Real, Raúl, Ronnie, Rivaldo - gólok, ollók

Öt évvel ezelőtt hét közben 2–0-s szófiai sikerrel hangolt a Barcelona a szombati, Villarreal elleni mérkőzésre, a Bajnokok Ligája csoportszakaszának ötödik fordulójában a Levszki ellen nyert 2–0-ra.

Frank Rijkaard tanítványai hasonló eredménnyel valószínűleg a hazai bajnokin is kiegyeztek volna, ám kérdésesnek tűnt, hogy a BL-beli továbbjutást övező bizonytalanság – a Chelsea, Werder páros mögött címvédő létükre csak a harmadik helyen álltak, így a záró körben győzelemre voltak ítélve otthon a Bremen ellen (jelentjük, utóbb meglett az is) – mennyire nyomja rá a bélyegét a katalánok játékára.

„Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy kiengedjünk" – mondta a holland edző a találkozó előtt. Ennek megfelelően az éllovas Barca kezdettől fogva próbálta ráerőltetni az akaratát ellenfelére, azonban a gyors ellentámadásokra törekvő Villarreal nem adta meg magát könnyen.

Ezzel együtt hetvenpercnyi játék után már 3–0-ra vezetett a Barca, és Ronaldinho lefújás előtti gólja – amely aznap már a második volt, miután Eidur Gudjohnsen és Andrés Iniesta előtt értékesített egy büntetőt is (amellyel egyébként pont az 50. bajnoki találatát jegyezte a gránátvörös-kékeknél!) – csak a habot jelentette a tortán.

A másik csúcsmeccsnek a spanyol élvonal 12. fordulójában a másnapi, 2006. november 26-i „csemege", a Valencia–Real Madrid találkozó számított, még úgy is, hogy Fabio Capello, a fővárosi gárda vezetőedzője a sérült David Beckhamet, Ronaldót és Gutit is nélkülözni kényszerült.

És ha már a fizikai problémákról írunk: a hazaiaknál némi meglepetésre a kezdők között kapott helyet az orvosok által korábban többmeccses „kényszerpihenővel" riogatott David Villa. Aztán mégis a doktoroknak lett igazuk: a Valencia támadójának kiújult a sérülése, és a 15. percben lecserélték...

A valódi pofont azonban csak az 54. percben kapták meg a (szomszédvár Villarreallal amúgy azonos pontszámmal, a középmezőny felső felében található) vendéglátók, amikor Roberto Carlos bal oldali beadása nyomán Raúl tíz méterről, egyből a kapujukba lőtt. Noha a hátralévő időben mindkét oldalon akadtak még lehetőségek, az eredmény már nem változott, így a lefújás után a madridi szurkolók ismét a klub ikonjának tartott régi kedvencüket éltethették.

Hát igen, akkoriban még Raúl volt az (egyik) első számú sztár a blancóknál, ahogy Ronaldinho is Katalóniában. Az előző évi aranylabdás csillag előző napi megmozdulása kapcsán a nézők vastapsa jelezte: ott, akkor valami rendkívüli történt. Ritkán adatik meg a futballért rajongóknak, hogy olyan csodás megoldás szemtanúi lehessenek, mint amelyet a brazil zseni bemutatott.

Amikor a lefújás előtti percekben a támadó Xavi labdáját a Villarreal tizenhatosán belül mellre vette, sejteni lehetett, itt bizony varázslat következik. És valóban: Ronaldinho lenyűgöző ollózó mozdulattal, jobb lábbal a feje felett a kapu bal oldalába húzta a labdát.

Ehhez a gólhoz hasonlót akkor látott a Camp Nou közönsége, amikor 2001-ben Rivaldo a BL-be lőtte a Barcelonát. Az évad utolsó mérkőzésén a házigazda csapatnak győznie kellett, hogy megelőzze a rivális Valenciát és a Primera División negyedik helyén végezzen.

Nos, sokáig úgy tűnt, csak döntetlenre futja az erejükből, ám 2–2-es állásnál, már a hosszabbítás perceiben jött az 1999-ben a világ legjobbjának megválasztott Rivaldo, aki a valenciai kapunak háttal állva először mellre vette a hozzá előreívelt labdát, majd gondolt egy merészet, és 17 méterről kapura ollózta. A gólt, egy szenzációs mesterhármas harmadik, egyben legszebb „darabját" majd' százezer drukker ünnepelte extázisban...

Nagyjából hasonló történt ezúttal is: Ronaldinho ugyanolyan káprázatos mozdulattal szerzett gólt a hazaiaknak, mint néhány évvel korábban a honfitársa (akivel mellesleg 2002-ben együtt lettek világbajnokok). Igaz, ez a találat, amely beállította a 4–0-t, nem ért BL-indulást, ám megvalósította egy fiatalember régi vágyát.

„Ezzel a góllal gyerekkori álmom vált valóra – mondta a dél-amerikai labdazsonglőr. – Kissrác koromban sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy egyszer majd háttal a kapunak, ollózva találok az ellenfél hálójába. Edzéseken rendre gyakorlom ezt a mozdulatsort, ám meccsen még sosem sikerült ilyen jól megvalósítanom. Lehet, hogy furcsán hangzik, de azt gondolom, ez a gól megváltoztatja az életemet, s új fejezet kezdődik a pályafutásomban."

Ronaldinho hozzátette: e találattal még nem teljesült minden álma, mert egyszer szeretne majd a félpályáról is a kapuba ívelni. Arról sajnos nincs információnk, hogy ez végül sikerült-e neki, mindenesetre az új fejezet abban az értelemben nem valósult meg, ahogy Ronnie képzelte – egy évvel a mesés ollózás után már arról szóltak a beszámolók, hogy többször is a padra szorult, és egyre inkább elvágyódott a Barcától. Végül 2008 nyarán a Milanhoz igazolt.

Csak öt esztendő telt el a felidézett hétvége óta, de egy ideje már Lionel Messi és Cristiano Ronaldo a Barcelona, illetve a Real Madrid legfőbb sztárja és legmeghatározóbb egyénisége. Az ő játékukat legalább annyira (ha nem jobban) lehet csodálni, mint egykor az előző generáció immár harmincas éveikben járó ászaiét.

Végszóként azzal a jó hírrel szolgálhatunk, hogy egyelőre a régieket sem kell teljesen nélkülöznünk: Raúl tavaly óta a Schalkéban, míg Ronaldinho idén januártól a Flamengóban játszik és villog időnként (az egyéb ügyeit most hagyjuk...), de a 40. születésnapjára készülő Rivaldo szintén még mindig pályán van – ő a Sao Paulo színeiben több másik mellett egy varázslatos gólt is lőtt ebben az évben!