Massa-dráma és a 100. GP-győztes a Ringen

Két évvel ezelőtt a mogyoródi viadal szokás szerint nem nélkülözte az izgalmakat, melyek kinek örömöt, kinek bánatot hoztak. Magához a pályához szerencsére csupa jó hír kapcsolódott. A Formula–1 szereplőit új, tágas paddock várta, melynek átalakítását látván csettintettek a vendégek. Aztán a hétvége során megdőlt a nézőcsúcs: három nap alatt 241 ezer ember látta a versenyt, egyedül vasárnap 106 ezren voltak (nagyjából a fele lengyel, aki a végül egy pontot szerző BMW-s Robert Kubica miatt érkezett hazánkba).

És ami még ennél is fontosabb: megkötötték az újabb öt évre szóló megállapodást, melynek értelmében a Magyar Nagydíj 2012 és 2016 között is szerepel az F1-es vb-naptárban. A Hungaroring már e nélkül is a harmadik legrégebb óta folyamatosan használt helyszín Monaco és Monza után (épp idén ünnepelte a jubileumi, 25. GP-jét), és bár a hosszabbítás még ráért volna, hiszen él(t) a 2011-is érvényes szerződés, a felek úgy gondolták, nagy a konkurencia, úgyhogy idejében lépni kell (nem titok, Bernie Ecclestone-ék elsősorban Ázsia felé terjeszkednek, az európai futamok aránya egyre csökken).

Na, de vissza a versenyzőkhöz. A száguldást megelőző napon a McLaren nem hivatalosan bejelentette, hogy Heikki Kovalainen kontraktusát 2009 végéig meghosszabbítja – ki gondolta volna ekkor, hogy a finn szinte halmozni fogja az élvezeteket ezen a 2008-as víkenden. Ehhez persze csapata ragyogó formája is kellett.

Hiába mondogatták az érintettek, hogy az előző két verseny helyszínéhez (Silverstone, Hockenheim) képest teljesen más a Budapest melletti aszfaltcsík vonalvezetése, a trend már a szabadedzéseken folytatódni látszott: a zsinórban harmadik sikerére készülő McLaren-istálló autói gyorsabbak voltak a Ferrariknál. Utóbbiaknak az első, délelőtti tréningen még jól ment, délután azonban már a frissen bevetett „cápauszony" (egy, a motortér fedelére szerelt függőleges lemez) sem segített, Kimi Räikkönen és Felipe Massa nem tudta tartani a lépést az új orr-résszel (az „aganccsal") felszerelt McLaren-Mercedesekkel. A lágy és a szuperlágy gumikon is az „ezüstnyilak" voltak gyorsabbak, ráadásul a wokingiak hosszú távon is kiegyensúlyozottak maradtak.

Szombaton senkinek sem okozott meglepetést, hogy megint pazarul szerepelt a csapat. Ráadásul ebben az esztendőben teljes volt a harmónia az alakulaton belül: nem zajlottak olyan csaták, mint amelyek Fernando Alonso és Lewis Hamilton között egy évvel korábban fagyossá tették a levegőt. A brit és ez évi társa, Kovalainen például ölelgette egymást az időmérő után, vagy például amikor a sajtótájékoztatón a harmadik helyezett Massa kapott szót, egymással sugdolóztak. (Igaz, a finn egy pénteki interjúban azért jelezte, hogy a verseny az verseny: „Lewisnak nem kell segítség, nagyfiú, egyedül is meg tudja oldani a feladatát. Én teszem a saját dolgom. A McLarennél egyébként sem rendelik alá az egyik pilóta érdekeit a másikénak."

Az előző évben a Ringen a pole-ból indulva nyerő Hamilton utolérhetetlen volt, csupán a tréning középső szakaszában kapott ki a Michael Schumacher pályacsúcsát megdöntő Massától (1:19.068) – a harmadikban, amikor a legjobban kellett a jó eredmény, megszorítani sem tudták vetélytársai. A McLaren-Mercedesek kiemelkedő teljesítményét mutatta, hogy az edzés végén Kovalainen is meg tudta előzni a brazilt, így ami 2007-ben nem sikerülhetett Alonso büntetése miatt, ezúttal megvalósult: a wokingi pilóták foglalták el az első rajtsort.

Pedig az időjárás a Ferrarinak kedvezett, a Bridgestone mérnökei szerint ugyanis ha az aszfalt 40 Celsius-fok alatt van, az a McLaren malmára hajtja a vizet, de ha fölötte, az a maranellóiaknak jó. Mivel az időmérőn 43-45 fokos volt a burkolat, a Scuderiának állt a zászló, ám szombaton ez is kevés volt. Ez önmagában persze nem garantálta a rivális számára a kettős győzelmet is, mivel akkoriban hosszú távon a Ferrari jobban gazdálkodott az abroncsaival. Sőt benne volt a pakliban, hogy már a rajtnál is szerezhet meglepetést Massa, aki a második sorból, de a tisztább ívről vághatott neki a futamnak (nálunk mindig jelentős előnyt élveznek a bal oldalról startolók, és két esztendeje a kipörgésgátlók miatt különösen nehéz helyzetbe kerültek a poros jobb szélről támadásba lendülők)..

Ez volt az elmélet – melyet a gyakorlat is igazolt! Massa ugyanis tényleg szenzációsan kezdett, az idény legnagyszerűbb, leglátványosabb indulását bemutatva hagyta faképnél az első sorból startoló McLareneket. Hamilton utóbb elárulta, tökéletesnek érezte a rajtját, és megfogadta, a következő ilyen manővernél (a dél-amerikai a célegyenes végére érve őt is körbeautózta) agresszívabban fog védekezni, nem engedi majd el a ferrarist.

Az meg közben ismét bebizonyosodott, hogy rengeteget számít a két oldal közötti különbség, hiszen a rajtjelzést a poros részről váró Kovalainenhez hasonlóan a mögüle nekirugaszkodó Kubica és Räikkönen is hátrébb csúszott. A vb-címvédő finnt (6. rajtkocka) a tiszta oldalról Alonso (7.) is lerajtolta az általában rosszul gyorsuló Renault-val.

Hamilton később sem tudott közelebb kerülni Massához, sőt lassan lemaradt tőle. Az első boxkiállásra egy körrel a ferraris után ment ki, de esélye sem volt, hogy megelőzze. A 41. körben aztán állóra fékezte a bal első kerekét, és olyan vibráció keletkezett az autójában, hogy alig tudta azt a pályán tartani. Visszaesett a középmezőnybe, bár a pontszerzési esélyeit megtartotta, mivel a végéig elegendő üzemanyagot kapott. Fel is tudott kapaszkodni az ötödik pozícióba, ami arra elég volt, hogy megőrizze összetettbeli első helyét. (Sőt a McLaren azzal, hogy 14 pontot kasszírozott végül, lehagyta a BMW-t és feljött másodiknak a konstruktőri világbajnokságban.)

Összességében a futam felénél még bajban voltak a tudósítók, mivel töltsék meg a verseny beszámolójára kapott felületet, hiszen a bravúros rajtelőzésen kívül nem sok említésre méltó esemény történt, negyven körön át meglehetősen eseménytelenül telt a Magyar Nagydíj. Ekkor következett Hamilton balszerencséje – a finis pedig az idény (addigi) legdrámaibb végjátékát hozta.

Massa, aki a hetediknél jobb még sohasem volt hazánkban, első itteni győzelme felé száguldott, amivel átvehette volna a vezetést a világbajnoki pontversenyben, ám három körrel a leintés előtt a célegyenesben felrobbant a motorja. Még lassult a füstölgő kocsija, amikor a peches pilóta a tenyerébe temette a bukósisakos fejét – nem hitte el, ami vele megesett. Az autóból kiugorva egy pályabíró segítségével átmászott a falon, és könnyeivel küszködve ment vissza a Ferrari boxába.

Kovalainen szintén nem akarta elhinni, mi történik: amikor meglátta, hogy az előtte száguldó vörös gép füstöt ereget, pályafutása eddigi legszebb ajándékát kapta meg. Persze ott kellett lennie a második helyen, és a futam utolsó harmadában keményen kellett nyomnia a gázt, hogy Massa se tudjon lazítani. A második rajthelyről indulva sokáig csak a harmadik pozícióban haladt, de végül az ő autója bírta a legtovább a megpróbáltatásokat, és megszerezhette pályafutása első győzelmét.

Rubens Barrichello, Alonso, Schumacher, Räikkönen, Jenson Button és Hamilton után sorozatban a hetedik Magyar Nagydíjat nyerte meg más versenyző (ez Massa sikere esetén is igaz lett volna, 2009-ben viszont Hamilton újabb sikerével megszakadt e széria), továbbá Damon Hill, Alonso és Button után Kovalainen lett a negyedik, aki élete első győzelmét a Hungaroringen aratta. A Formula–1 históriás könyvébe is beírta magát, hiszen – az ötvenes években az F1-es vb-be számító Indy 500 győzteseit is belevéve – ő a századik futamgyőztes a száguldó cirkusz (mára már) 61 éves történetében.

Biztosan sohasem tudjuk meg az igazságot, de valószínűsíthető, hogy Kovalainennek szerencséje volt az első boxkiállásoknál, amelyeket követően négy másodperccel előzte meg Timo Glockot: a toyotás szervizelése az üzemanyagtömlő hibája miatt több mint 13 másodpercig tartott, és mivel ezek a kiállások átlagosan 7-8 másodpercet vesznek igénybe, a német a számok alapján közel lett volna ahhoz, hogy a finn elé kerüljön.

Ám hiába volt ő az előző nap meglepetésembere (aki nemcsak csapattársát, az edzésmenő Jarno Trullit előzte meg az időmérőn, hanem még a Räikkönen, Alonso párost is), nem került Kovalainen elé, így meg kell elégednie a második hellyel, ami a két héttel korábbi hockenheimi balesete után így is sokkal több volt, mint amire számított. A nyolcadszor dobogós helyet elérő Toyotának pedig a legjobb eredményét sikerült beállítania – 2005-ben Jarno Trulli lett kétszer is második a japán csapat pilótájaként.

A Német GP óta megtáltosodó Glock a verseny nagy részében kényelmesen vezethetett, senki sem támadta, sőt ő volt közelebb Kovalainenhez. A végére a második boxkiállások után Alonso mögül „kiszabaduló" Räikkönen felzárkózott rá, ám mielőtt támadásba lendült volna, le is maradt – talán csapattársa füstölgő autójának látványa miatt lassított. A vb-cím esélyesei közül így is ő járt legjobban: Massát megelőzte, s öt pontra felzárkózott a vezető Hamiltonra.

„Megpróbáltam nyomást gyakorolni Massára, hátha leesik valami. Sajnálom, ami vele történt, de ez technikai sport, mindenkinek fel kell készülnie az effajta hibákra. Amikor észleltem magam előtt a füstfelhőt, gondoltam, hogy ő lehet az, bár eléggé hihetetlennek tűnt. Aztán láttam a pálya szélén, és tudtam, most már csak egy dolgom van: elvinni a célig az autómat anélkül, hogy bármi baj történne. Csak vigyázni a gumikra, vigyázni a motorra. Hosszú három kör volt... – fogalmazott a verseny után a győztes Kovalainen, majd hozzátette: – Fantasztikus volt látni a szurkolók örömmámorát, hallani a dudákat, és tudni, hogy nekem szólnak. Pályafutásom elejétől kezdve azért küzdöttem az összes kis sorozatban, utána pedig itt, a Formula–1-ben, a pályákon, az edzőtermekben, hogy idáig eljussak, és most sikerült!"

Megkérdezték a mindig barátságos, közvetlen és kiegyensúlyozott északit, hogy miként ünnepli meg az első diadalát. „Majd megkérdezem Kimit, hogyan kell... De a viccet félretéve, a nyári szünetben hazamegyek Finnországba, mert már régen voltam otthon. A családtagjaimmal és a szeretteimmel minden évben rendezünk egy kis gokartversenyt, ez már hagyomány – az idei persze különleges lesz, összekötjük az ünnepléssel." Remélhetőleg beleadtak apait-anyait, mert Kovalainen a következő idényben öt helyet visszacsúszva csupán a 12. lett év végén (az előzőnél gyengébb McLarennel), és ez évre már csak az „NB II-es" szintű Lotusnál kapott szerződést, ahol ha ott ragad, aligha lesz még egy futamelsősége.

„Felipe talán élete legjobb versenyét produkálta, az egész csapatot lenyűgözte a tökéletes rajtjával, ahogy a megfelelő pillanatban fékezve Hamilton elé vágott, és ahogy utána kézben tartotta a történéseket – mondta a Scuderia csapatfőnöke, Stefano Domenicali. – Kegyetlenül végződött a futam, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ilyen műszaki gondokon ússzanak el a jó eredmények. Kemény munkával jutottunk el addig, hogy nyerésre álljunk egy versenyen, amelyen előzetesen nem mi számítottunk esélyesnek. Éppen ezért rendkívül bosszantó, hogy az autó egyik kis alkatrészének a meghibásodása miatt nem tudtunk nyerni. Túl nagy árat fizettünk ezért."

„Hamilton gondjai után visszavettem a tempóból és a kezemben tartottam a versenyt. Semmi figyelmeztető jel nem volt, erre egyszer csak elszállt a motor. Dühös vagyok, mert néhány kilométerre voltam a céltól, amikor ismét kiderült, mennyire kegyetlen ez a sport" – bosszankodott Massa, a tragikus hős.

Pedig a brazil ekkor még nem is tudta, milyen durván (el)bánik majd vele az élet. A 2008-as évadzáró futamon, saját hazájában hétpontos hátrányból megnyerte az esős Brazil GP-t és az utolsó körben a hozzátartozói már a világbajnoki címét ünnepelték, amikor Hamilton végül megelőzte az alkalmatlan gumijain teljesen lelassuló Glockot és ötödikként egyetlen ponttal Felipe elé került – márpedig ilyen lehetősége valószínűleg nem lesz több a brazilnak. A következő, 2009-es Magyar GP-n pedig az élete került veszélybe, amikor a Barrichello autójáról leszakadó 800 grammos rugó nekirepült a sisakjának az időmérő közben és koponyatörést okozott neki, amelyből hosszas rehabilitációval tudott csak felépülni. Nem könnyű megítélni, mi fájt neki jobban: a lelki sérülés, avagy a későbbi testi kínok...

1938-ban e napon értékes győzelmet aratott a Hungária labdarúgócsapata Varsóban, ahol Lengyelország nagyválogatottját verte meg 3:1-re úgy, hogy a tudósítás szerint az ellenfél gólja jogtalan tizenegyesből született, míg a kék-fehérektől elvett egy szabályos(nak látszó) találatot a játékvezető. Eredetileg úgy volt, hogy a házigazdák utánpótláscsapata lép pályára a magyarok ellen, de aztán a felnőtteket vetették be – és mielőtt valaki lebecsülné a korabeli lengyel futballt, tény, hogy még egyértelműen mögöttünk jártak, ám a nem sokkal korábban záruló franciaországi vb-n csak hosszabbításban, 6:5-re kaptak ki a már akkor is acélos braziloktól. Ezen az augusztusi meccsen ráadásul mindössze két helyen tért el az összeállításuk a világbajnokságon látottól, így az együttes tagja volt a selecaónak négyet vágó Wilimowski is (továbbá jobbfedezetként bevetették Gerát, de nem azt...). A Hungária végig fölényben, meggyőzően játszott, góljait pedig a mezőny legjobbja, az osztrák Wudi Müllet, illetve Kardos István és Titkos Pál szerezte (pályára lépett még Szabó Antal kapus, a védelemben Bíró Sándor, a középpálya közepén Turay József, jobbszélsőként Sas Ferenc is – mind vb-ezüstérmet nyertek néhány héttel korábban –, valamint a megsérülő Kalmár Jenő helyére csereként beküldött Sebes Gusztáv, az Aranycsapat későbbi mestere is).

1968-ban e napon nem akármilyen jó formáról tett tanúbizonyságot a Leeds United futballcsapata, amely az FTC elleni VVK-döntő odavágójára készült (merthogy akkoriban még őszre is átcsúszhatott egy-egy idény lezárásaként a nemzetközi kupafinálé). Az angol együttes az előző évi BEK-győztes Celtic otthonában szerepelt, és 2:1-re meg is verte a Hampden Parkban a glasgow-iakat, pedig  a skótok saját otthonukban az egész előző idényben összesen csak háromszor veszítettek. Ezúttal is megszerezték a vezetést Gemmell révén, miután az első félidőben fölényben játszottak, de szünet után a Leeds átvette a kezdeményezést, és Giles, illetve Lorimer révén fordított. A szigetországi sajtó meg volt róla győződve, hogy a „kegyetlen mesteremberekből" álló United a „legyőzhetetlen vasvédelmével" egyértelmű esélyese a Fradi elleni párharcnak. Hogy igazuk lett-e, és mi is történt pontosan, elolvashatják majd rovatunk augusztus 7-i anyagában!

1978-ban e napon két hírrel is kedveskedett olvasóinak az NS az amerikai profi futball kirakatcsapatáról. A Cosmos nyári labdarúgó-tanfolyamot szervezett, amelyen 350 tizenhárom-tizennégy éves gyerek tanulhatta meg az Egyesült Államokban is felfuttatni kívánt európai gyökerű sportág alapelemeit. Az oktatást a klub egy évvel korábban visszavonult brazil csillaga, az egyetlen háromszoros világbajnok játékos, azaz Pelé irányította, míg a résztvevők a világ legkülönbözőbb országaiból gyűltek össze, így még Japánból és a korrepetálásra éppenséggel nem szoruló Angliából(!) is. De hogy a felnőttekről is szót ejtsünk: Franz Beckenbauer, egy másik legenda még aktív tagja volt a Cosmosnak, és mindent megtett, hogy volt bayernes klubtársát, a szintén vb- és Eb-aranyérmes Sepp Maiert is szerződtessék a New York-iak. A „Császár" kijelentette: a kapus személyében nemcsak egy remek hálóőrre, hanem egy kitűnő showmanre is szert tenne az együttes, ami arrafelé nem utolsó szempont... Maier azonban nem ment sehová, és még évig futballozott Münchenben.

1988-ban e napon kijelölték a sakkozók világválogatottjának névsorát a Szovjetunió elleni következő évi páros mérkőzésre. A tízfős nemzetközi alakulatban három magyar is helyet kapott: Portisch Lajos és Ribli Zoltán (az 1978-as olimpiai bajnok csapatunkból), illetve a női világelső Polgár Zsuzsa. Ezzel hazánk adta a legtöbb versenyzőt az együttesbe, míg az angolok két fővel (Nigel Short, Jonathan Speelman), a hollandok (Jan Timman), a svájciak (Viktor Korcsnoj), a svédek (Ulf Andersson) és a jugoszlávok (Ljubomir Ljubojevics) eggyel-eggyel képviseltették magukat. Egy helyet a leendő junior-világbajnoknak tartottak fenn. Szovjet részről biztos volt, hogy a korábbi (Anatolij Karpov) és az aktuális világbajnok (Garri Kaszparov) is asztalhoz ül majd.

1998-ban e napon kiderült, hogy nem csökken a Beitar Jeruzsálem labdarúgócsapatának magyar légióskontingense. Két játékos helye biztos volt: a feröeri B36 Tórshavn elleni BL-selejtező első mérkőzésén három gólt szerző Sallói István, illetve a visszavágó egyetlen találatát jegyző Hamar István maradása körül nem vetődtek fel kérdések. Ugyanakkor Pisont Istvánt bárhogyan is próbálták marasztalni az izraeliek, az Eintracht Frankfurthoz vágyó középpályást még úgy sem tudták lebeszélni a távozásról, hogy kifizettek neki egy korábbi tartozást. Bár a vételárat illetően jelentős véleménykülönbség állt fenn a németek és Beitar között, az UEFA ekkorra már figyelmeztette a jeruzsálemieket, hogy a futballista játékengedélyét ki kell adniuk. Így is tettek, Pisont pedig egy friss bajnoki címmel a zsebében végül a Majna partjára igazolt. Az általa otthagyott klub persze rögtön gondolt a jövőre is, így e napon este elrepült Izraelbe a Torino együttesének alkalmazásában álló (de az előző időszakban a török Genclerbirliginek kölcsönadott) debreceni Sándor Tamás, hogy mint irányítóként és a góllövésben is jeleskedő labdarúgó másnap megállapodjon új munkaadójával. Ezzel attól fogva ő lett a harmadik magyar a gárdánál.