Tapasztalt magyar védőt igazolt a PSV

A védőként és középpályásként is bevethető Fehér állandó kezdőembernek verekedte be magát az UEFA-kupa-részvételi jogot is kiharcoló bredai csapatba a megelőző szezonban, és még a következő idényben is háromszor eredményes tudott lenni, noha többször volt sérült. Szerződésének lejárta után szabadon igazolhatóvá vált, és addigi teljesítményét oly nagyra értékelték a sztárklubok, hogy a Babos Gábor kapust már korábban megszerző bronzérmes rotterdamiak is hívták – a 29. évében járó magyar légiós viszont végül az Ajax mögött második helyezett eindhovenieket választotta. A NAC és a PSV is dűlőre jutott egymással – mégpedig a hírek szerint egymillió eurós vételárért. Az alábbiakban a Nemzeti Sportban a klubváltás kapcsán megjelent interjúból idézünk:

– Mi döntött a PSV mellett?
– Azt hiszem, mondhatom, hogy futballkarrierem legnehezebb három napján vagyok túl. Tudja, mit jelent az nekem, hogy vasárnap Ruud Gullittól és a Feyenoordtól hallottam, hogy szüksége van rám, hétfőn pedig Guus Hiddinktől és a PSV-től? Az utóbbi érdeklődéséről már egy hónapja tudok, de úgy jöttem Magyarországra, hogy meghagytam a menedzseremnek, csak akkor szóljon, ha konkrét ajánlat van. Annyi helyre eladtak már a négy év alatt, hogy az érdeklődőkkel nem akartam foglalkozni. Aztán egy hete hallottam, hogy a PSV hivatalosan is jelentkezett, majd jött a Feyenoord is; miattuk kellett egy nappal hamarabb visszamennem Hollandiába.

– Kellemes gond lehetett...
– Gondolhatja... Úgy vélem, a nehezebb utat választottam, a PSV-től több játékos, így például Mateja Kezsman is elment, lehet, hogy Mark van Bommel is távozik, de Hiddink azt mondta, rám az ő sorsától függetlenül szüksége van. Ha marad Van Bommel, lehet, hogy vele kell harcolnom, de az is elképzelhető, hogy együtt játszunk. Az biztos, hogy a védők előtt Phillip Cocu futballozik majd, neki biztosnak tűnik a helye, szemben a többiekkel. Harmincöt igazolt játékosa van a PSV-nek, sok a válogatott, lesz egy kis harc a csapatba kerülésért. De azt mondom, huszonnyolc éves vagyok, ez a legjobb kor: ha egészséges vagyok, és kialakítom a Bredában megszokott életritmust, bárkivel fel tudom venni a versenyt az Eindhoven keretében. Ám azt is elismerem, ez a szerződés inkább a négy bredai esztendőnek szólt, mint külön az utolsónak, amelyik a sok sérülés miatt szerintem a leggyengébb volt a négyből.

– Nem lett volna egyszerűbb a Feyenoord? Ott eggyel több embert ismer, mint a PSV-nél, hiszen Rotterdamban véd majd Babos Gábor.
– Semmi sem szólt a Feyenoord ellen, inkább azt mondom, hogy a PSV oldalára billentette a mérleg nyelvét a Bajnokok Ligája-indulás lehetősége és a sokkal nagyobb kihívás. Világhírű csapatnál mérethetem meg magam, olyannál, amelyben egykoron Romário, Ronaldo és Van Nistelrooy is futballozott. Ha csak a Feyenoord lett volna az egyetlen jelölt, alighanem fél óra alatt megegyezünk, és már ma mehettem volna Rotterdamba. De úgy érzem, kell ez a nagy kihívás. Azt gondolom, szerencsés vagyok, mindig optimális körülmények között készülhettem, ám a körülmények mostantól még jobbak lesznek, és ezt ki kell használnom. Be akarom bizonyítani, hogy ha más magyar került volna az én helyzetembe, ő is ugyanígy tudott volna élni az alkalommal. Hollandia még egy olyan futballoázis, ahol elismerik a magyarokat, Kiprich Józsefet, Torma Gabit, Pető Tomit, Babos Gabit és a többieket. Szeretnék ehhez még többet hozzátenni. Bajnok akarok lenni, minél többet szeretnék játszani – igazán akkor lennék elégedett, ha a meccsek nyolcvan százalékán futballozhatnék.

Nos, ez utóbbi kívánság nem teljesült. Van Bommel még egy évig maradt Hollandiában, Fehér Csaba pedig az első eindhoveni idénye során az ősszel csak négy bajnokin – valamint további hat egyéb tétmeccsen – lépett pályára, így tavasszal kölcsönadták az Újpestnek, korábbi csapatának (a szekszárdi születésű futballista 1992–96 között játszott Pécsen, majd három szezont töltött a liláknál, akikkel bajnok  és kupagyőztes is volt 1998-ban, aztán további fél idény következett az MTK-nál, végül 2000 elején több más magyarral együtt a belga Geel „szippantotta fel" – ott figyelt fel rá hamarosan a Breda).

A BL-ben egészen a 2005-ös elődöntőig jutó anyaklubjában a sikerek hatására talán még nagyobb lett a konkurencia, ezért a következő, 2005–06-os évadot a Willem II-nél töltötte kölcsönben (20 bajnoki és három egyéb mérkőzés), majd 2006–07 folyamán a Ronald Koeman által dirigált PSV-nél maradt, és három alkalommal fért be a gárdába az Eredivisie-összecsapásokon (futballozott viszont további tíz meccsen, köztük például a BL-ben az Arsenal ellen!).

A játékos úgy vélte, hogy amikor 2004-ben a PSV-hez került, magas volt számára a lépcső, túl korán jött a váltás. „Mivel rossz állapotban voltam, akkor nem láthatták az igazi Fehér Csabát, most azonban az igazi arcomat mutatom, a valós tudásomat. Kicsit korábban is eljöhetett volna ez a pillanat, de így alakult" – nyilatkozta 2007 tavaszán a védő, akivel a Philips-gyár csapata kiejtette az „ágyúsokat", és csak a nyolc között, egy másik angol óriással, a későbbi döntős Liverpoollal szemben buktak el.

Három évvel ezelőtt aztán, egy friss holland bajnoki arannyal a zsebében visszatért régi sikerei színhelyére, a NAC-hoz, ahol ismét alapember lehetett, a meccsek jelentős részén pályára lépe(ett). A legutóbbi bajnokságban nagy csalódásukra tizedikek lettek, egy pozícióval lemaradva az Európa-liga-részvételi jogért rendezett playoffról.

A magyar válogatottban pedig 1998 márciusától 2006 októberéig (a rossz emlékű, máltai 1–2-ig...) összesen 40-szer szerepelt a legkülönbözőbb kapitányok alatt, és majd' három év szünet után tavaly augusztusban még Erwin Koeman is érdemesnek tartotta meghívni egyszer az akkor már 34 éves, rendkívül rutinos labdarúgót.

Ami pedig a PSV-t illeti: túlzottan nem ijeszthette el a klubot a magyar futballistáktól Fehér teljesítménye, mert fél évvel a védő távozása után szerződtették Debrecenből Dzsudzsák Balázst, akivel nyerőt húztak.

1954-ben e napon a Csehszlovákiában túrázó Bp. Dózsa az első erőpróbáján 12 ezer néző előtt 2:1-es vereséget szenvedett a Bratislavai Vörös Csillag labdarúgócsapatától, ahogy a korabeli sajtó nevezte a pozsonyi ellenfelet (az Inter Bratislava elődjét hívták 1952–62 között Cervená Hviezda Bratislavának). A szlovákok már az első félidőben két gólt rúgtak Ujvári révén, majd a másodikat követően az esetnél hibázó Henni kapust (a Ferencváros egykori sokszoros válogatott hálóőrét) lecserélte az újpestiek szakmai stábja. Ezután kiegyenlítettebbé vált a küzdelem, és Szusza a 33. percben szépített. A második félidőre beállt egy másik legendás gólvágó, Deák is, de az eredmény már nem változott

1964-ben e napon jelent meg a hír a Népsportban, miszerint az NDK és az NSZK gyeplabda-válogatottjának találkozója 2:2-re végződött. Ez a hír természetesen nem a sportág – vagy a küzdelem színvonala – miatt érdekes számunkra, sokkal inkább azért, mert abban az időben (sőt: a párhuzamosan létező két német állam történetében végig) nem volt jellemző, hogy az ellenkező világrendhez tartozó két fél csapatai csak úgy barátkozzanak és megmérkőzzenek egymással. Most sem erről volt szó, hanem arról, hogy – mindössze néhány hónappal a játékok kezdete előtt – el kellett dönteni: melyik együttes képviselje a német színeket Tokióban. Ekkor utoljára ugyanis a két állam még közös csapatot indított az olimpián, ám ez nem jelentette, hogy legjobbjaikat „vegyesen" szerepeltessék, legalábbis a csapatsportokban: két komplett, összeszokott gárda eldönthette, melyiknek jut a részvétel joga. Visszatérve a gyephokira: a négyfelvonásos párharcból két meccset a nyugatnémetek nyertek meg, a keletiek pedig csak egyet, így az előbbiek utazhattak Ázsiába (ahol aztán az 5. helyen zártak a közös zászló alatt).

1974-ben e napon a vízilabda ob I utolsó előtti fordulója után kiderült: az OSC megvédte a bajnoki címét, mivel előnye behozhatatlan lett az élen. A Sportuszodában megrendezett három meccs egyikén (a Vasas és a Spartacus is a Szigeten játszott, a BVSC a Szőnyi úton, a Vasas Izzó Újpesten – egyedül Egerben került sor vidéki mérkőzésre) a kétszeres ötkarikás aranyérmes Mayer Mihály által edzett orvosegyetemisták élvezetes csatában kerekedtek 3–2-re a harmincas évek régi magyar aranycsapatának tagja, Brandi Jenő által felkészített Bp. Honvéd fölé, amely a középmezőnyben tanyázott. Az OSC-ben játszott Sudár, Szívós és Konrád III a leendő montreali olimpiai bajnokok közül, de ott volt a csapatban a tokiói győztes Bodnár is. A második helyen az alsóházban szerénykedő BVSC-t (Horkai) 3–2-re felülmúló FTC (Steinmetz kapus, Kásás, Wiesner), a harmadikon a Vasas (Csapó mellől a sérült Faragó és Görgényi hiányzott a 6–4-re elvert Szentes ellen) állt. A szegedi SZEOL-t 8–6-ra legyőző Bp. Spartacus nyolc góljából négyet vállalt Kemény Dénes, a későbbi sikerkapitány!

1984-ben e napon barátságos mérkőzést játszott egymással Debrecenben a magyar és a román férfi kézilabda-válogatott. Ezen a meccsen búcsúzott a nemzeti meztől a 75. alkalommal szereplő Süvöltős Mihály, illetve Szilágyi István – mindketten szereztek még utoljára egy-egy gólt. A csapat azonban sok hibával támadott, ezért hiába védett parádésan Hoffmann László, végül egy góllal, 22–21-re nyertek a több minőségi csereembert felvonultató vendégek, akik közül Burau (7 gól) és Stinga (6) bizonyult a legeredményesebbnek. A mieinknél az egyaránt 6 találatig jutó Kovács Péter és Gyurka János tűnt még ki a kapus mellett. A magyar válogatott e nem túl kedvező kimenetel ellenére két évvel később a svájci világbajnokságon ezüstérmes lett Jugoszlávia mögött, míg a románoknak be kellett érniük a 9. hellyel.

1994-ben e napon a lausanne-i atlétikai GP-viadalon egyszerre két kimagasló sprintrekord is született: női 100 méteren Európa-rekordot, férfi 100-on pedig világcsúcsot jegyezhettek fel! A nőknél a 25 éves Irina Privalova 10.77 mp-es eredményével négy századdal megdöntötte az NDK-s doppingkorszakból származó, Marlies Göhr által 1983-ban elért régi csúcseredményt, egyúttal a valaha volt harmadik leggyorsabb futást produkálta ebben a számban (az örökranglista első két helyén Evelyn Ashford és Florence Griffith-Joyner áll 1984, illetve 1988 óta, 10.76-tal, illetve 10.49-cel). Még nagyobb durranás volt a férfiaknál Leroy Burrell 9.85 mp-es száguldása, amely egyetlen századdal jobb volt, mint Carl Lewis ideje az 1991-es világbajnokságról. Burrell amúgy már másodszor ugrott a lista élére, mert három évvel korábban 9.90-et teljesített, akkor egy harmadik amerikai vágtázó, Calvin Smith 1983-ból származó 9.93-as eredményét lejjebb szorítva. (Ezt aztán King Carl a tokiói vb-n szárnyalta túl 9.86-tal.) Meg kell jegyeznünk, hogy a doppingoláson rajtakapott kanadai Ben Johnsonnak a római vb-ről származó 9.83-át és a szöuli olimpián elért hírhedt 9.79-es produkcióját utólag érvénytelenítették.