Pedro Rodríguez Ledesma 1987. július 28-án a Kanári-szigeteken, Santa Cruz de Tenerifén látta meg a napvilágot. Az iménti „hosszú verzióval" azonban kevesen ismerik. Sokáig talán még Barcelona-szerte – ahová 17 évesen került a CD San Isidro csapatától – sem tudták, hogy ekképp hangzik a teljes neve a fiatal labdarúgónak. A szurkolók számára ő csak egyszerűen Pedrito lett, így kedvelték meg.
A gránátvörös-kék drukkerek aztán 2009 őszén tanúi lehettek, hogy a kis Pedrito fokozatosan Pedróvá érett. A világ akkor vette először komolyan, hogy a Camp Nou sztártengerében akad egy újabb feltörekvő tehetség, amikor augusztus végén az európai Szuperkupa-mérkőzés 115. percében higgadtan Andrij Pjatov kapujának bal alsó sarkába gurította Lionel Messi káprázatos passzát.
A Zlatan Ibrahimovic helyére a 81. percben pályára küldött, időközben 22 esztendős ifjú találata azt jelentette, hogy a Barca 1–0-ra felülmúlta a Sahtar Donecket, s betehette a vitrinjébe a kontinentális trófeát. „Az a legfontosabb gól az életemben. Ha nem rúgom be, ki tudja, miként alakul a sorsom, s ki tudja, megnyeri-e a csapat a Szuperkupát" – emlékezett vissza a pillanat fontosságára a játékos.
Pedro egyébként nem aprózta el. Már az idény első fontos tétmeccsén gólt lőtt az Athletic Bilbaónak – a spanyol Szuperkupa első összecsapásán. Hogy helyén van a szíve, igazolta: nem „fölösleges" gólokat rugdosott (termetéből adódóan fejjel kevésbé veszélyes) – a monacóihoz hasonlóan a baszkok elleni is győztes találat volt. Amilyent utána nemsokára a bajnokságban is jegyzett, mégpedig az Almería rovására.
„Ha fontossági sorrendet kell felállítanom a góljaim között, akkor a Szuperkupát eldöntő mellett a legértékesebbnek azt tartom, amelyet otthon lőttem az Internek a Bajnokok Ligájában. Rossz helyzetben voltunk a meccs előtt, és az a gólom sokat lendített a csapat szekerén. Mert a csapat az igazán lényeges. El sem tudom mondani, milyen hálás vagyok minden társamnak a kiszolgálásért, és Pep Guardiolának a töretlen bizalomért" – mutatott rá tavalyelőtt a Barcelona sikereinek egyik zálogára, a kiváló csapategységre a futballista, aki az említetteken kívül szerzett gólt a Király-kupában is (a León ellen idegenben mindjárt kettőt).
Így jött el a várva várt nap, az Abu-Dzabiban rendezett klubvilágbajnokság 2009. december 16-i elődöntője az Atlantéval, amikor a – még mindig a nagyok (Messi, Ibrahimovic, Thierry Henry) árnyékában, többnyire csereként bevetett – fiatalembertől szinte „elvárták" a történelmi megmozdulást.
Ő pedig megcselekedte, amit „megkövetelt a haza": bár együttese már az 5. percben hátrányba került, még az első félidőben egyenlítettek, Leo becserélését követően fordítottak, majd a 67. percben megint az argentin zseni volt a feladó, és Pedro hidegvérrel helyezte a sarokba a krónikák kiemelt helyére kívánkozó harmadik gólt. „Talán most már elhiszi, hogy ő is az együttes teljes értékű tagja, és hogy ez még nem a csúcs számára" – mosolygott Guardiola, értékelvén egyik „friss" felfedezettjének hőstettét.
A fináléban aztán a végig fölényben játszó katalán gárda a 89. percben éppen Pedro révén egalizált 0–1-ről a sokáig áthatolhatatlannak bizonyuló argentin védelem mattolásával: a mindössze 169 centis támadó fejjel(!) találta meg a rést a pajzson. A hosszabbításra már csupán azt kellett eldönteni, mikor és ki rúgja a félelmetesen rohamozó Barcelona győztes gólját.
A megoldást, mint annyiszor a közelmúltban, a legújabb aranylabdás, azaz Messi jelentette. A labdát ezúttal nem rúgta, hanem a 110. percben Dani Alves mesteri passzából előrevetődve, mellel(!) juttatta a dél-amerikaiak kapujába.
Mellesleg nem más, mint Juan Sebastian Verón maradt le róla... A hazájába 11, Európában eltöltött év után visszatérő veterán La Plata-i karmesternek addigra nem maradt szuflája követni 12 esztendővel ifjabb honfitársát. Pedig megismételhetetlen lehetőség kapujában állt: ha ő emelheti fel a trófeát ebben a sorozatban is, miként a Libertadores-kupa elhódítása alkalmával, akkor az 1968-ban duplázó édesapja, a szintén az Estudiantesszel megdicsőülő Juan Ramón örökébe léphetett volna...
Ő erről lecsúszott, míg a Barca – Pedro gólszerző „palettájával" pontosan megegyező – bűvös hatos diadalsorozatát (bajnokság, hazai kupa, BL, hazai és európai Szuperkupa, klub-vb) csak olyan klub szárnyalhatja túl, amelynek országában Ligakupát is rendeznek. Amíg ez a különleges bravúr nem történik meg, a gránátvörös-kékek a világcsúcstartók.
Könnyen elképzelhető, hogy e rekordot ők mint csapat már nem ismétlik meg a jövőben, ám főhősünknek bizonyos szempontból mindez még mindig nem a csúcsot jelentette. Vicente del Bosque, az Eb-címvédő és világranglista-vezető spanyolok szövetségi kapitánya a Sport című lapban – még az argentinok elleni döntő előtt – azt mondta:
„Pedro számára nyitva az út a világbajnokságra készülő keretbe. Ismét igazolta, hogy bármilyen tétért zajló mérkőzésen képes gólt szerezni. Ilyen játékosokra van szükség a válogatottban!"
Az egy dolog, hogy klubjával a 2009-es évzáró óta újabb két bajnoki címet, három különböző Szuperkupát, valamint – legfőképpen – az idén Bajnokok Ligáját nyert. Fontos, hogy ezt nem perememberként, pusztán „statisztikai jelleggel" érte el, hanem a Bajnokok Ligájában immár harmadik egymást követő szezonban jut(ott) el legalább négy találatig, míg a Primera Divisiónban az előző két kiírásban 12, illetve 13 gólt termelt. És persze közben rendszeresen pályára is lép.
Ezekből szinte értelemszerűen következett, amit a bajszos szakvezető kilátásba helyezett számára: a legjobbkor, még épp időben, 2010 májusában bekerült a spanyolok keretébe. A hó végén debütált, a harmadik fellépésén már eredményes is volt (egy további assziszt mellett), így nem véletlen, hogy a dél-afrikai vb-n ötször lehetőséget kapott: háromszor a cserepadról, de az elődöntőben és az aranymeccsen kezdőként! Úgyhogy sok egyében kívül mára világbajnoknak is mondhatja magát...