Ezzel a Schumival melléfogott új csapata

A Toyota-istálló, terveivel ellentétben, nem várta meg 11-ét, hanem már 2004. július 7-én bejelentette, hogy 2005-től nála versenyez Ralf Schumacher. Az éppen indianapolisi kettős csigolyarepedéséből lábadozó pilóta hároméves megállapodást kötött a kölni központú csapattal, amely akkor a harmadik szezonját töltötte az F1-ben, s a már letudott tíz az évi versenyén nyolc pontot gyűjtött Olivier Panis (5) és Cristiano da Matta (3) révén (később a francia hozzátett még egyet...).

Az 1975-ös születésű ifjabbik Schumi két jordanes szezonnal kezdte pályáját az autósport legfelsőbb kategóriájában, ahová bátyja, az addigra már kétszeres világbajnok Michael révén remek ajánlólevéllel érkezett 1997-ben. 1999-től állt a Williams alkalmazásában, amellyel hat idény alatt hatszor nyert futamot. Legsikeresebb idénye a 2001-es és a 2002-es volt, mindkettőt negyedikként zárta összetettben.

Az aktuális, 2004-es vb-sorozatban 12 egységével a nyolcadik helyen tanyázott az átigazolás bejelentésekor. (Borzasztó egyesült államokbeli balesete után hat viadalt ki kellett hagynia, és az utolsó három alkalomra tért csak vissza, amikor megduplázta pontjai számát – amelyből így 24 lett –, ám három esztendő után először nem nyert GP-t. Igaz, ebben a kényszerpihenő és saját hibái mellett csapata gyengülése is jelentős szerepet játszott.)

„Nagy örömmel tudatjuk, hogy Ralf Schumacher lesz az egyik pilótánk a következő idénytől. Ralf rengetegszer bizonyította, hogy a Formula–1-es mezőny egyik legrátermettebb és leggyorsabb tagja, az évek során szerzett tapasztalataival sokat segíthet nekünk" – jelentette ki Tomita Cutomu csapatvezető. A japán szakember elmondta, hogy a német az idényzáró Brazil Nagydíj után a lehető leghamarabb tesztel majd az istállónál, amelynek sajtóeseményein január elsejétől szerepel(hetet)t.

A Williams vezetői egyből minden jót kívántak a kis Schuminak. „Az elmúlt öt évben rengeteget tett a csapatért, amelyben olykor kiugróan jó eredményeket ért el. Megértjük, hogy tovább akar lépni, és másik gárdában folytatja pályafutását, sok sikert kívánunk neki új munkaadójánál" – mondta Sir Frank Williams. „A Formula–1-ben a siker egyik legfőbb tényezője a folytonosság. Ám Ralfnak ez már a hatodik idénye nálunk, ennyi idő után érthető, ha váltani akar egy pilóta. Hosszú tárgyalássorozat után nem sikerült megállapodnunk, de egyik félnek sem árt, ha új kihívásokat keres. A Toyota végig nagyon korrekt volt, rendszeresen tájékoztatott minket a megbeszélések állásáról" – tette hozzá Mario Theissen, a BMW sportigazgatója.

A grove-iak gerincsérülése miatt még jó darabig nélkülözni voltak kénytelenek német sofőrjüket, és mivel tudni lehetett, hogy a korábbiaknál gyatrábban szereplő csapattól az idény végén a másik nagyágyú, a kolumbiai Juan Pablo Montoya is távozik (a McLarenhez), kis túlzással a Williamsnek kapóra jött Ralf kidőlése, mert lábadozása alatt legalább élesben, tétre menően tesztelhette a team az esetleges 2005-ös jelöltjeit (a tartaléksorból előugró spanyol Marc Gené, majd Antonio Pizzonia jutott lehetőséghez, ám a következő évben egyikük sem kapott versenyülést az esztendő elején – a vége felé is csupán a brazil, mégpedig Nick Heidfeld helyén; Mark Webber végigdolgozta a következő évadot).

Miért érdekes az utóbbi három pilóta 2005-ös eredménye? Mert a Toyota új fejlesztésű gépének (TF105) bemutatásakor Ralf azt mondta, hogy jobb esélye lesz a kölni központú japán alakulattal vb-címet nyerni, mint a Williamsszel valaha is volt... Nos, ha megnézzük, ki mire jutott, kiderül: előző istállója 66 ponttal ötödik lett, az aktuális pedig 88-cal negyedik. Nem valami nagy különbség... Ráadásul a dobogós szerepléseket tekintve még kisebb differencia alakult ki, hiszen Jarno Trulli (Toyota) és Heideld (Williams) egyformán kétszer lett második, egyszer meg harmadik, míg Schumi kétszer harmadik, miközben Webber csupán egyszer.

A lényeg, hogy a vb-elsőségtől mindkét csapat meglehetősen messze járt, és bár Ralf a Toyotánál jobban szerepelt, mint előző helyén 2004-ben (45 pont vs. 24, illetve 6. hely vs. 9. pozíció), legközelebb, 2006-ban már a megelőző, két évvel korábbi szint alá esett vissza (csupán egy harmadik helyet hozott össze, és 10. lett 20 ponttal), majd 2007-ben mindent alulmúlt (16.-ként végzett 5 ponttal, hatodiknál jobb sehol sem volt).

Ekkor már nemcsak dobogós eredményeinek megoszlásával (mint első közös idényükben), hanem összetettben is – a mindhárom évben mellette szereplő csapattárs – Trulli mögé szorult a német. Sokat lehetett olvasni arról, hogy a jól kereső Ralfnak igazából nem nagyon maradt motivációja – nem meglepő, hogy 2008-ra nem kapott szerződést a 2005-ös „házi" csúcs után meredeken visszaeső Toyotától (amely a távozását követően, a helyére hozott Timo Glockkal, na meg a „jó öreg" Trullival ismét valamivel jobb eredményeknek – például versenyzői összesen hét pezsgőzésének – örülhetett a két évad alatt – míg aztán tavaly ki nem vonult a Formula–1-ből...).

A 180 F1-es GP-t teljesítő Ralf Schumi kétségtelenül meghatározó alakja volt a száguldó cirkusznak az ezredforduló táján, ezt elvitatni nem érdemes, de akkori szárnyalását semmilyen szinten nem tudta megismételni. Kissé kínos rá nézve, hogy a megboldogult Toyota-csapat különböző házi rekordjai közül egyedül az első leggyorsabb kört vallhatja magáénak, míg a Német Túraautó-bajnokságban (DTM), ahová átigazolt 2008-tól, ugyancsak nem halmozza a bravúrokat Mercedesével: szépen megbújik a középmezőnyben.

Bár Michael sem győzelmeivel tüntet manapság, a Schumacher név érdemi emlegetése mára gyakorlatilag ismét a rekorder bátyra redukálódott (pedig Ralf sok évvel fiatalabb), éppúgy, mint anno, másfél-két évtizede, a kezdetekkor.

1934-ben e napon rendezték a wimbledoni teniszbajnokság öt döntője közül azt a négyet, amely még hátravolt (előző napon került sor a férfi egyes fináléjára, amelyben a hazai színeket képviselő – későbbi nyolcszoros Grand Slam-bajnok – Fred Perry simán győzött az ausztrál Jack Crawford felett, és ezzel övé lett zsinórban elért három itteni sikere közül az első). A nőknél viszont a szintén angol Dorothy Round csupán nagy küzdelemben, három szettben tudta felülmúlni az amerikai Helen Jacobs kisasszonyt, ám a két legfontosabb számban aratott diadal – a brit királyi pár jelenlétében – így is nagy örömet szerzett a szigetországi nézőknek. Érdekes hír volt még, hogy a férfi párosoknál a fiatal egyesült államokbeli Lott, Stoefen duó különösebb gond nélkül, azaz három játszmában elintézte a legendás francia muskétásokból álló, címvédő Borotra, Brugnon kettőst („az ő idejük lejárt" – írta a Népsport, s valóban: többször már nem nyertek GS-viadalon) És ami ennél is nagyobb bravúr: az „elpusztíthatatlan" amerikai Elisabeth Ryan 18 évvel első sikere (1916) után ezúttal is tornagyőztes lett női párosban, a francia Simone Mathieu oldalán. Ez volt a tizenkilencedik, egyben utolsó wimbledoni diadala (ebből hét vegyes, a többi pedig női párosban), ráadásul máshol is összegyűjtött tizenegyet!

1964-ben e napon jelent meg a Népsportban az a szabadidősporthír, amely a manapság is kedvelt túraútvonalhoz kapcsolódott. Eszerint csökkentették a Pilisben található Rám-szakadék veszélyességét, mert a megelőző három évben több súlyos sérülésen kívül négy halálos szerencsétlenség is történt a kirándulóhelyen, hiába voltak a figyelmeztetések. A baleseteket részint a tereppel próbálkozók óvatlansága okozta, részint viszont egyes felelőtlen egyének, akik kimozdították helyükről a nehezebb szakaszokon elhelyezett falétrákat. Ezúttal viszont az Óbudai Törekvés Sportkör 29 tagja munkatúra keretében a helyszínre szállított – azaz mintegy három kilométeren át a vállán cipelt –, majd felszerelt egy darab kétméteres, illetve két darab ötméteres vaslétrát, 300 kiló összsúllyal. A létrákat becementezés után védőfestéssel is ellátták az önzetlen sportemberek.

1974-ben e napon rendezték az F1-es Francia Nagydíjat, amelyre most először Dijonban került sor. A versenyt a második kockából induló svéd Ronnie Peterson nyerte meg fekete Lotusával, miután a 17. körben megelőzte a pole pozícióból rajtoló Niki Laudát, majd jócskán elhúzott üldözőitől (végül több mint húsz mp-es előnnyel ért be a célba). A mclarenes Emerson Fittipaldi is jól ment, ám erőltetett tempójával nem bírta a lépést gépének motorja, így kiesett. A győztes osztrák pilóta összetettben is élre állt, mögötte pedig ferraris csapattársa, az ezúttal is eggyel hátrébb (azaz harmadikként) befutó svájci Clay Regazzoni következett. Év végén aztán Fittipaldi, Regazzoni, Jody Scheckter (Tyrrell), Lauda, Peterson, Carlos Reutemann (Brabham) sorrend alakult ki az első hat helyen.

1984-ben e napon a magyar hadsereg-válogatott lejátszotta utolsó túramérkőzését is az (akkor még baráti) Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. Az eredmény 1–1 lett a KNDK katonaválogatottja ellen, és ami érdekes, hogy erről a sportnapilap viszonylag részletes beszámolót közölt, holott a meccs sporthírértéke erősen megkérdőjelezhető. Hiába, a közös szocialista szálak nagyon erősek voltak... (bezzeg öt-hat évvel később, amikor a rendszerváltás nyomán Észak-Korea megszakította hazánkkal a kapcsolatokat, majd az évek múlásával még a korábbinál is jobban elzárkózott a külvilágtól). Mindenesetre a phenjani Kim Ir Szen Stadionban (hol máshol...) 3000 néző előtt rendezett mérkőzés eredménye nem tükrözte igazán a játék képét (vagyis a magyar fölényt), valamint köszönőviszonyban sem volt a mieink bemutatkozó találkozóján elkönyvelt 0–3-hoz, amely valószínűleg az utazás fáradalmai és az átállás nehézségei miatt következhetett be. A túra mérlege: 2 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség.

1994-ben e napon a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a pekingi doppingellenőrző laboratóriumot a legjobbnak minősítette Ázsiában, egyes minőségi fokozattal látta el, miközben a kontinens másik két hasonló központja, a tokiói és a szöuli csak „másodosztályú" besorolást kapott. A kínaiak mindezt azért könyvelték el nagy sikerként, mert a megelőző években több sportolójukat is azzal vádolták, hogy kimagasló eredményeiket ajzószerek segítségével érték el (gondoljunk atléta- és úszónőik viharos és látványos előretörésére). Csupán egy észrevétel: Pars Krisztián csak azért nem kapta meg a 2008-as pekingi olimpián kiérdemelt ezüstérmét, mert az előtte eredetileg második és harmadik helyen végző fehérorosz kalapácsvetők doppingszer használatát kimutató pozitív mintájának vizsgálatakor a pekingi laborban eljárási hibát követtek el, és az érintett két atléta ügyvédei éppen erre hivatkozva érték el idén az érmek megtartásának jogát a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál...