Féltékenység bánt el az olimpiák hősével?

Paavo Nurmi egyike volt a húszas évek két legjelentősebb (olimpiai) sporthéroszának: az atlétikai pályák elsősorban az ő sikereitől voltak hangosak, míg az uszodák Johnny Weissmüllerétől, a későbbi Tarzanétól. Dicsőségük azonban nemcsak saját évtizedüket ragyogta be, mindmáig kiemelkedőnek számít, miközben a korszakukra jellemző ötkarikás szemlélet már régóta túlhaladottá vált.

Amikor azonban a (szintén remek honfitársai közül is kimagasló) finn csodafutó versenyzett, még nagyon komolyan vették a modern kori sport magasztos eszméket követő „alapító atyáinak" elvét, miszerint csakis az amatőrizmus fogadható el, a pénznek – és így a hivatásosoknak – nincs közöttük helye. E szellemiség csak lassan olvadt fel, hiszen még a NOB-elnöki tisztet 1972-ig betöltő Avery Brundage is az eltökélt szószólói közé tartozott.

Főleg a nyolcvanas évektől indult meg a változás, amelynek fontos mérföldköve volt például a tenisz visszafogadása a játékok műsorába, illetve szimbolikus pillanata az amerikai NBA-sztárok Dream Teamjének 1992-es diadalmenete. Hetvenkilenc esztendővel ezelőtt viszont még egészen másról számolt be címlapján az NS – a következőkben a korabeli híradásokra támaszkodva mutatjuk be a sporttörténelem egyik nagy visszhangot kiváltó döntését.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség ötös tanácsának ma (azaz 1932. április 3-án) tartott ülésén Sigfrid Edström (a nagy tekintélyű svéd úriember az IAAF alapítója, egyben 1912 és 1946 között első embere volt, valamint a NOB alelnöke 1931-től, majd legfőbb vezetője 1942-től 1952-ig – a szerk.) elnöklete alatt Barclay (angol), Ekelund (svéd), Genét (francia), von Halt (német) és Stankovits (magyar) delegátus vett részt.

A tanács órákon át tárgyalta azt az anyagot, amelyet Nurmi amatőrsége kapcsán eléje terjesztettek, és a felhozott vádakat nyomósaknak találva a sportoló versenyzési jogát nemzetközi viadalokra vonatkozólag azonnali hatállyal felfüggesztette. Ez addig marad érvényben, ameddig a finn szövetség – amelynek a Nurmi ellen összegyűjtött bizonyítékokat átadták – végleges ítéletet nem hoz.

(Itt meg kell említenünk – vetette közbe a korabeli szerkesztő –, hogy a finn szövetség röviddel az IAAF ülése előtt megvizsgálta Nurmi amatőrségét, és úgy találta, hogy azon nincs folt, Nurmi „egy pennyt sem fordított soha a saját hasznára". Nehezen hihető, hogy a finnek felső nyomásra változtassanak az álláspontjukon.)

Úgy látszik, ezzel az eshetőséggel kapcsolatban elhatározta az IAAF, hogy körlevélben hívja fel az egyes szövetségek figyelmét arra: Los Angelesben csak a tiszta amatőröket engedi indulni, s előtte egy különbizottság minden versenyző amatőrségét szigorú vizsgálat alá veszi.

Paavo Nurmi nevétől egynéhányszor már visszhangzott a világ, amerre csak elhatolt a kultúra – indított néhány nappal később az a cikk, amelyben a Nemzeti Sport részletesen visszatért az ügyre. – Az 1920-as antwerpeni olimpián kettős győzelemmel futott be a világ érdeklődésének középpontjába, és azóta harminc világrekord-javítás, számtalan nagy győzelem és ötkarikás koszorúk sorozata hirdeti a földkerekség legnagyobb atlétájának dicsőségét.

Mégis, talán egyetlen tette sem keltett olyan általános feltűnést, nem provokált annyi vitát és állásfoglalást, mint az, amelynek ő csak szenvedő részese: az IAAF tanácsának felfüggesztő határozata.

Finnországban bombaként hatott a híradás. Maga Nurmi elzárkózott minden nyilatkozat elől, a helyi atlétikai szövetség és olimpiai bizottság urai azonban nem fukarkodtak a véleményformálással. Súlyos támadások érték a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget, amely minden jogszokás félretevésével megelőzte a finn szövetség állásfoglalását. Olyan a hangulat Finnországban, hogy az egész finn sportnak állást kell foglalnia Nurmi mellett, és ha őt nem engedik indulni az olimpián, akkor egyetlen finn versenyző se vegyen azon részt.

Kétségtelen, hogy ez Los Angelesnek sem közömbös, és akkor sem az, ha a fenyegetés csak fenyegetés marad, vagyis Nurmi nélkül is megjelenik a finn nemzeti csapat a játékokon. Ő a világ legnépszerűbb atlétája, és népszerűsége különösen Amerikában határtalan. Nem mindegy tehát a rendezőbizottságnak, hogy Nurmi indul-e vagy sem.

De két pártra szakadt a közvetlenül nem érdekelt országok közvéleménye is. A nagyobb rész – a sajtó nagyobb része is – Nurmi mellett foglal állást, míg mások az IAAF-nek a tiszta amatőrség jelszavával megkezdett tisztító hadjáratát dicsérik. A közhangulatnak és a szövetség hivatalos álláspontjának ütközőpontjait szeretnők megvilágítani az alanti beszélgetéssel, amelyet Stankovits Szilárddal, az IAAF tanácsának tagjával folytattunk, aki maga is részt vett az ítélet meghozatalában.

– Voltaképpen miért és milyen alapon történt Nurmi felfüggesztése?
– A tanács elé olyan adatokat és bizonyítékokat terjesztettek, hogy nem lehetett kitérni a határozathozatal elől. A bizonyítékok alapján pedig ez nem lehetett más, mint a felfüggesztés. Részleteket nem mondhatok, de kijelenthetem, hogy nagyon körültekintő és alapos adatgyűjtés folyt.

– Értesülésünk szerint a finn szövetség máris táviratilag tiltakozott a jogkörébe való beavatkozás ellen. Nem lehetséges, hogy a nekik megküldött adatok áttanulmányozása után is kitartanak Nurmi mellett, és valamilyen módon tisztára mossák, mint az amerikai túra után is tették?
– Ezt nem tartom lehetségesnek. Most minden adat ott feküdt előttünk, mi mindent láttunk és mindent gondosan megvizsgáltunk.

– De Nurmi kihallgatása nem történt meg! Nem lehetséges-e, hogy a finn szövetség az ő meghallgatása alapján, az IAAF által megküldött adatok megcáfolása nélkül is arra a végeredményre jut, hogy a versenyző ugyan felvette a bizonyítékokban szereplő összegeket, de azokat nem a saját céljaira, hanem finn sportcélokra juttatták, amint az amerikai túra után is történt?
– Azt hiszem, hogy Nurmin ez sem segíthet.

– A Los Angeles-i „vészbíróság" felállítása arra az esetre történt, ha a finn szövetség mégis Nurmit igazolná?
– Erre is gondolt a tanács, amikor ezt a határozatot hozta. Ennek a bizottságnak a tagjai a tanács saját tagjai lesznek, és nem valószínű, hogy ők – a finn szövetség igazolása esetén is – megváltoztatnák egyhangúlag hozott előző határozatukat. E bizottságnak joga van bármely olimpiai nevezést visszautasítani.

– Nurmi felfüggesztése a semleges sportemberek körében is nagy felzúdulást keltett. Összehasonlításokat tesznek az atlétika népszerűsítése terén Nurmi által végzett munka és Edström teljesítményei között. Ezekben az összevetésekben a világbajnok marad felül.
– Ilyen összehasonlításokat tenni nem lehet. Ki tudja eldönteni, hogy a világ legjobb futója ér-e többet, vagy az, aki a nemzetközi atlétika egységes szervezetét megalkotta? Én is sajnálom Nurmit, aki tizenkét éven át vezérlő csillag volt az aktív atléták között, de éppen azért, mert az volt, példája nemcsak a tréningmódszerek tekintetében, hanem az amatőrség kérdésében is vonzó volt. Ismétlem, mihelyt ezek az adatok az IAAF elé kerültek, a döntés nem lehetett más. Furcsa azonban, hogy most azt kiáltják ki bűnösnek, aki ezeket az adatokat odahozta, holott talán mégis inkább az a bűnös, aki azokat elkövette.

– Csak az a furcsa kissé, hogy Nurmi dolgairól már évek óta beszélnek, és csupán most, épp az olimpia előtt kellett sürgősen, rendkívüli ülésen tárgyalni ezt az ügyet. Nem lehet tartani attól is, hogy ez a határozat egy megállíthatatlan lavinát indít meg? Hiszen nem kell hozzá egyéb, mint az amatőrségnek néhány olyan lelkes harcosa, mint aki Nurmi ügyében eljárt, és a Los Angeles-i vészbíróság kilószámra kapja a „nyomós" vádakat. Világbotrány lehet belőle!
– Az IAAF minden ügyben eljár, amelyet eléje terjesztenek. Ha más atlétákról ilyen bizonyítékokkal jönnek, azokat is felfüggesztjük. A bizottság Los Angelesben is teljesíteni fogja kötelességét.

– És ha Finnország azonosítja magát Nurmival és nem vesz részt az olimpián?
– Nagyon fogjuk sajnálni, de terrorizálni nem hagyjuk magunkat.

– Mit szól majd ehhez Los Angeles?
– Nekik ebbe nincs beleszólásuk, az olimpia atlétikai versenyeit mi rendezzük. Különben a legjobb viszonyban vagyunk velük és ők készséggel teljesítik minden óhajunkat.

A világ valamennyi sportlapja Nurmi nevétől hangos most – jelent meg a témával foglalkozó következő NS-híradásban. – A nemzetközi szövetség minden szabályon túllépő határozata nemcsak Finnországban keltett óriási feltűnést, de a többi európai országban is nagyon elítélően kommentálják.

Még a „vádlók" (Edström és Ekelund) hazájában is Nurmi felé fordul a szimpátia, s azt vetik fel, hogy ha van is alapos ok a felfüggesztésre, legalább az olimpiát meg kellett volna várni. Az Idrottsbladet „Európa készül Los Angelesre" címmel egy érdekes rajzot is közöl, amelyen egy akasztófán Nurmi lóg, az IAAF bírói asztalához pedig rendőrök cipelik hosszú sorban az atlétákat... Közben Nurmi nyugodtan edződik tovább, a finn szövetség urai pedig törik a fejüket valami kivezető úton.

Nem találtak ilyet – de ezt már nem a korabeli lapokban olvashatjuk. Ami viszont még kiderült belőlük, hogy a következő hetekben tovább folyt, sőt felerősödött az egymásra mutogatás. Április közepén a német sportsajtó szövetségének közgyűlésén elhangzott az a – mentegetőző hangvételű – beszámoló, amelynek készítői arra jutottak: nem a német atlétikai szövetség jelentette fel Nurmit, hanem sokkal inkább a sajtó indította el azt az ügyet, amelynek végén a 35 éves hosszútávfutó sztárt professzionalizmus vádjával eltiltották.

Az előterjesztő szerint a lapok voltak a „ludasak", amikor az előző esztendőben szenzációt keltő beállításban tárgyalták Nurmi németországi, s azon belül főleg königsbergi startját. E cikkekre hivatkozva indított aztán vizsgálatot Sigfrid Edström, az IAAF svéd elnöke, aki a német szövetséget kérte fel a témával kapcsolatos iratok összegyűjtésére. Végül ezen dokumentumok alapján tiltották el az amatőr versenyzéstől a „csodafutót", aki a verdikt szerint túl nagy költségtérítést kapott az erőpróbák szervezőitől.

Hiába tiltakozott hazája szövetsége, azt állítva, hogy a közelmúltbeli válogatott csapatviadalon a finnektől elszenvedett súlyos vereségért akartak a féltékeny svédek ily módon revánsot venni – Nurmi, az ötkarikás történelem egyik legnagyobb alakja nem állhatott rajthoz a közelgő Los Angeles-i játékokon.

A finn csapat ugyanakkor mégsem bojkottálta végül az eseményt, klasszisa nélkül is szerepelt. Azért nem azt írtuk, hogy nélküle is ott volt, mert Nurmi szintén elutazott a tengerentúlra, ahol az olimpiai faluban folytatta az edzéseket. Rajthoz állni azonban nem engedték, hiába kérték ezt még a maratoniban induló riválisai is...

Érdemes egy mondattal kitérni arra, hogy vajon miért lett volna akkora szám a finnek távolmaradása. Nos, valószínűleg nem sokan gondolnák, de még legnagyobb egyéniségük híján is az éremtáblázat hetedik helyén végeztek öt arannyal. Az előző olimpián, Amszterdamban pedig teljes csapattal a harmadikak lettek, csakis az Egyesült Államok és Németország előzte meg őket. Egy igazi (korábbi) sportnagyhatalomról beszélünk tehát!

Ami Paavo Nurmit illeti, az összesen 12 számából kilencet megnyerő, a maradék háromban pedig ezüsttel gazdagodó hosszútávfutó (aki 1920–1928 között csak azért nem triplázott 10 ezer méteren, mert hazája szövetsége 1924-ben, Párizsban a túlterheléstől féltve nem engedte ezen a távon is szerepelni a másik öt számából mind az ötöt elsőként záró csillagát...) sérülésekkel bajlódott ugyan, de utóbb az mondta, öt perc előnnyel győzött volna a maratonin – amelyet egyébként a búcsúviadalának szánt.

Nem nyílt rá módja, így a hallgatag finn (a kevés beszédű, ritkán mosolygó sportember egyszer 1925-ben Amerikában egy hosszú köszöntő beszédre két szóval válaszolt: Thank you!...) „leragadt" 9–3–0-s éremtermésnél, ám 36 esztendőn keresztül ezzel is ő volt az olimpiák valaha volt legeredményesebb indulója.

Később egy hajszállal hátrébb szorult a szovjet tornásznő, Larisza Latinyina (9–5–4) miatt, de máig ő az örökrangsor harmadik helyezettje – többek között a szintúgy legendás amerikaiakat, az úszó Mark Spitzet és az atléta Carl Lewist is megelőzve –, és egészen 2008-ig senki nem gyűjtött nála több aranyat (akkor jött a „földön kívüli" Michael Phelps, aki már 14-nél jár).

A finnek haragja idővel talán elmúlt – 1932-től 1939-ig nem voltak hajlandóak részt venni a nagy hagyományú svéd–finn atlétikai csapatversenyen –, míg nemzeti hősük megbecsültségét sokáig látványos módon jelezte az időközben az euró bevezetése miatt a forgalomból kivont régi bankóik tízes címletére nyomtatott Nurmi-arckép, illetve emlékét őrzik jelenleg is az országban több helyen megtalálható, őt mintázó köztéri szobrok.