Goran szakmai tanácsai, hogyan törjél ütőt

BAKOS GÉZABAKOS GÉZA
Vágólapra másolva!
2011.03.21. 10:43
null
Ivanisevic a csúcsra ért – nemcsak magát, számos rajongóját is örömkönnyekhez juttatva (Fotó: Action Images)
Goran Ivanisevic az utóbbi két évtized egyik legkarizmatikusabb teniszezője volt. Nem annyira eredményeivel, mint inkább személyiségével szerzett magának rengeteg hívet. A kilencvenes évek közepén járt karrierje csúcsán, de nem sikerült Grand Slam-tornát nyernie. Amikor viszont már senki sem hitte volna, mégis megcsinálta – sporttörténelmi pillanattal megajándékozva bennünket. Az idő tájt rég nem keltett akkora figyelmet a szereplésével, legfeljebb egyszerre heves és bohókás délszláv temperamentumával, ami egy tíz évvel ezelőtti interjúját is alaposan megfűszerezte.

Goran Ivanisevic, a horvátok mesze földön híres teniszezője egy évtizede ilyenkor is kitett magáért, csak nem a pályán. Az egyik interjújában, amelyet a Nemzeti Sport 2001. március 21-én vett át, még önmagához képest is roppant oldottan válaszolgatott. A megelőző hetekben nyújtott szereplésétől, a viszonylag tűrhető formájától indult, és végül a kergemarhakórnál kötött ki.

„Higgyék el, az elmúlt idényhez mérten fantasztikusan érzem magam. Annál gyengébben úgysem lehetett volna játszani, de most valóban jól megy. Immár nem a sikerek a legfontosabbak számomra, hanem a szórakozás. Egy jó eredményre lenne szükségem, és akkor az önbizalmam is a régi lenne. Tavaly annyira kétségbeesetten akartam győzni, hogy semmi sem jött össze. Pedig minél lazább a hangulat, annál jobban teniszezem" – magyarázta.

A világranglistán 1994-ben és 1996-ban is második, ekkor azonban csupán a 115. helyen álló égimeszelő „szervagépnek" évek óta gondok voltak a vállával – 1998 óta, immár majdnem két és fél éve nem nyert egyetlen tornát sem –, ezért elképzelhető volt, hogy hamarosan kés alá fekszik.

„Nem gondolkodom a pályafutásom befejezésén, így várhatóan mégis elvállalom azt a bizonyos műtétet, jóllehet az sem zárható ki, hogy ez lesz az utolsó idényem a profik között" – mondta a 30. születésnapjához közelítő dalmát klasszis, aki ezután kifejtette azt is, hogy szép lassan túl sok új fiú érkezett a sportágba, így ő már nem érzi azt a „régi, jó hangulatot".

Ivanisevic természetesen egyik kedvenc „elfoglaltságáról", munkaeszközének rendszeres ripityára zúzásáról sem felejtett el megemlékezni:

„Amikor elhajítom a teniszütőt, azzal a szándékkal teszem, hogy darabokra törjön. Néha nézek teniszmeccseket, és egyes játékosok úgy küldik útjára az ütőjüket, mint a virágcsokrot. Számomra ez elfogadhatatlan. Természetesen én is örülök annak, ha nem törik el, de amikor eldobom, akkor csakis egy célom van: megbüntetni a nyomorultat. Amúgy két évvel ezelőtt már az egyik munkatársam, aki az ütőimet készíti, megkérdezte, mi van velem, hiszen alig törtem el párat... Egyébként megvan az örökösöm! Marat Szafin szenzációsan csapdossa az ütőket. Látszik rajta, hogy ezt érzelmekkel teszi, mindenkinek őt kellene követnie. Ez az igazi ütőtörés!"

Örökzöld mondatok... Goran felszabadultságára jellemző volt a következő eszmefuttatás is, amelyben a húsételekhez való viszonyát elemezte:

„Képtelen vagyok hús nélkül élni. Elárulom, húsevő férfiként akarok meghalni. Hetente legalább ötször kell húst ennem, és ezen nem vagyok hajlandó változtatni. Egyszerűen nem tudom magam elképzelni, amint uborkás szendvicseket meg hasonlókat burkolok. Folytatom a marhaszeletek fogyasztását, természetesen sült krumplival.

Most mindenki ettől a kergemarhakórtól fél, így Pete Sampras is, aki meg velem épp ellenkezőleg, nem eszik husit. Azért merem remélni, hogy nem kapom el ezt a nyavalyát. Habár a fene tudja, lehet, hogy már késő, mert elkaptam... Na mindegy, a lényeg, hogy itt vagyok, és még élek."

De még mennyire hogy élt! A következő hónapokban ugyan még tíz pozícióval hátrébb csúszott az ATP-rangsorban, de tekintettel korábbi érdemeire – háromszor is döntőt játszott az All England klubban – szabadkártyát kapott a wimbledoni szervezőktől.

Aki netán nem emlékezne a további fejleményekre, mostanra az is kitalálhatta: Goran Ivanisevic kivert három korábbi vagy későbbi világelsőt (köztük Szafint) – közben a 19 éves Roger Federer profi pályájuk egyetlen egymás elleni találkozóján eltakarította az útból a hétszeres bajnok Samprast –, az elődöntő drámai csatájában a házigazda angolok örök nagy reménységével, Tim Henmannal is végzett, végül öt játszmában Patrick Raftert is elintézte!

Azzal, hogy végre nem Samprasszal vagy Andre Agassival került szembe a végső csúcsmeccsen és élni tudott az esélyével (máshol soha nem is játszott Grand Slam-finálét), ő lett minden idők legrosszabb világranglistás helyezésű győztese a nem hivatalos füves pályás világbajnokságon, egyúttal az első horvát és az első szabadkártyás bajnok – mi több, utóbbi produkciójával a férfiak között máig egyedüli rekorder az összes GS-viadalon!

Az a korábbi esőnapok miatt hétfőre halasztott, felejthetetlen mérkőzés valójában méltó befejezés volt, hiszen többé nem nyert versenyt – a továbbiakban már csak elszórt szereplései akadtak, részben mert 2002-ben tényleg rászánta magát a válloperációra (a tenisz nagy szerencséje, hogy nem egy szezonnal hamarabb...).

A nyolc és fél évvel fiatalabb, nála talán még „kergébb" Szafin a fenti interjú idején néhány hónappal már túl volt két nagy diadala közül az egyiken (2000, US Open) és a világelsőségen is (összesen kilenc hétig vezetett). Később neki is még három újabb kiemelt döntő jutott, és ezek közül a harmadik melbourne-i alkalommal, 2005-ben nyert is, vagyis egy nagy trófeával túlszárnyalta a „nagy előd" Gorant.

Azonban hiába ez a plusz dicsőség, és hiába törte a másfél éve visszavonult tatár sztár is sorra az ütőit, olyan elképesztő bravúr nem növelte a legendáját, mint Ivanisevic 2001-es londoni „mennybemenetele" a virtuális süllyesztőből.

IVANISEVIC WIMBLEDONBAN (2001)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik