Akire túl korán Hajnalodott külföldön

Hét évvel ezelőtt, éppen hét év után távozott a Schalke 04-től Hajnal Tamás, aki a belga élvonalbeli Sint-Truidenhez igazolt. Ahogy az akkor 23 esztendős futballistáról a Nemzeti Sport 2004. június 23-i száma az ügylettel kapcsolatban fogalmazott: „az évekkel ezelőtt Magyarországon szupertehetségnek kikiáltott labdarúgó" kettő plusz egy éves megállapodást kötött az előző szezonban 11. helyen végző klubbal.

Az eset érdekessége, hogy szerződtetését Marc Wilmots szorgalmazta, aki korábban játékostársa, majd edzője is volt a patinás gelsenkircheni csapatnál, történetünk idején pedig hazája említett együttesének szakvezetőjeként dolgozott.

„Marc Wilmots régóta ismer engem, tudja, mire vagyok képes a pályán, ezért örömmel jöttem Belgiumba – mondta annak idején az NS-nek Hajnal Tamás. – Sajnos az elmúlt két-három évem nem úgy sikerült Németországban, mint ahogyan azt terveztem, ezért nagyon vártam már a környezetváltást. Szép lassan kinőttem a tinédzserkorból, már érett játékosnak kellene lennem, ám mindösszesen nyolc Bundesliga-meccs van a hátam mögött... Szeretnék bekerülni a válogatottba, újra felhívni magamra a figyelmet Magyarországon, márpedig erre nem lett volna lehetőségem a német amatőrbajnokságban."

Jó döntést hozott az apró termetű középpályás. Már az 1996–1997-es (!) idényben, roppant fiatalon bemutatkozott a Ferencvárosban, majd egy rövid váci kitérő beiktatásával a következő szezonban már a Ruhr-vidéken találta magát, ahol az első két évadjában nem szerepelt a felnőtteknél, de aztán az 1999–2000-es kiírásban nyolcszor is.

Ekkor még mindig nem töltötte be a húszat az 1981-ben Esztergomban született játékos – csakhogy eztán jöttek azok az esztendők, amikor csupán a Regionalliga Nordban bizonyíthatott. 2004-ben viszont váltott, méghozzá országot is.

A Sint-Truidenben rögtön stabil csapattag lett, így az év vége felé végre a magyar válogatottban is helyet kapott. Tény, hogy a stockholmi vb-selejtező 0–3-a nem éppen a legideálisabb bemutatkozás, de nem az ő tudásával volt baj, ezért a továbbiakban is kapta a meghívókat (egyedül 2006-ban nem lépett pályára címeres mezben), és mára 38 fellépésnél tart.

Közben két szezont követően már volt mögötte annyi tapasztalat, hogy visszamehessen Németországba: igaz, hogy nem rögtön az első osztályba, de a Kaiserslautern neve mindenhol jól cseng. És mivel Hajnal villogott, egy idénnyel később már a Bundesliga 1-es Karlsruhe szurkolóit kényeztette. Ekkor (2007–2008) jutott a legtöbb gólig élvonalbeli pályafutása során: nyolc alkalommal talált be.

Még szép, hogy még feljebb léphetett: a korábbi BL-győztes Borussia Dortmundhoz (vagyis „nevelőklubja", a Schalke ősi ellenfeléhez), ahol rögtön remek szabadrúgásgóllal járult hozzá a 2–1-re megnyert Szuperkupa-mérkőzéshez. Két jó évad következett számára (főleg az első, amikor még nem sérült meg), így tavaly ott maradt egy harmadikra is.

A BVB azonban nagyon megerősödött időközben, nem véletlenül harcolt legutóbb a salátástálért – a magyar légiósnak ekkor már nem jutott szerep, pláne, hogy egészségileg sem volt végig rendben. Hajnal Tamás ezért a téli átigazolási időszakban klubot váltott a Bundesligán belül, és a bajnokaspiráns, listavezető fekete-sárgáktól a várakozásoktól elmaradó VfB Stuttgarthoz került.

„Dortmundban alig maradt esélyem, hogy pályára lépjek – mondta az érintett. – Játszani akartam, versenyhelyzetben megméretni magam, és persze az is bennem volt, hogy ha csak a kispadon ülök, aligha leszek tagja a magyar válogatottnak. Legfőképp persze magam miatt akartam váltani, futballozni, újra átélni a mérkőzés előtti várakozás izgalmát, ezért harcoltam érte, hogy kölcsönadjanak."

Március közepén, amikor túl volt jó pár találkozón a sváboknál, már tudott összehasonlítást is tenni. „Harcolni a Stuttgartban többet jelent nekem, mint a padról bajnokká válni a Dortmundban" – mondta a középpályás, akinek megérte a VfB-hez mennie, ott ugyanis ismét hasznos tagja lett az együttesének.

De nem csak a játékával segít a csapatnak. A Stuttgarter Nachrichten megszólaltatta Hajnalt, aki a tréningek után Bruno Labbadia vezetőedzővel is meg szokta osztani a meglátásait. A magyar játékos elmondta: a szakember gyakran kikéri a véleményét bizonyos játékhelyzetekről. „Jólesik nekem, hogy kíváncsiak a mondandómra, az ötleteimet gyakran felhasználja Labbadia. Úgy érzem, bízik bennem az edzőm. Ez rendkívül fontos számomra."

Hajnal azonban nem csak a rutinjával szolgálja a klubot, hiszen egyből kulcsemberré nőtte ki magát. Régóta vártak egy olyan típusú futballistára, mint ő; a főbb feladatai: labdákat osztani a csapattársaknak, mozgatni a gárdát, és gólokat szerezni.

Amikor január 30-án aláírta a szerződését, a VfB holtversenyben utolsó volt, a bennmaradást jelentő tizenötödik helytől hat pont távolságra. Tíz forduló alatt a gárda a 14. helyre küzdötte fel magát – német kommentárok szerint a magyar középpályásnak is köszönhetően. „A Stuttgart első számú reménysugara", „a csapat esze", „a győzelem letéteményese", „nélkülözhetetlen" – efféle jelzőkkel illették az ottani lapok.

Más kérdés, hogy alakulata összességében hullámzó teljesítményt nyújtott, így nagyon sokáig kellett harcolnia a kiesés ellen, és mindössze az utolsó előtti fordulóban, a Hannover 2–1-es legyőzésével – amelyhez Hajnal góllal járult hozzá – vált biztossá, hogy megkapaszkodik.

Az idény végén pedig azt olvashattuk a 14 mérkőzésen három gólt szerző és öt gólpasszt jegyző Hajnalról, hogy (kinti források szerint) máris belopta magát a stuttgarti szurkolók szívébe. „Ideszerződésem százszázalékosan helyes döntésnek bizonyult. Az itt eltöltött eddigi három és fél hónap sikeresebb volt számomra, mintha a Borussiában a kispadot koptattam volna. Sokat léptem előre, mentálisan és játéktudásban is" – fogalmazott az immár 30 éves középpályás, akinek az élvonalbeli tagság megőrzése nyomán automatikusan meghosszabbodott két évvel a stuttgarti kontraktusa.

Itt tartunk most. Érdemes előcitálni, hogyan jellemezte őt néhány hónapja a már idézett stuttgarti újság. „168 centiméteres magassága miatt sokszor alábecsülik. Ennek ellenére Dortmundban, Karlsruhéban és Kaiserslauternben is jól ment neki. Stuttgartban egyre szélesebb a feladatköre, és kölcsönszerződése lejárta után szívesen lenne végleg a svábok játékosa" – írta róla összegzésként a Stuttgarter Nachrichten.

Mi azonban múltidéző rovat vagyunk, ezért a fenti, jó érzéseket keltő történet végére másmilyen befejezést szánunk, mert tanulságos lehet egy sikeres pályát befutó labdarúgó véleménye – és különben is: egy 2004. júniusi fejleménnyel kezdtük. Térjünk is vissza ahhoz a cikkhez. Hajnal Tamás tudniillik beszélt arról is, hogy ha visszapörgetné az időt, és akkor kellene döntenie (23 múlt éppen), semmi pénzért nem ment volna fiatalon külföldre.

„Tizenhat évesen már a Ferencváros első csapatában játszottam, ezután elvitt a Schalke, majd alig két évvel később a felnőttválogatott kerettagja voltam, szóval gyorsan, túlságosan is gyorsan ívelt felfelé a pályafutásom. Évekig nem tudtam kitörni az ifjú tehetség kategóriájából, az utóbbi időszakban pedig egy kicsit a kedvemet is elveszítettem. Húszesztendős koromig itthon kellett volna maradnom, s akkor, már érettebb fejjel kimenni külföldre. Persze sokat tanultam ez idő alatt, ám az utolsó éveket – úgy érzem – mégis elfecséreltem..."