Hétpróbás francia úszta át az Atlanti-óceánt

Phileas – vagy ahogy a nagy többség a rajzfilm alapján ismeri: Willy – Foggnak 80 napja volt arra, hogy körbeutazza a Földet. Az úri társaság az útvonalat is meghatározta számára, az előkelő londoni Reform Club tagjának Szuez, Bombay, Kalkutta, Hongkong, Jokohama, San Francisco és New York érintésével kellett visszatérnie a brit birodalom fővárosába.

Jules Verne népszerű regényalakja az elképesztő kalandok után majdnem elveszítette a fogadást, ám a fináléban kiderült, egy „apró" számítási hiba (Fogg és inasa, Passepartout kelet felé indult) miatt egy napot nyert – s így mégis nyert!

Ellen MacArthur nem tagja a Reform Clubnak, ám 2005. február 7-én késő este Willy Foggot – és a valaha volt összes vitorlást – sikerült felülmúlnia: 23 méteres trimaránján minden addiginál rövidebb idő alatt körbehajózta a Földet! A skót „hullámlovas" – akinek viszontagságait az utolsó napokban egész Nagy-Britannia lélegzetvisszafojtva figyelte – 71 nap, 14 óra, 18 perc és 33 másodperc után szakította át azt a képzeletbeli célszalagot, amelyet az angliai Cornwall grófság Lizard Point nevű délnyugati csücske, illetve a nyugat-franciaországi Ushant szigete között feszítettek ki, északnyugat-délkeleti irányban.

Számítási hibáról szó sem lehetett, pedig MacArthur is kelet felé indult, s útközben több résztávcsúcsot is megdöntött, többek közt hazájától az Egyenlítőig, a Jóreménység fokáig, az ausztráliai Leeuwin-fokig, a Horn-fokig és onnan vissza az Egyenlítőig tartó útszakaszokon.

Az akkor 28 esztendős hölgynek az út felénél már ötnapos előnye volt az előzőleg fennálló rekordhoz képest, ez azonban folyamatosan olvadt, főképp az Atlanti-óceánon, a visszaúton támadt komoly műszaki problémák miatt. Amikor a teljesen kimerült MacArthur a hajójával átlépte a célvonalat, a brit királyi haditengerészet Severn nevű őrnaszádjáról váltószemélyzet érkezett a B&Q/Castorama fedélzetére, hogy benavigálja Falmouth kikötőjébe.

S hogy mennyire sokra tartották a britek az ország hősét: a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal azonnal, már február 8-án bejelentette, hogy a nevét felterjesztette az udvarhoz a hölgyeknek adható roppant magas királyi kitüntetésre, a Dame címre (ez a Sir lovagi előnév női változata), II. Erzsébet királynő pedig személyes üzenetben fejezte ki nagyrabecsülését Ellen MacArthurnak.

A valószínűleg minden elődjénél fiatalabban kiérdemelt elismerésnek ez a „tempója", vagyis hogy közzétételével nem várták meg annak megszokott időpontját – Újévet, vagy az uralkodó (hivatalos) születésnapját –, felidézte néhány régi dicsőséges brit teljesítmény megünneplését, mint például Sir Francis Drake-ét, aki 1580-ban ért haza három évig tartó kalandos világkörüli hajóútjáról.

Kevesebbet hódító és felfedező, de annál gyorsabb női „követőjének" erőfeszítéseiről sokat elmond, hogy valamivel több mint 50 ezer kilométert tett meg alig kevesebb mint 30 km/órás átlagsebességgel, miközben folyamatosan résen kellett lennie – ezért húsz perceknél hosszabb időre az egész útja során nem alhatott!

Verne 80 napos „szintidején" kívül amúgy egyéb francia kapcsolódási pontjai is voltak a több más jelentős tengeri eredménnyel is büszkélkedő, múlt szeptemberben viszont a sportkarrierjétől való visszavonulását bejelentő MacArthurnak (aki újonnan létrehozott alapítványán keresztül a világ fenntartható fejlődéséért kíván tevékenykedni): három esztendővel ezelőtt Nicolas Sarkozy köztársasági elnöktől a Becsületrendet is megkapta.

A nagy rivális franciák azonban csak azután nagyvonalúskodtak vele, hogy megfosztották a csúcsától... Ugyanis a brit vitorlázó 2005 elején épp egy honfitársuk rekordját adta át a múltnak. Francis Joyon 2004-ben egészen rendkívüli módon került az örökranglista élére: 20 nappal javította meg az addigi legjobb időt, 72 nap, 22 óra, 54 perc és 22 másodperc alatt hajózta körbe glóbuszunkat.

Ezt a szereplést tudta MacArthur több mint egy nappal felülmúlni – ám Joyon nem nyughatott, és 2008. január 20-án megint rávert majdnem két hetet. Az egyszemélyes földkerülők között ma is legjobbnak számító eredménye (57 nap, 13 óra, 34 perc és 6 másodperc) a modernkor egyik leglenyűgözőbb vitorlázóprodukciójának számít!

A franciák azonban már korábban is gyakran elszántan hajszolták a nagyságot s dicsőséget, és most nem Napóleonra gondolunk. Az extrém (vízi)sportok terén ott volt például egy bizonyos Guy Delage, aki elhatározta, hogy átússza az Atlanti-óceánt. A már előzőleg is, a hetvenes évek közepétől több látványos bátorságpróbát tevő 42 esztendős illető még 1994 végén ereszkedett a tengerbe – egészen pontosan december 16-án vetette magát a habok közé a Zöldfoki-szigetek partjainál.

Senki nem hitt benne, csak nevettek rajta, s persze imádkoztak az életéért. Ő azonban nem ismert lehetetlent, tempózott lelkesen – naponta átlag hat-nyolc órát töltött a vízben, s utána egy maga eszkábálta, 15 láb hosszú tutajon pihente ki a fáradalmait (valamint ott tárolta az ellátmányát és a navigációs műszereket is).

Így haladt előre térben és időben. Közben találkozott cápákkal, felhőkarcoló magasságú hullámokkal, tengeribeteg lett, napokra eltűnt a világ szeme elől, aztán újra felbukkant, majd az út végére ért: február 8-án vagy 9-én (az információk ellentmondásosak) Barbados szigeténél szállt partra.

Delage egyébként már régi motoros volt az óceánon: sárkányrepülőn és vitorláson többször is megtette az utat a két kontinens között. Vagyis levegőben, szárazon (mármint egy hajó fedélzetén), s utolsóként a még hiányzó harmadik elem „hátán", azaz a vízben is, (izom)erőből. Ez volt a végső erőpróba – s egyúttal mondhatni a „legkézenfekvőbb"...

Más kérdés, hogy rekordja nem kapta meg a (valószínűleg) remélt elismerést, legalábbis felettébb sok kétkedés övezte. A New York Times három helyen kötött bele. Egy: nem volt ott senki vele, aki ellenőrizte volna a kísérletét, azaz nyugodtan „füllenthetett" is a részletekről. Kettő: ki tudja, hány órát úszott valójában, és mennyi időn (illetve mérföldön) át „csónakázott" helyette – ébren vagy épp álmában – a fedélzeten. Három: mivel nem ő húzta maga után a tutajt, azon lennie kellett valamiféle vitorlának vagy más felszerelésnek is. És mi van, ha a tutaj vontatta őt?

Egyszóval nem elég nagy dolgokat véghez vinni, ugyanolyan fontos a látszat, hogy mások is elhiggyék...