Az új Messi ajánlatot, a régi pénzt kapott

Ahogy a torna vége felé haladtunk, egyre inkább úgy tűnt, hogy akár „Lionel Messi Ünnepi Játékoknak" is át lehetett volna keresztelni hat esztendeje a Hollandiában rendezett U20-as vb-t, hiszen a 18. életévét épp azokban a napokban betöltő argentin támadó középpályás szinte a hátán cipelte a döntőbe hazája válogatottját.

Az ifjú zseni már a csoportkörben, Egyiptomnak is betalált, majd az egyenes kieséses szakaszban az első három mérkőzésen (Kolumbia, Spanyolország, Brazília) úgyszintén, emellett az előkészítésről sem feledkezett meg: 2005. június 28-án az ősi „ellenség" selecao ellen például ő adta a lefújás előtti pillanatokban a győztes gól előtti „halálos" passzt.

Aztán négy nappal később a fináléban Leo újabb két találatával hódította el Argentína a húsz éven aluliak világbajnoki címét – immár ötödször. A rivális nigériaiak egyébként meglepően jól futballoztak, elég csak azt megemlíteni, hogy az első félidőben jóval többet volt náluk a labda, mint a mezőnyben alárendelt szerepet egyébként igen ritkán játszó dél-amerikaiaknál.

Igaz ugyanakkor, hogy meglehetősen sokat aprították az ellenfelet, a nyitó fél óra végére már két sárgát gyűjtöttek össze – és éppen a durvaságukért fizettek meg a 40. percben. Messi szokásához híven kicselezte az első rá támadó védőt, hanem a második már utolérte, és egyszerűen felrúgta, így a játékvezető büntetőt ítélt. A sértett a kapust becsapva higgadtan a hálóba gurított – 1–0.

Az afrikai offenzíva újult erőre kapott a szünet után, és nem is kellett sokáig várni az egyenlítésre, amely az 53. percben született meg. Bő húsz perccel később azonban Nigéria újabb fölösleges tizenegyessel ajándékozta meg az argentinokat, Messi pedig megint könyörtelen volt (2–1). A kétszer is eredményes játékos nem csak az vb Aranylabdáját érdemelte ki, de az Aranycipőt is, mivel a duplája révén a mesterlövészek listájának élére ugrott (hat góllal).

Aligha meglepő módon a teljesítményét látva – ám még a világbajnoki menetelés megkoronázása előtt – klubja, a Barcelona illetékesei is cselekvésre szánták el magukat, és jelentősen javított feltételekkel 2010-ig szóló szerződést kötöttek vele. A kivásárlási ára pedig már-már horribilissé vált: 150 millió euró alatt senki sem vihette el a katalán egylettől.

„Nagyon bízunk benne – mondta a megállapodás szignálása után Txiki Begiristain technikai igazgató, a gránátvörös-kékek korábbi neves labdarúgója. – Meggyőződésünk, hogy legkésőbb mától kezdve roppant fontos tagjává válik az első csapat keretének. Az ő segítségével esélyünk lesz megváltoztatni a játék ritmusát és dinamikáját. Gyors, duzzad az önbizalomtól, és hihetetlenül technikás. Arra született, hogy diadalra vezesse a Barcát."

Lassan egyébként tényleg időszerű volt a módosítás, hiszen Messi – ahogy a története azóta széles körben ismertté vált – már 13 éves kora óta a klubnál szerepelt, és a kezdetekhez képest ekkorra alaposan kinőtte magát. A Newell's Old Boystól érkezett Spanyolországba növekedési zavarokkal, és miközben a lehetőségekhez mérten e problémáján is segítettek, villámgyorsan végigjárta a szamárlétrát.

A nagyok között alig 16 évesen, a 2003–2004-es idényben a (José Mourinho-féle, hamarosan BL-győztessé előlépő) Porto elleni barátságos mérkőzésen debütált, majd az első bajnokiját 2004. október 16-án, a városi rivális Espanyol ellen játszotta. Alig fél évvel később pedig megdöntötte az egyik legfontosabb házi rekordot: az egykor 18 évesen, 4 hónaposan és 9 naposan beköszönő Jofre helyett attól fogva benne tisztelhettük a Barca történetének legfiatalabb gólszerzőjét.

A csúcsot 17 esztendős, 10 hónapos és 7 napos korában érte el: az Albacete elleni találkozó utolsó pillanataiban, Ronaldinho passzát követően volt eredményes (aranylabdások egymás között...), sőt ha néhány perccel korábban a játékvezető les miatt nem érvényteleníti a – hasonló koreográfia végén szerzett – találatát, akár duplázással ünnepelhetett volna.

Miután pedig a korosztályos válogatottban is tündökölt, a Barcelona vezetői még inkább tisztába jöttek vele, mekkora kincs birtokába kerültek, mert mindössze három hónappal az előző kontraktus után, szeptember közepén máris újat fogalmaztak, amely már 2014-ig szólt, és a felnőttcsapat tagjához méltó, feljavított bérezést garantált a kis argentinnak.

Aki nem is okozott csalódást. Képességeivel és eredményeivel mindenki tisztában van, ezért nem is érezzük szükségesnek ezeket ismét részletezni. Csupán annyit, hogy a különböző spanyol trófeák mellett mára már háromszoros BL-győztes is, és bár az első alkalommal nem rajta múlt a siker (az Arsenal elleni 2006-os fináléban nem játszott, a Rijkaard-alakulat vezére Ronaldinho volt), tavalyelőtt és idén – egyaránt az MU ellen – már ő vitte diadalra a Guardiola-gárdát: mindkétszer betalált, és ugyanúgy a meccs emberének választották (igaz, 2009-ben csak a szurkolók, az UEFA akkor még nem), mint annak idején brazil elődjét.

A legutóbbi két évben őt szavazták meg a világ legjobb futballistájának, és idén tavasszal sem állt le, hiszen a szezon végére túlszárnyalta (53) Ronaldo klubcsúcsát (47) az egy évadon belül (az összes sorozatban) elért találatok számát illetően – amelyet egyébként már tavaly beállított. És mindezt az addiginál is inkább „röghöz kötve" (megfizetve, ha a másik oldalról nézzük...), mivel a katalán sztáregylet nem sokkal az első, kimondottan hozzá köthető Bajnokok Ligája-elsőséget követően, 2009 szeptemberében újra megtoldotta a szerződését, mégpedig 2016-ig – immár 250 millió eurós kivásárlási záradékkal ellátva.

Egy ideje nem véletlenül megy azon a vita, vajon Messit egy lapon lehet-e említeni Pelével, vagy főleg Maradonával, hiszen a nagy Diego is kicsi volt, no meg argentin. Az utódnak van még ideje, de a valódi, még átütőbb elismeréshez nagyon jól jönne, ami az egyaránt világbajnok két egykori klasszissal ellentétben neki (eddig) nem jött össze: nemzeti mezben felnőttként is villantani valamit (mert „szorgalmilag" amúgy jól áll: alig múlt 24, és máris 56-szor öltötte magára a gauchók dresszét, meg persze a 2008-as pekingi olimpiai bajnoki aranyat is büszkén kiteheti a vitrinjébe).

A klubjában mindenesetre jó érzéssel dőlhetnek hátra, mert szintén fantasztikus csapattársaival együtt a sportág krónikájának legnagyobbjai közé emelte az együttest. A Barca pedig kezdettől fogva olyannyira elégedett volt a befektetésével, hogy már Lionel nagykorúvá válásának idején, tehát a 2005-ös esztendő (a játékos számára, mint láttuk, felettébb sikeres) első felében egy újabb, egyszer már bevált lépésre szánta el magát.

A következő argentin generáció „beszervezésének" jegyében ugyanis sikerült dűlőre jutni a River Plate tehetsége, Erik Lamela szüleivel. A megegyezés értelmében a katalánok a következő négy évben 500 ezer euró átutalását vállalták a család részére, Eriket pedig a teljes ellátás mellett iskoláztatni is akarták. A Camp Nouban nagyon büszkének érezhették magukat, arra gondolva, hogy ha pont kerül a szerződésre, többek között a Milan és az Arsenal elől sikerül magukhoz kötniük a fiút – aki még csak 13 éves múlt...

Az argentin szövetség azonban nem engedélyezte, hogy egy újabb csillagjelöltjét is ilyen korán elragadják az országból, így a Coco becenevű Lamela ott maradt Buenos Airesben, ahol a River Plate akadémiáján nevelkedett, és két esztendővel ezelőtt mutatkozott be a felnőttek között. Mostanában már rendszeresen játszik, és a Roma nagyon kinézte magának (többek között a Lazio, a Milan, a Napoli és az Atlético Madrid mellett), ezért könnyen elképzelhető, hogy az idén nyáron már tényleg megérkezik Európába.

Kétségtelenül ügyes támadó középpályás, akinek az adottságai is ideálisak, hiszen 180 centi fölé sikerült nőnie, és egy hónappal ezelőtt (a Paraguay elleni győztes találkozón) a válogatottban is debütált. Nagy jövő állhat előtte. Ugyanakkor az első bajnoki gólját csak tavaly decemberben szerezte, azaz csupán másfél esztendővel azután, hogy először szerepet kapott.

De lássunk néhány másik, a Messivel való összehasonlítást segítő tényt. Leót előbb avatta fel a klubja, aki maga is fiatalabban avatta fel először az ellenfelek kapuját. Válogatott is hamarabb lett: éppen ellenünk, 2005 augusztusában, nem sokkal az U20-as remeklése után (budapesti szereplése még azzal együtt is hivatalosnak számít, hogy becserélése után két perccel már ki is állították, mert elvesztette a fejét és – nem túl durván, de – hátracsapott a mezénél fogva őt visszarántó Vanczák Vilmosnak...).

Amikor pedig annyi volt, mint most Erik Lamela (vagyis néhány nap híján 19 éves és 4 hónapos), már BL-győztesnek vallhatta magát, egyre stabilabb kezdő tagjaként a világ akkori (hát még mai...) legjobb csapatának. Állítsuk ezt azzal szembe, hogy a rekordbajnok River Plate 110 éves fennállása során épp most búcsúzott először az élvonaltól! Na de ahogy fölösleges minden ifjú reménységet „Maradona utódjának" kikiáltani (ami Argentínában szinte népi sport), úgy a Barca sem lelhet bármely ügyes kisiskolásban „új Messire"...