A Juve-Inter után a Milanra haragudtak...

Olaszországban hat évvel ezelőtt április 20-án teljes hétközi bajnoki fordulót rendeztek, a Serie A menetrendje ekkor „billent helyre" a II. János Pál pápa április 2-i halála miatt elhalasztott játéknap után.

A 32. körből magasan kiemelkedett a Juventus–Internazionale csata, amelyen az első és a harmadik helyezett találkozott egymással. A Juve előtte a hétvégén megugrott három ponttal a Sienában meglepetésre veszítő Milan elől, de ez az előny gyorsan semmivé lehetett, ha most a fekete-kékek megviccelik őket Torinóban a derbi d'Italián – ezzel óriási szívességet téve városi riválisuknak. (Ezt az összecsapást azért becézik az ország csúcsrangadójának, mert a két érintett patinás gárda – egyedüliként az összes közül – addig sohasem esett ki az élvonalból.)

„Úgy kell játszanunk, hogy nem szabad közben a Milanra gondolnunk – adta ki a jelszót másnapra 2005. április 19-én Fabio Capello, a Juventus vezetőedzője. – Az Inter elleni mérkőzések önmagukban is nehezek, ráadásul még mindig nyomaszt egy kicsit az őszi találkozónk eredménye: kettő nullára vezettünk, de átengedtük nekik a terepet és sikerült egyenlíteniük. Ők ugyan már nincsenek versenyben a bajnoki címért, de a keretük tele van kiváló labdarúgókkal, nagyon kell vigyáznunk velük."

Ami az Intert illeti, Roberto Mancini mester – miután bevallotta, hogy gyerekkorában nagy Juve-drukker volt – a következőt mondta: „Számunkra nagyon fontos ez az összecsapás, nem csupán a három pont miatt, hanem azért is, mert ez az olasz futball történetének egyik legfontosabb párharca."

Gondoljunk bele, a vendégek szurkolói számára micsoda abszurdum lehetett azért szorítani, hogy a Milannak ismét lehetősége legyen az élre állni! Kész tudathasadás. Márpedig a helyzet valóban úgy állt, hogy a bronzérmes helyen viszonylag biztonságban lévő Internazionale saját legfőbb vetélytársának tehette a legjobbat a listavezető esetleges legyőzésével.

Ezek után igazi „derbis" kezdést kapott a Stadio delle Alpi publikuma. Olyan szituációt, amelyet helyzetnek szokás nevezni, vagy húsz percig nem láthattunk a gyepen, egyéb izgalmak viszont akadtak. Előbb Córdoba és Ibrahimovic fejelt össze (nem szándékosan), a kolumbiai hátvédnek fel is szakadt a fejbőre. Kisvártatva már szó sem volt véletlenről, Zlatan most Mihajloviccsal akaszkodott össze, majd enyhén megfejelte a szerb légióst, aki eljátszotta a „nagyhalált" – a bíró mégsem adott lapot a mozdulatért.

Egy szöglet kellett az első gólveszélyes momentumhoz: a sebét éppen a pályán kívül újraköttető Córdoba nagyon hiányzott az Inter kapujának előteréből, Emerson ugyanis egyedül emelkedett, majd a kapu felé bólintott. Toldo verve volt, a kapufánál ácsorgó Zé Maria sem ugrott elég magasra, így a léc mentette meg a látogatókat a góltól.

Néhány perc múlva aztán éppen a brazil készítette elő az Inter találatát a túloldalon. Jó átadást kapott a jobb szélen Kily Gonzáleztől, középre ívelt, ahol egy újabb argentin, Julio Cruz valószínűtlenül magasra ugorva, pompás mozdulattal fejelt a bal alsó sarokba. Buffon nyújtózkodott, de épphogy nem érte el a labdát.

A második félidőben Ibrahimovic ébredt a leghamarabb: meglódult egy indítással, de elhamarkodott módon magasan fölélőtt. Később egy fejesét már Toldónak kellett elcsípnie, míg a túloldalon Martins bombázott az égbe ígéretes pozícióból. Ahogy telt az idő, a Juve bosnyák-svéd éke egyre türelmetlenebbé válhatott, mert a 60. percben balról váratlanul eleresztett egy irdatlan erejű kapáslövést, amely a kapufát is súrolta. Helyzetük a hajrában is volt a „zebráknak", ám egyenlíteni nem voltak képesek (0–1), így a Milan pontszámban beérte őket.

A hétközi bajnoki fordulóban tehát ugyanolyan gyorsan lett semmivé a Juventus hárompontos előnye a lombardokkal szemben, ahogyan az előző hétvégén keletkezett: amilyen váratlan volt a Milan vasárnapi sienai veresége, annyira nem számított senki arra, hogy a Juve szerdán megadja magát hazai pályán az Internek.

További csavarintás a történteken, hogy a „zebrák" úgy kaptak ki, hogy kifejezetten jól játszottak, és elsősorban a balszerencse (két kapufa), valamint a mezőny legjobbjának megválasztott Toldo kapus bravúrjai miatt nem győzték le az Intert, miközben a nagy vetélytárs piros-feketék borzasztóan szenvedtek a Chievo ellen, amelyet csak Seedorf szerencsés találatával sikerült 1–0-ra megverniük.

Bármilyen furcsa, Carlo Ancelotti, a Milan edzője köszönetet mondott a városi riválisnak a Juve felülmúlásáért: „Az Inter nagyszerű együttes, ilyen értelemben egyáltalán nem lepett meg az eredmény. Most már biztos vagyok benne, hogy a Juventusszal az utolsó fordulóig harcban leszünk a bajnoki címért."

Annál is inkább bizakodhatott, mert a torinóiaknak Ibrát három meccsen is nélkülözniük kellett a folytatásban, többek között két és fél héttel később a sorsdöntő Milan–Juventus rangadón. A mindig is „problémás" (nevezzük bátran antiszociálisnak) svéd égimeszelőt azért meszelték el, mert a fentebb taglalt találkozón a játékvezető háta mögött többször is csúnya összeütközésbe került Mihajloviccsal, illetve Córdobával.

Ezt mi már eddig is tudtuk, de időben értesültek róla az illetékesek is: a Juventusnál roppant mérgesek voltak a Milanra, ugyanis éppen a fő ellenlábas klubot birtokló Silvio Berlusconi televíziós cége, a Mediaset bocsátotta a szövetség rendelkezésére azokat a felvételeket, amelyek alapján Zlatan (mellesleg napjainkban épp a milánóiak játékosa!) kényszerpihenőt kapott...

Igen ám, de a Juve nélküle is hatalmas lépést tett története 28. bajnoki címe felé, amikor május 8-án 1–0-ra legyőzte idegenben a Milant, amellyel addig holtversenyben vezette a táblázatot. A két csapat között így három fordulóval a befejezés előtt újra három pont lett a különbség, ráadásul ránézésre az éllovasra vártak könnyebb meccsek.

És a papírforma be is igazolódott. A Milan nem bírta a nyomást, s noha a rivális által megszerzett további hét pont eleve esélytelenné tette az előzésre, maga is „gondoskodott" róla, hogy a végén hét egységre nőjön a differencia. Előbb Leccében a 83. percben egyenlítettek ellene (2–2), aztán a Palermót fogadva úgy végzett 3–3-ra, hogy negyed órával a vége előtt még kettővel vezetett, végül Udinében csak a 85. percben tudott pontot menteni (1–1). Három döntetlen egy ilyen kiélezett(nek ígérkező) hajrában...

Vagyis a Juventus ünnepelhetett. Tájékozottabb olvasóink azonban már kezdettől tudják, hogy a slusszpoén csak egy évvel később, júliusban jött, amikor a bírómanipulálási ügy nyomán a mellékbüntetésként a másodosztályba száműzött torinóiaktól elvették ezt és a következő Serie A-elsőséget is, s ellentétben a 2006-ossal (amelyet az Inter kapott meg), a hat esztendővel ezelőtti bajnoki trónt hivatalosan betöltetlennek nyilvánították. Ilyen az, amikor mindenki a pad alá esik...