Ibrahimovic Eto'óval ászt cserélt el felsőre

Zlatan Ibrahimovic és Samuel Eto'o sem cáfolt rá a korábbi hírére: ahogyan a pályán a hátvédeket, úgy előzték meg két éve repülőgépükkel a menetrendet barcelonai, illetve milánói landolásukkor. A svéd támadó Malmőből felszálló spanyolországi járata simán behozta az induláskor felhalmozott húszperces késést, és a másik gólvágó is a vártnál néhány perccel korábban ért földet a lombard városban.

A lényeg azonban, hogy mindketten elérték az úti céljukat, így már csupán néhány orvosi vizsgálat elvégzésén és egy-két papír kitöltésén múlott, hogy hivatalossá váljon: a lassan két hete tartó szappanopera véget ért, és az előző években az Internazionalében szereplő Ibra attól fogva a Barca labdarúgója lett, Eto'o pedig éppen fordítva.

A két futballista adásvételét Massimo Moratti, az olasz klub elnöke a sportágtörténet legnagyobb játékoscseréjének nevezte, kiemelve, hogy az üzlettel mindkét fél jól járt. Az ő csapata például a 2006-os spanyol gólkirályi címmel és egyebek között két BL-döntőben szerzett góllal büszkélkedő kameruni csatár mellett jelentős pénzt (46 millió eurót) is kapott, kiegészítve Alekszandr Hleb kölcsönjátékának (illetve a rá vonatkozó majdani vásárlási opció) ígérvényével.

Igaz, a fehérorosz ügye akkor még nem rendeződött, hiszen az „ajándék csomagolópapírjának" használt középpályás a neki osztott szereptől olyannyira viszolygott, hogy nem volt hajlandó elhagyni a Barcelona táborát és felszállni a Milánóba tartó gépre. Napokon belül kiderült: makacsságában kitartó, így a fekete-kékek helyett végül a Stuttgartnál kötött ki.

Emiatt egyébként kis részben újra kellett tárgyalni a pénzmozgást, aminek végeredménye az lett, hogy a langaléta svéd a fentebb említett összegbe, az Eto'óért beszámított 20 millióba, és még némi „apróba" került a katalánoknak: összesen 69 884 millió euróba, amivel mindmáig dobogós az örökranglistán, nagyjából egy szinten Kakával.

A nagyobb nyilvánosság 2009. július 27-én a 2014-ig aláíró Ibrahimovicnak jutott, a 27 éves támadó ugyanis előzőleg már mindenben megegyezett a helyi vezetőkkel, aznap délután az orvosi vizsgálaton is átment, tehát az esti órákban nyugodtan be is mutathatták a Camp Nouban – „mindössze" 40 ezer ember előtt.

Ő volt a Barca harmadik nyári szerzeménye: a brazil balhátvéd Maxwellt szintén az Intertől, míg utóbbi honfitársát, Keirrisont a Palmeirastól szerezte meg az együttes. A bosnyák-horvát származású játékos egyébként éppen az Eto'o által is viselt 9-es mezt ölthette fel – csakúgy, mint a Real Madrid friss rekordigazolása, a portugál Cristiano Ronaldo...

„Megvalósult álom ez, hatalmas megtiszteltetés. Rengeteg nagy klub van, de a Barcelona több mint egy klub. A legjobbaknak a Barcában kell futballozniuk" – indokolta döntését még a ceremónia előtt Ibrahimovic, egyúttal erősítve a gyanút, hogy a költözés szándéka már régen, talán (ügynöke megjegyzésével egybecsengve) egy évvel azelőtt megszületett benne. Erre mondta Moratti: „Ha tényleg így volt, ragyogóan palástolta."

Láthatóan tényleg lelkes volt az új munkahelyén: sok Inter-drukker megrökönyödésére nemcsak szavakkal fejezte ki vonzalmát, de a gránátvörös-kék dresszre lehelt csókokkal is igyekezett rögvest népszerűséget szerezni a Barcelona-hívek körében.

„Ibra felőlem azt csinál, amit akar, ha akarja, puszilgassa a Barca mezét – reagált erre Eto'o, aki még csak aznap este szignózta a saját megállapodását Milánóban (szintén öt esztendőre kötelezte el magát!), így a bemutatására is egy nappal később került sor. – Én máshogy gondolkodom, szerintem előbb a pályán, fokról fokra kell kivívni a klub szurkolóinak elismerését."

Zlatan tehát elérte, amit akart, és immár elvileg a legideálisabb háttér segítette abban, hogy az azon a tavaszon (is) BL-t nyerő katalánok által kitaposott utat végigjárva eljusson hőn áhított céljáig, a Bajnokok Ligája-győzelemig. E szempont azért is meghatározónak számított nála, mert többször utalt rá, hogy ezt tekintette az Internél töltött időszaka legnagyobb hiányosságának.

Pedig fordítva is nézhettük a jelenséget. Az olasz klub éppen a legfontosabb sorozatban nem támaszkodhatott a kiélezett meccseken gyakorta szürke csatárra, akiről valaki a transzfer láttán kissé rosszmájúan megjegyezte: a nerazzurrik a Serie A legutóbbi gólkirályát ugyan elengedték a 25 találatig jutó Ibrahimovic személyében, a második helyen végző Diego Milito (24 gól) átigazolásával azonban bajnoki szinten majdnem tökéletesen kompenzálták ezt, Eto'óval pedig már akkor jó vásárt csináltak, ha a BL-ben a svéd által jegyzett egy gól helyett ő mondjuk kettőt szerez...

Az illető még nem sejthette, hogy mennyire beletrafált a lényegbe – és nem azért, mert az afrikai tényleg két találatot hozott aztán össze (de ennyi elégnek is bizonyult a boldogságához...), és nem azért, mert az Amerikában rendezett World Football Challenge harmadik helyéért lejátszott, s az Inter által 2–0-ra megnyert találkozón, a cikkben tárgyalt két klasszis távollétében épp egy nappal korábban rúgott két gólt az örök vetélytárs Milan hálójába a Genoától vett argentin.

Hanem mert az új idényben az egymással sztárt csereberélő két klub szembekerült a BL elődöntőjében, és összesítésben egy góllal José Mourinho alakulata kerekedett felül – ha úgy vesszük, talán éppen Militónak köszönhetően, akihez az odavágón a harmadik találat fűződött (miközben Ibrahimovic és Eto'o a párharc egyik mérkőzésén sem tudott eredményes lenni). Sőt: ő rúgta a Bayern elleni finálé mindkét gólját is! Nem kérdés, hogy előnyös üzlet volt őt a San Siróba költöztetni...

Mindez viszont azt is jelentette, hogy míg a kameruni megünnepelhette karrierje negyedik Bajnokok Ligája-elsőségét is, addig Zlatannak be kell(ett) érnie azzal az egyedülálló teljesítménnyel, hogy amióta igazi ász lett, akárhová igazol, az összes évben élen végez az aktuális együttesével: ezt 2004-ben kezdte az Ajaxszal, majd jött két győzelem a Juventusszal (igaz, hogy a torinóiak mindkét címét elvették utóbb, de ettől még ők voltak annak idején a tabella tetején), aztán három az Interrel, és Barcelonában sem adta alább tavaly.

Idén pedig a Milannal érdemelte ki a scudettót. Ebből persze az is kiderült, hogy – 2010 nyarán, mivel megromlott a kapcsolata Pep Guardiola vezetőedzővel – megint továbbállt. A bajnoki aranyéremről így sem kellett lemondania (ahol ő jár, ott az mindig meglesz...) – ugyanakkor (mivel Messiék megint feljutottak a kontinens trónjára) sikerült egymás után másodszor is eljönnie valahonnan épp egy BL-diadal előtt! Sok mindent igen, de a legrangosabb klubtrófeát valahogy nem neki találták ki...