem kellett sokat várni a negyedikre sem. Mert jött a 400 méter vegyes fináléja a fiúknál is, a magyar duóval, Verrasztó Dáviddal és Kis Gergővel. Az év addigi részében többnyire Kis nyerte meg a kettős különcsatáját, a hazai felnőttbajnokságon viszont Verrasztó.

Pillangón Kis robbantott, a második Verrasztó volt. Aztán jött a hát, s ott már az utóbbi vezetett. Kis a második. Aztán a mell. Úgy látszott, az arany elkelt: Verrasztó megnyugtató előnnyel az élen. Ekkor a gyors következett. Háromszázötven méternél még rendben lehetett a vérnyomása a nézőtéren drukkoló papának, Verrasztó Zoltánnak (nem kell bemutatni, nagy klasszis volt egykor). Ám jött az utolsó ötven méter, Kis pedig önkívületben tempózott. Másodpercekkel jobb részidővel robogott, mint a korábbi legjobbja. Még tíz méter. Egyre jobban ráúszott Verrasztó Dávidra. Még öt. Úszásban általában az nyer, aki hátulról érkezik. Még kettő. Verrasztó mintha még rátenne egy lapáttal. Kis már nem tudott, ő így is háromszor felülmúlta önmagát. Aztán együtt estek be a célba. Az eredményjelzőn pedig ez jelent meg: 1. Verrasztó 4:17.72, 2. Kis G. 4:17.79. A szpíker Czene Attila volt, az érmeket pedig Darnyi Tamás adta át. Kész „vegyes orgia" a Margitszigeten, minőségi tálalásban...

A részletezett három első és egy második hely mellé még becsusszant újabb kettő az utóbbiból, de terjedelmi okokból a további érmek tételes felsorolásától el kell tekintenünk, annyi gyűlt össze a négynapos verseny végére... Másnap például mintha ezüstre kódolták volna a magyar úszókat, hármat is nyertek. A nap egyetlen magyar bronzérmese pedig nem más volt, mint a fentebb már méltatott Hosszú Katinka, aki 800 méter gyorson lett harmadik. Ez volt amúgy a harmadik medáliája, mivel még a nyitó programban a 4x200-as gyorsváltó döntőjében csak a németektől kapott ki társaival, így többek között Jakabossal együtt.

Aztán a harmadik napon ismét miénk lett a mézesbödön, a hat érmünkből ugyanis kettőt aranyból öntöttek. Az egyiket az ajkai Kis Gergő érdemelte ki, miután a Verrasztóval vívott (már elmesélt vesztes) nagy csatját követően ezúttal 200 pillangón nem talált legyőzőre. Nem mellékesen az Eb-arany mellé bónuszként két percen belül úszott, ami akkoriban csak Cseh Lászlónak sikerült... Fél órával a kőkemény pillangó után pedig a már-már kegyetlen 1500 méter gyorsot is végigcsinálta – a második legjobbként a világklasszis-gyanús lengyel Sawrymowicz mögött.

A szokásos Hosszú Katinka-show sem maradt el: előbb 400 méter gyorson lett ezüstérmes, majd a program végén parádés úszás után becipelte a hátán az aranyos helyre a 4x100 méteres gyorsváltót (holtverseny lévén az oroszok is felállhattak a dobogó tetejére). Olyan hajrára, amelyet kivágott, csak tényleg a legnagyobbak képesek!

És ha valaki a nyitány után azt gondolta, annál nincs feljebb, hát megtudta, hogy van! Az utolsó délutánon három arany, négy ezüst, no meg két bronz volt a mérleg. A csapat meglepetésembere címet is kiérdemelte Rácz Ákos, aki 200 mellen megelőzte a favoritnak tartott Molnár Ákost – azaz kettős magyar sikert hozott a szám. Hosszú Katinka, aki a legeredményesebb magyarként zárt az Eb-n (3 arany, 2 ezüst, 1 bronz), a változatosság kedvéért ezúttal 200 méter gyorson lett első. A harmadik e napi diadalunk tulajdonosa, Verrasztó Dávid is duplázott, hiszen a 400 vegyes megnyerése után 200-on ugyancsak tarolt. (Jakabos is kitett magáért, ő speciel a befejező napon két érmet úszott össze – 200 vegyesen ezüstöt, 100 pillangón bronzot.)

A magyar válogatott tehát összesen 25 érmet nyert az ifjúsági Európa-bajnokságon (amennyit még sohasem a 31 korábbi hasonló viadalon), s ezen belül aranyból nyolcat – még szép, hogy első lett az éremtáblázaton, minden idők második legjobb aranytermésével (megközelítve a kilences csúcsot 2001-ből). A csapat legjobbja Hosszú Katinka lett, nem mellékesen ezzel a lányok komplett mezőnyében is a legeredményesebbnek bizonyult, megelőzve az öt medáliáig jutó Jakabos Zsuzsannát. (A fiúknál a halmozók tízes listájára két magyar került, Verrasztó Dávid – aki lefedte a vegyes úszást –, és Kis Gergő, aki pillangón, vegyesen és gyorson is felállhatott a dobogóra.)

Fontos, hogy ezt a mennyiséget nem négy-öt versenyző termelte, magyarán: szélesedett a bázis. Güttler Károly, az ifik szövetségi kapitánya optimista ember, de ennyit azért ő sem várt:

„Páratlan teljesítményt nyújtott a csapat, harminchét országot megelőzve lett első, ami tényleg parádés. Korábban az jellemezte az ifik kontinensbajnokságát, hogy egy-két ember vitte a hátán az együttest. Most viszont sok számban voltunk ott a dobogón, ne feledjük, a nyolc arany mellett tizenkét ezüst is összejött. Ez jelzi, van miből merítenie a magyar úszósportnak. Sok tehetségünk van, s bár mindenki tudja, hogy a felnőttek között nagyságrendekkel nehezebb lesz a mostani ifiknek, én bízom abban, hogy több magyar úszó a nagyok között is meghatározó szerepet alakít majd. Fontos még, hogy nemcsak a vízben láthattunk magas szintű produkciót, a szervezés is tökéletesen sikerült. Csak azt mondhatom, köszönjük a szervezőbizottságnak, a szponzoroknak, nem utolsósorban pedig a közönségnek, hogy ilyen, rég nem látott jó hangulatban és csak az úszásra koncentrálva versenyezhettünk."

A magyar mérleg mesésen alakult, hiszen előzőleg 91 aranyérmet nyertek a mieink, és ezt a számot négy nap alatt 99-re módosították. A 91 addigi győzelemből Egerszegi Krisztina és Risztov Éva hetet-hetet szerzett, a csúcstartó viszont a maga nyolc ifi Európa-bajnoki címével Hargitay András, az olimpiai bronzérmes és világbajnok egykori klasszis, aki így fogalmazott még a rajt előtt: „Mindenkinek azt mondom, menjen csak ki a Hajós Alfréd Uszodába, és nem csupán azért, mert ingyenes a belépő, hanem mert biztos vagyok benne, több későbbi olimpiai bajnokot is láthat."

Talán éppen Hosszú Katinkát, aki különböző más felnőtt érmei és helyezései mellett a tavalyi római vb óta már világbajnok (400 m vegyes) és kétszeres vb-3. is (200 m vegyes, 200 m pillangó), nem mellesleg pedig a 2009-es esztendő sportolónője?

1955-ben e napon lehetett olvasni a Népsportban arról, hogyan vélekedett egy ma már igen népszerű sportág lehetőségeiről Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. Az amerikai sportvezető düsseldorfi sajtótájékoztatóján arra a kérdésre, vajon a kézilabdát felveszik-e az ötkarikás játékok műsorára, kijelentette: nem valószínű, mert az újkori olimpiákat főleg egyéni sportolók számára alapították, és „eddig is a csapatsportok okozták a legtöbb gondot a NOB-nak". A kézilabda nagy hátránya még az is – tette hozzá –, hogy az öt világrész közül szinte csak Európában űzik. Tény, hogy a magyar sportéletben is lényeges szerepet játszó kézilabda még manapság is messze a mi kontinensünkön a legelterjedtebb (néhány távol-keleti ország és az észak-afrikai arab államok jelentenek némi ellensúlyt), de végül így is felkerült a programba (1972-től a férfiak, 1976-tól a nők is).

1965-ben e napon olasz győzelemmel fejeződött be a Tour de France kerékpáros körverseny: a 22 szakaszból álló háromhetes viadalt – amelynek 4177 kilométeres útvonala az NSZK, Belgium és Spanyolország területét is érintette – 130 induló közül nagy meglepetésre az olasz Felice Gimondi nyerte meg 116:42:06 órás összeredménnyel, a francia Raymond Poulidort (2:40 perccel) és honfitársát, Gianni Mottát (9:18-cal) megelőzve. A győztest a párizsi Parc des Princes Stadionban 45 ezer néző köszöntötte, míg az egyszeriben világhírűvé vált sportoló szülővárosában, a Bergamóhoz közeli Sedrinában teljesen megállt az élet a hír hallatán, de más olasz településekről is ünneplésről érkeztek jelentések. Itália fokozott örömét magyarázza, hogy előzőleg 13 évvel korábban, 1952-ben a legendás Fausto Coppi diadalmaskodott „Csizmaország" képviseletében a legnagyobb presztízsű kerékpáros megméretésen. Gimondi sikerének váratlansága mögött a fiatalsága is ott rejlett, pályafutása későbbi szakaszában viszont tett róla, hogy ne „egynyári menőként" maradjon meg a sportág történetében, és egészen 1976-ig nyert Vueltát, három Girót, világbajnoki mezőnyversenyt, valamint több egyéb klasszikus országúti viadalt is (a Touron még egyszer állhatott fel a dobogóra összetettben: 1972-ben második lett).

1975-ben e napon három mérfölddel a cél előtt fel kellett adnia kísérletét a 15 éves torontói diáklánynak, Angela Kondraknak, aki az Ontario-tavon az Egyesült Államokból Kanadába akart úszni. Már húsz órája tartózkodott a vízben (51 és fél kilométert megtéve), amikor az időjárás annyira elromlott, hogy életveszélybe került volna, ha folytatja a próbát. Legközelebbi tervei között a La Manche-csatorna átúszása szerepelt, de mivel az első számú vállalása meghiúsult, egy évvel később, 1976 augusztusában ismét annak vágott neki, és akkor már 23 óra 48 perc alatt sikerrel is járt – kilencedik nőként a tó történetében

1985-ben e napon a bécsi Stadthalléban rendezték meg a női kézilabdázás történetében a világválogatott első mérkőzését, amelyet a nemzetközi sztárcsapat (mindössze 800 néző előtt...) 28–27-re nyert meg a Hypobank Wien (a mai Hypo NÖ elődje) ellen. Magyarországot két játékos képviselte: a klasszis átlövő Gódorné Nagy Mariann, aki csaknem végigjátszotta a hatvan percet, s ügyes gólpasszai és kiharcolt büntetői mellett elsősorban védekezésben jeleskedett – továbbá szerzett két gólt is, az egyiket mindjárt a meccs 34. másodpercében. A kapus Őriné Győrvári Györgyi a második félidőben állt be, és tizenöt perc játék után bemelegedett, heteseket is hárított. Az együttesből az egyaránt jugoszláv Ljiljana Mugosa (8 gól) és Szvetlana Dasics-Kitics (3), illetve a nyugatnémet Dagmar Stelberg (4) tűnt még ki, míg a helyi „kézilabdapápa" Gunnar Prokop által irányított bécsi alakulatból a szintén jugó származású Jaszna Kolar-Merdan és a csehszlovák Milena Foltynová (egyaránt 7-szer találtak be). A meccsnek kettős apropója volt: egyrészt a fiatalon elhunyt Hypo-játékos, Elka Lech családjának megsegítésére rendezték, másfelől a 69-szeres válogatott Maria Sykorát (aki a pályafutását atlétaként kezdte, és 800 méteren még fedett pályás Eb-t is nyert...) szerették volna méltó módon elbúcsúztatni.

1995-ben e napon értékes magyar siker született a Hradec Králové-i motoros műrepülő Európa-bajnokságon: Besenyei Péter – beférkőzve a sportágban nagyhatalomnak számító franciák és oroszok közé – aranyérmet nyert a szabad programban, és így két-két első és második helyezéssel zárta a kontinensviadalt. A sportág nézőbarát válfajának későbbi egyik megteremtője (akinek jelentős része volt a ma Red Bull Air Race néven ismert légi akadályverseny-sorozat kifejlesztésében) nem volt elégedett a sikere ellenére sem: „Nagyon meleg, fülledt volt az idő. Minden pilóta és gépe alacsonyan vergődött, a motorok alig engedelmeskedtek a párás levegőben. Annak ellenére, hogy megszereztem az aranyérmet, jobb, szebb, nehezebb gyakorlatot akartam bemutatni. Sajnos amit elképzeltem, nem tudtam lerepülni: nem engedelmeskedett a motor, ezért gyakran kellett módosítanom" – nyilatkozta a maximalista sportember.