Sokat ugrált a kishivatalnok, de megérte

Nem mondhatni tehát, hogy az innsbrucki születésű sportoló mindent egy lapra tett fel azzal, hogy síugróként próbál meg érvényesülni. Ő bizony arra is gondolt fiatalon, hogy esetleg nem lesz annyira sikeres, s így másból kell megélnie, ezért beiratkozott a rendőrakadémiára. Ott aztán nem úgy zajlottak a mindennapok, mint a nyolcvanas évek folyamán az enyhén dilis amerikai „társintézményt" bemutató filmsorozatban, azaz minden különösebb kalamajka nélkül el is végezte az iskolát.

Polgári szakmáját nem űzi Kofler (barátainak Kofi, avagy Kofelix), viszont akkor sem rohangászott volna pisztollyal a kezében a rosszfiúk után, ha az élet arra a területre sodorja. Hősünket ugyanis irodai feladatokra – rosszindulatú megközelítéssel: aktatologatásra – képezték ki...

Valahol persze érthető, hogy a legnagyobb síugrók más területeket is célba vesznek – a norvég Anders Jacobsen például vízvezeték-szerelőként tevékenykedett profi pályafutása előtt, a még mindig aktív lengyel ugrólegenda, Adam Malysz pedig tetőfedőként dolgozott.

Ahhoz ugyanis, hogy az ember tisztességesen meg tudjon élni a sáncokról való repkedésből, idényről idényre jó néhányszor nyernie kell – olimpiát, vb-t, vk-viadalokat, vagy éppen a Négysáncversenyt. Ha ez megvalósul, a szponzorok is felfigyelnek az illetőre, és akkor „dőlhet a lé". De idáig hosszú út és kemény küzdelem vezet. Amely ráadásul nem ér véget azzal, ha valaki egyszer-kétszer felér a csúcsra.

Tudniillik a síugrás sem a nyugdíjasok sportja. Fizikailag nagyjából 35 éves korig lehet a topon maradni, kivételes adottságokkal talán egy-két esztendővel kitolható ez a határ. A visszavonulást követően aztán gondoskodni kell a további kenyérkeresetről, mert legyen bármekkora klasszis a versenyző, a pályafutása alatt összegyűjtött pénz biztosan nem tart ki élete végéig. Aki pedig nem tud a sportágában maradni, annak más területen kell boldogulnia.

Egyelőre nem tudni, hogy a jelenleg 26 éves Kofler mit tervez a civil korszakára. Most még a havon érzi magát a legjobban – hitvallása: „minél hidegebb van kint, annál melegebb a szívemben!"

Nincs információnk, hány fokot mértek 2010. január 6-án az ausztriai Bischofshofenben, de Kofit biztosan elöntötte belül a forróság. Ugyanis célba ért a szökevény. Tisztára olyan volt, mint a Tour de France: a legendás kerékpárversenyen sokszor a szakasz elején meglógnak páran a bolytól, majd tekernek és drukkolnak, hogy kitartson az előnyük a befutóig. Általában nem szokott. Az őket „másoló" osztrák síugrónak viszont bejött ugyanez a módszer...

Még az ó- és új évet összekötő hagyományos Négysáncverseny – a téli sportok egyik legrangosabb erőpróbája – első, oberstdorfi állomásán fogta fülön a szerencséjét. Az előzetes esélylatolgatások ugyanis honfitársa, Gregor Schlierenzauer és a svájci Simon Ammann külön csatáját jósolták, ám a folyamatos eső felborította a papírformát: a kedvezőtlen körülmények hatására (is) helyettük Kofler állhatott a pódium tetejére.

Noha nem nyeretlen kétévesről van szó – a rendkívül erős osztrák csapat tagjaként a 2006-os torinói olimpián (ahol egyéniben váratlanul második lett!), majd a 2007-es szapporói „normál" és a 2008-as oberstdorfi sírepülő-világbajnokságon aranyérmet nyert (sőt történetünk után nem sokkal a vancouveri játékokon is!) –, ez mindössze a második világkupasiker volt pályafutása során.

„Nagyon jól éreztem magam egész végig. Igazság szerint mázlim volt az időjárással. Épp ezért senki se vonjon le messzemenő következtetéseket ebből az eredményből, odébb van még a vége" – fogalmazott roppant szerényen a diadal után, és igaza is lett, meg nem is.

Jól látta ugyanis, hogy többször nem keveredik a dobogó tetejére. Sem Garmischban – ahol a szilveszteri selejtező végén Ammann-nal együtt kizárták a szabálytalan ruházata miatt, de ez nem osztott, nem szorzott, mivel a vk-rangsor első tíz helyezettje egyikeként szabadkártyát kapott a másnapi viadalra –, sem szülővárosában, Innsbruckban, sem pedig a már említett bischofshofeni versenyen nem került az első három közé.

Azonban bárhogy is fogyott az előnye a nyitány után, a mezőny nem tudta utolérni még a célegyenesben sem – a záró napon elég volt számára az ötödik hely, így 13.3 ponttal megelőzve a veterán finn Janne Ahonent ő nyerte meg a Négysáncverseny összesítését, saját (egyéni) jogán is bevésve ezzel a nevét a síugrás krónikáskönyvének piros betűs lapjaira. 

„Hihetetlen, a legfőbb álmom vált valóra – lelkendezett utóbb Andreas Kofler, aki amúgy azóta, a jelenlegi szezonban két vk-elsőségről immár négyre jutott. – Sokat küzdöttem az elmúlt években, ám a rengeteg munkának meglett az eredménye. Nem tagadom, nagy volt rajtam a nyomás, de sikerült lazának maradnom, és ez döntőnek bizonyult a végső siker szempontjából. Annak idején, amikor a német Sven Hannawald tündöklését néztem a tévében, nem gondoltam volna, hogy egyszer nekem is összejön..."

Minden bizonnyal örül, hogy tévedett. És könnyen lehet, hogy az osztrák rendőrségnél nem lesz soha saját íróasztala.