Egyszerre vonult vissza két ütős 90-es

Ahogy az a dolgok rendje, az idő múltával szép lassan „elfogytak" a kilencvenes évek férfi teniszhősei: Stefan Edberg, Boris Becker, Jim Courier, Michael Stich, Thomas Muster, Petr Korda, Richard Krajicek, Sergi Bruguera, Patrick Rafter, Pete Sampras, Goran Ivanisevic, Jevgenyij Kafelnyikov, vagy éppen Michael Chang, aki ugyan még 1989-ben szerzett jogosultságot erre a „klubtagságra", de főleg azt követően töltött be fontos szerepet.

Ezek az urak nyerték az említett évtized Grand Slam-tornáit, kiegészülve Gustavo Kuertennel, Carlos Moyával, az „utolsó pillanatban" (2000 negyedik kiemelt erőpróbáján) diadalmaskodó Marat Szafinnal, no és persze Andre Agassival – akik hosszabb-rövidebb ideig még szerepeltek az ATP-körversenyen 2004 ősze után is.

Azért éppen a hét esztendővel ezelőtti időpontot említjük, mert az előző évezred végének utolsó mohikánjai közül ketten is akkor jelentették be, hogy részükről ennyi volt. Egyikük sem győzött soha GS-viadalon, ám a tárgyalt korszakban tulajdonképpen végig az élmezőnyhöz tartoztak, a nevük minőséget képviselt, alakjukkal és játékukkal rendszeresen találkozhattunk nagy tornák fontos meccsein is. Todd Martin és Wayne Ferreira egyaránt kiesett 2004. augusztus 31-én a US Open első körében, majd már születhettek is a pályájukról készített számvetések.

Például arról, milyen kegyetlen a sors: vegyük Gaston Gaudiót, akinek néhány hónappal korábban megadatott, hogy a Roland Garros-győzelmével bekerüljön a sportág legnagyobbjai közé, a másik oldalon meg ott van Martin, az argentin játékosnál jóval képzettebb és tehetségesebb teniszező, aki 1990-ben megkezdett hivatásos karrierje során hiába üldözte a legrangosabb trófeák valamelyikét.

A világszerte népszerű, rendkívül szimpatikus, igazi úriembernek, az ötszettes csaták specialistájának számító klasszis kikapott a francia Fabrice Santorótól, majd 34 esztendősen tudatta a nagyérdeművel, hogy (képletesen) szögre akasztja az ütőjét. Az akkor már évek óta őszülő sportoló utolsó integetését nem sokan látták a helyszínen, holott ha valakinek, hát neki kijárt volna a telt házas búcsúztatás.

„Mindjárt elbőgöm magam, úgyhogy csak annyit mondanék: köszönöm" – habogta a pályán a felesége, no meg másfél éves kisfia felé fordulva a langaléta (198 centis) amerikai. „Óriási harcos, igaz barát. Szinte együtt nőttünk fel, éveken keresztül együtt játszottunk, ezért számomra különösen fájó, hogy befejezi" – mondta róla honfi- és kortársa, Agassi.

Todd Martin többek között vele együtt ünnepelt 1995-ben Davis-kupa-győzelmet, a Grand Slameken pedig kétszer került döntőbe, ám balszerencséjére mind a kétszer zsenivel akadt össze a fináléban: az 1994-es Australian Openen Pete Sampras, az 1999-es US Openen meg éppen Andre barátja múlta őt felül, utóbbi öt gyilkos játszmában (miután áldozata előzőleg Greg Rusedskit például 0–2-ről, meccslabdáról, bekötözött lábbal verte meg...).

A pályája alkonyán egyre inkább konszolidált középkorú gentleman benyomását keltő versenyző viszonylag későn, csak 1993-tól lett jegyzett teniszező, és 1999-ben volt a legjobb: szeptemberben, az imént taglalt nagy csaták nyomán a negyedik helyig kapaszkodott fel a világranglistán. Összesen profiként 411 győzelem mellett 234 vereséget könyvelt el, és egyéniben nyolc tornán diadalmaskodott (melyek közül egy sem volt Masters besorolású).

Ez utóbbi kettő egyike sem kifejezetten fényes adat, de a jelek szerint Martin jól tudott formát időzíteni, avagy felszívni magát a valóban legjelentősebb kihívásokra, hiszen a két fináléján kívül négy másik alkalommal is Grand Slam-elődöntőt vívhatott. Vele szemben például Wayne Ferreirának összesen is csak két szereplés adatott a GS-eken a legjobb négy között (döntő egy sem), holott ő 15, azaz majdnem kétszer annyi viadalt nyert meg, benne két Mastersszel is.

Ezen kívül több más okból se becsüljük le a 32 esztendősen visszavonuló dél-afrikai menő teljesítményét, aki egyébként nem akárkitől, a nem sokkal korábban még világelső Lleyton Hewitt-tól szenvedett háromszettes vereséget utolsó US Openje nyitókörében. Néhány alkalommal még utána is pályára lépett, így a Davis-kupában is megpróbált segíteni hazája csapatán, de már New Yorkban eljött a megfelelő alkalom, hogy összegezzen.

„Rengeteget teniszeztem, úgy érzem, itt az idő, hogy abbahagyjam. Minden mérkőzésre természetesen nem emlékszem, de az mindörökké megmarad bennem, hogy játszhattam Borggal, Connorsszal, Lendllel, Edberggel, Beckerrel, Samprasszal és Agassival is. No meg a maiakkal, Federerrel, Hewitt-tal és a többiekkel. Mind a két generációba beletartoztam, ha azt vesszük, ez azért nem rossz eredmény" – merengett el Ferreira, aki a megelőző másfél évtizedben fontos figurája volt a sportágnak, Samprast például hatszor is legyőzte.

„Az első négy meccsünket ő nyerte meg, majd valakinek azt mondta, hogy ügyes vagyok, de nincs igazán jó ütésem. Ez egy kicsit felbosszantott, utána meg is vertem néhányszor. Agassival más volt a helyzet, vele egyszerűen nem bírtam. Ha összekerültünk, a feleségem azonnal telefonált: »Jó hír, mert ezek szerint másnap már itthon is vagy...«" – árult el néhány kulisszatitkot a göndör hajú szőke afrikai.

A Todd Martinnál bő egy évvel fiatalabb (és 13 centivel alacsonyabb), viszont már 1989-től profiskodó Wayne Ferreira hamarabb lett ismert, ő 1992-ben robbant be. Abban az évben amúgy Piet Norvallal döntőzhettek az olimpián is, ahol csak a Becker, Stich német álomduótól kaptak ki. Ez volt az apartheidrendszer lebontása révén a résztvevők közé visszaengedett dél-afrikaiak első ötkarikás érme 32 esztendő után!

A barcelonai szereplés nem derült égből érkezett: hősünk még juniorkorában világelsőnek számított párosban. Később, felnőttként e műfajban négy GS-viadalon került elődöntőbe, de onnan tovább ugyanúgy nem, mint az 1992-es és 2003-as wimbledoni szingliben.

Másrészt Amanda Coetzerrel együtt 2000-ben Hopman-kupát nyert a hazájának, amely tehát sok teniszörömet köszönhetett neki – például Kevin Curren (1985) óta elsőként (és máig utolsó férfiként) ő tudott bekerülni az országból a top 10-be. Legjobb pozíciója a hatodik volt 1995 májusában.

Ferreira összmérlege 512–330 a győztes és vesztes meccseket tekintve, míg az utolsó tornaelsőségét 2003-ban Los Angelesben érte el – meg is adta a módját, hiszen óriási csatában, három meccspontot hárítva diadalmaskodott Hewitt ellen.

De aligha erre a legbüszkébb, van ugyanis egy olyan csúcsa, amelyet nem sokan fognak megdönteni: az 1991-es Australian Opentől a búcsújáig az összes Grand Slamen elindult. Mielőtt elkezdenek számolni, ez egymást követő 56 (!) fellépést jelent!

A ma is aktív játékosok közül e speciális rangsorban Ivan Ljubicic (36) és Tommy Robredo (41) jutott hozzá legközelebb, de már mindkét széria megszakadt. Egyedül Roger Federer (47) tartja magát – ilyen kaliberű csillagnak viszont szinte dicsőség volna átadni egy rekordot!