Hölgyparádé: pécsi 100%, soproni bravúr

A női kosár NB I öt évvel ezelőtti alapszakaszának első köre végén az MKB-Euroleasing Sopron – ha csak két ponttal is (66–64), de – megverte otthon a bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő MiZót. A vendéglátók legutóbb bő másfél esztendővel korábban kényszerítették térdre legfőbb hazai riválisukat; a megelőző idényben ez egyszer sem sikerült a zöld-sárgáknak, akkor ugyanis hétből hétszer kikaptak Rátgéber László együttesétől.

S ha már a sorozatoknál tartunk: ezen a bizonyos estén a Pécs őszi, tétmeccsekre vonatkozó veretlensége is odalett a soproni sportcsarnokban. A csapat nagy menetelése kilenc bajnoki és öt Euroliga-meccset, tehát 14 összecsapást ölelt fel. Szép széria, ezért igazán nem kellett szégyenkezniük Iványi Dalmáéknak amiatt, hogy lezárult, még akkor sem, ha többször a kezükben volt a győzelem ezúttal is (például az utolsó percben, hiszen a végső dudaszó előtt ők akciózhattak – ám eredménytelenül tették).

A fontos statisztikai mutatók túlnyomó többségében amúgy a MiZo bizonyult jobbnak, vagyis voltaképpen a sportág alapvető törvényszerűségeit hazudtolta meg a mérkőzés végeredménye. A sérülésektől sújtott Sopron Natália Hejková vezetőedző szerint a hatékony védekezésével nyerte meg a presztízsütközetet – holott az ellenfél támadójátékát idehaza minden más csapaténál szervezettebbnek tartotta a szakma. Vagyis a saját fegyverét fordították a címvédő ellen, ami egyértelműen a soproni lányok lelkesedését dicsérte (akiknek az is a javukra szólt, hogy a pályára lépő hét hölgy közül öt is magyar állampolgár volt!).

Következhettek a soros Euroliga-fellépések.

 Az előjelek

A földrész egyik legjobb klubcsapatát fogadta 2005. november 30-án az MKB-Euroleasing a soproni arénában. Az Euroliga hatodik fordulójának rangadóján még akkor is a rivális volt a favorit, ha Jirí Hamza, a csehek tulajdonosa váltig hangoztatta: a Sopron megalapozottan remélheti, hogy visszavág a méretes, 25 pontos brünni vereségért.

S hogy miért tartották a Gambrinus Sika Brnót Európa tán legerősebb női alakulatának? A hat aktuális Európa-bajnok játékossal, továbbá két szlovák és két amerikai sztárral felturbózott csapat az egyetlen klub volt a kontinensen, amely abban az idényben még sem az Euroligában, sem a hazai bajnokságban nem talált legyőzőre.

„Ez ideig – hangsúlyozta Hamza. – Mert nagyon őszintén mondom, hogy a soproni meccsnek a hazaiak az esélyesei. Igaz, hogy a minap a városi derbin 125–40-re kiütöttük a Valosunt, de az nem mérvadó. Egyik erősségünk, Ivána Vecerová az egész szezonra kidőlt a sorból, szétszakadt a térde, ő nagyon hiányzik majd."

Egy kis visszafogottságért Hejková sem ment a szomszédba, pedig neki aztán végképp nem volt oka a borúlátásra. Remek győzelmek az Euroligában a Bourges és a Schio ellen, majd vasárnap a Pécs legyűrése a hazai szuperrangadón. Tagadhatatlan, magára talált a társulat, ám a szlovák tréner is az ellenfelet dicsérte.

„Mindent tudunk rólunk, nyilvánvaló, hogy csak akkor lehet sanszunk, ha sikerül megakadályoznunk vetélytársunk gyors lerohanásait. Ebben egész Európában a legjobb, képes öt perc alatt húsz pontot ráverni a másik félre. Például októberben Brnóban 48–47-ig tartottuk a lépést, de aztán... Ez a lényeg: egyetlen pillanatra sem szabad lazítanunk, mert egy pillanat alatt elhúzhatnak a csehek. Ha ők támadnak, arra kell kényszerítenünk őket, hogy kijátsszák a huszonnégy másodpercet. A pozíciójátékban ugyanis sebezhetők."

„Mit szól ahhoz, hogy nem is annyira a külföldi megasztárok, mint a magyar »közkatonák« – Károlyi Andrea, Eördögh Edit, Honti Kata, Cserny Réka – húzzák a csapat szekerét?"

„Ez nagyszerű, nem?! – reagált az NS felvetésére a csoportban csak a negyedik helyen álló csapat szakvezetője. – A tizennyolc éves Honti például vasárnap csodálatosan fogta Iványi Dalmát, Károlyi pedig győztes kosarat dobott. Ő ettől függetlenül is külön szám. Hihetetlenül mély gödörből kapaszkodott ki, s most már a csapat erőssége; a négyes és ötös poszton is megállja a helyét most, hogy Lucie Blahusková és részben Ivana Matovics kidőlt a sorból."

Az alapszakasz első körét saját hatosa élén záró Pécs veretlen volt még a kupában, de a legfrissebb élményének a bajnoki fiaskó számított. „Szó sincs katasztrófahangulatról, hiszen Sopronban jó mérkőzésen veszítettünk, igaz, sok apró hibánk volt, és a szerencse sem állt mellettünk – fogalmazott Iványi, a spanyol bajnokság címvédőjét és listavezetőjét, a Ros Casares Valenciát fogadó MiZo-Pécs csapatkapitánya. – Ez tehát olyan vereség, amelyet könnyen meg lehet emészteni, noha az azért érződik, hogy a vége felé járunk az esztendőnek. Tény és való, én is érzek bizonyos fokú tompaságot a társaságon."

Az október végi edzőbuktató valenciai győzelem, a tizenhárom pontos különbség után kérdés volt, ezúttal melyik arcukat mutatják majd az ibériaiak. Most nem nehezedett rájuk különösebb teher, nem ők voltak a favoritok, ráadásul az odavágón 16 pontjával és hét lepattanójával a MiZo-Pécs vezéregyéniségének bizonyuló Vickie Johnson combsérüléssel bajlódott – bár az amerikai légiós végül játszott, erősen érződött a teljesítményén a probléma.

 A két csata

Sopronban foghíjak éktelenkedtek a nézőtéren, ezernél aligha ültek többen a hivatalosan 1319 nézőt befogadni képes MKB Arénában, de hamar kiderült, hogy nem mindennapi élményt mulasztott el, aki lustaságból vagy bármilyen más okból televízión nézte meg az összecsapást – vagy netán még azon sem.

A két csapat rögtön a feldobás után egymásnak esett. A hazaiak minden labdán rajta voltak, a műtétet igénylő panaszai ellenére mégis játszó Matovics, a 195 centis szerb center nem törődött nyilvánvalóan fájdalmas térdsérülésével, és hősiesen tartotta a frontot a cseh óriásokkal szemben. Centertársa, Cserny Réka még nála is szorgosabban vette ki részét a pontok és a lepattanók gyűjtéséből, míg Nikki Teasley végül 22 pontig jutott.

Az igazi meglepetést azonban a 18 éves Honti Kata szenzációs játéka jelentette. A szőke, ifjú hölgy nemcsak hogy megállta a helyét a nagynevű ellenfelekkel, Hana Machovával és Eva Viteckovával szemben, hanem védőfeladata teljesítése mellett a pontgyártásból is jócskán kivette a részét. Mindenesetre egyik csapat sem tudott jelentősebb előnyt szerezni.

Amikor a kiemelkedő egyéni teljesítményeket soroljuk, külön fejezetet érdemel DeLisha Milton-Jones. A Washington Mystics center-bedobója 36 ponttal, 11 lepattanóval és két gólpasszal zárta a mérkőzést, 17 mezőnykísérletéből 12 jó volt, 13 büntetőjéből 11-et a helyére küldött. Újságírói közhely, hogy nem lehetett tartani, de valóban ez volt a helyzet. És mégis, a sors micsoda fintora, hogy 0.6 másodperccel a lefújás előtt az ő ostoba szabálytalansága okozta a vendégek vesztét!

De addig még a kínok kínjait kellett kiállniuk a hazai nézőknek, az utolsó két percben ugyanis egymás után pontozódott ki a magyarok négy magas játékosa. Az utolsó támadást 92–92-nél a Sopron vezethette. Nehezen bontakozott ki az akció, már csak 0.6 másodperc volt hátra, amikor Milton, a mezőny legjobbja teljesen érthetetlenül eléugrott a gyűrűtől tíz méterre labdát vezető Olekszandra Gorbunovának, és hiába vágta hanyatt magát, az orosz bíró befújta a védőszabálytalanságot.

Szinte felrobbant a csarnok, Jan Bobrovsky, a csehek edzője fel akarta falni a játékvezetőt, azonban nem volt mese, következtek a büntetők, és a fiatal ukrán lány mindkettőt a gyűrűbe küldte.

Ezzel – a szezon legjobb, magyar pályán játszott mérkőzésén – Európára szóló bravúrral szenzációs, 94–92-es győzelmet aratott a Sopron, amely hat forduló után mesés feltámadást produkálva immár 3/3-as mérleggel állt csoportjában a 0/3-as kezdés után! „Kérem szépen, nézzünk fel az eredményjelző táblára, és ámuljunk! Csak annyit tudok mondani, hogy ez az igazi kosárlabda. Hihetetlenül boldog vagyok, öröm ilyen csapat edzőjének lenni!" – nyilatkozta azon melegében Natália Hejková.

A sorsdöntő mozzanat kapcsán egyébként utóbb a főbűnös(?) nem győzött magyarázkodni. „Nem volt szabálytalanság, Gorbunova egyszerűen fellökött, ez tipikus charging, azaz támadófault!" – védte kétségbeesetten az igazát a 31 éves Milton-Jones, aki 21.2-es átlagával második volt az Euroliga legjobb pontszerzőinek versenyében és a lepattanózásban is csak négyen múlták felül 9.3-as mutatóját. – Az ilyen hibák nem jellemzőek rám, most is csak álltam egy helyben, s az ellenfelem belém rohant."

Szegény amerikai – akinek a férje is ott volt a nézőtéren – arra a kérdésre azonban nem tudott választ adni, miért próbálta megakadályozni a dobásban a felezővonalat alig túllépő Gorbunovát. Főleg azt figyelembe véve, hogy a hosszabbítást aligha tudta volna megnyerni a magas embereit addigra már nélkülöző soproni együttes...

Másnap, december 1-jén Pécsett: Albena Branzova – dupla, Amra Dapo – dupla, Béres Tímea – dupla, utóbbi megtoldva egy értékesített bónuszbüntetővel. Ezek voltak az első 77 másodperc eredményjelző-táblát érintő történései. Azaz remekbe szabott 7–0-s sorozattal kezdte a mérkőzést és az alapszakasz második körét a MiZo, de pillanatok alatt felzárkózott rá a Valencia.

Amíg nem tudta megszerezni a palánk alatti területek feletti uralmat a házigazda, addig nem is tudott elhúzni, aztán a második negyedben a 202 centis Jekatyerina Liszina vezérletével sikerült megváltoztatni a belső erőviszonyokat. Persze jót tett a pécsi előny növekedésének az is, hogy a spanyolok egymás után hét büntetőt rontottak el...

A harmadik szakasz elején óriási lendülettel esett ellenfelének a Pécs, amely nemcsak támadásban, hanem védekezésben is váltott, aminek eredményeként jelentősen nőtt az előnye – mégsem csökkent a látogatók harci kedve. Kihasználva a hazaiak hullámvölgyét, egymás után tíz pontot elérve zárkóztak fel, aztán Iványi Dalma második triplája pontot tett a nagy valenciai roham végére.

Mivel a fontos kérdések eldőltek, sokat csökkent a koncentráció és ezzel a színvonal az utolsó negyedre, de azért a baranyai együttes vastaps közepette vonulhatott az öltözőbe, s a drukkerek nemcsak kedvenceik újabb kötelező diadalát ünnepelhették, hanem azt is, hogy a fekete-fehérek immár „hivatalosan" is a kontinens legjobbjai voltak, mert a hatodik fordulót követően – a Brno előző napi soproni veresége nyomán – egyedül maradtak veretlenek az Euroligában!

Persze ha úgy vesszük, csak egy szokványos meccs volt ez: a MiZo Pécs módszeresen felőrölte aktuális vetélytársát, ezúttal a Ros Casares Valenciát, amely (megnyirbált költségvetése miatt) akkor már csak nevében volt azonos a 2003–2004-es spanyol bajnokcsapattal. De ne egyszerűsítsük le ennyire a fölényes diadalt: a magyar együttesből hatan is tíz pontot vagy többet termeltek, amiből látszott, hogy igazi csapatmunka gyümölcse volt a 83–61-es győzelem!

 Utóélet

A fantasztikusan kezdő Pécsnek immár minden esélye megvolt arra, hogy az első két hely valamelyikén végezzen, s ezáltal a nyolcad-, majd negyeddöntő legfontosabb csatáját hazai pályán vívhassa meg. Ugyanakkor bár háromszoros Final Four-szereplőként ismét a négy közé kerülés volt a kitűzött cél, ahogy Iványi Dalma kifejtette: a neheze még előttük állt, „hiszen jön a januári átigazolási időszak, amikor sok pihent amerikai sztárjátékos átköltözik Európába, és máris megváltozhatnak az erőviszonyok".

A MiZo a csoportjában mindössze egyetlen vereséget szenvedett (a címvédő – és ismét a fináléig menetelő – SGAU Szamarától Oroszországban), de ezzel is a második helyre szorult. Ettől persze még favorit volt a 16 között a Lotos Gdynia ellen, és 2–1-gyel ki is ejtette, ám a következő körben már nem bírt a litván Lietuvos Vilniusszal – hiába vívhatta a mindent eldöntő harmadik meccset Pécsett, 59–63 lett a vége. Sajnos azóta már a negyeddöntőbe is csak egyszer, 2009-ben sikerült bejutnia a baranyai csapatnak.

A Sopronnál kicsit másképp festettek a kilátások, hiszen a Brno, Bourges, Jekatyerinburg trió mögött csupán a negyedik pozícióban lépett tovább (a folytatás azonban nem forgott veszélyben, az üldözők messze lemaradtak mögötte), így az egyenes kieséses szakaszban nem volt meg a hazai pálya előnye. Az ismét „szembejövő" Jekatyerinburgot ehhez képest – a korábbi oda-vissza vereségre fittyet hányva – meglepően simán, 2–0-val búcsúztatta, a Valenciennes viszont hasonlóan egyértelmű különbséggel tette vele ugyanezt a nyolc között.

A legutóbbi nagy eredményünket azonban az MKB-Euroleasing lányai érték el: tavaly, 11 esztendővel a Ronchetti-kupa elhódítása után, nekik is sikerült végre bekerülniük a Final Fourba! Ott ugyan mindkétszer kikaptak (előbb a házigazda Salamancától, a bronzmeccsen pedig az időközben még tovább erősödő milliárdos Jekatyerinburgtól), de sok-sok negyeddöntős szereplést követően ez így is történelmi tett volt.

És bár a nemzetközi helyzet nehéz, mondhatni egyre fokozódik (a Pécs például jelenleg egyáltalán nem áll jól), az idén is mindkét élcsapatunk ott küzd a legjobb 24 elitmezőnyében.