Van Basten, volt gól, lett edző - de milyen?

Több mint hatéves önkéntes száműzetésének véget vetve Marco van Basten bő tíz esztendeje úgy döntött: ismét szerepet vállal a futballvilágban. A súlyos bokasérülései miatt túlontúl korán visszavonuló holland csatárzseni saját bevallása szerint ekkor ért meg arra, hogy az edzősködésre kezdjen gondolni (amit 1995 derekán még határozottan elképzelhetetlennek tartott).

„Azt hiszem, elérkezett az idő, hogy kiderüljön, válhat-e belőlem jó szakember" – nyilatkozta 1988 Európa-bajnoka, aki elé a holland szövetség nyomban vörös szőnyeget hengerített: „Szíves-örömeset segédkezünk abban, hogy a múlt nagyságai szakvezetőként is valóra válthassák álmaikat" – közölte a KNVB igazgatója, Henk Kesler, jelezve, hogy MVB-vel is kivételt fognak tenni.

Ahogy az NS 2002. január 3-án megemlítette, a németalföldi országban többéves tanulás szükségeltetik ahhoz, hogy valaki olyan edzői diplomához jusson, amellyel az elitszinten is munkát vállalhat – ám a sportági vezetők a válogatottban legalább negyvenszer szereplő sztároknak nyitva hagytak egy kiskaput, amelyen átsétálva egy év alatt megkaphatják az edzői papírjukat (korábban így katapultált a nemzeti csapat élére Frank Rijkaard, és szintén e kegyben részesült Ruud Gullit, Ronald Koeman, Johan Neeskens vagy Ruud Krol).

„Remek dolog, hogy a kurzus egy esztendeig tart, ennyi idő alatt nyugodtan körül lehet nézni, mi az, ami tetszik, mi az, amihez kedvem lenne" – szögezte le az egykor a FIFA által is a világ legjobbjának megválasztott klasszis, aki a pályán a Milannal jutott fel igazán a csúcsok csúcsára: a három „holland tulipán" egyikeként 201 tétmeccsen 124 gólt szerzett, és sok más címe mellett kétszer BEK-et is nyert.

(Az 1994-re datálható harmadikban már nem vehetett részt: kevéssel azután, hogy 28 évesen megszerezte a BL történetének első mesternégyesét – a Göteborg megszégyenítésébe egy rá jellemző ollózásos gólt is belecsempészett –, bokasérülése ledöntötte a lábáról, és bár azokban a hetekben lett hivatalosan harmadszor is Európa legjobb labdarúgója, gyakorlatilag ott, az 1992-es csúcson ért véget a pályája. 1993 tavaszán néhány mérkőzés erejéig még visszatért, de a Marseille ellen elbukott Bajnokok Ligája-finálé után többször már nem szerepelt, noha további két évig reménykedett, és csak 1995 nyarán mondta ki: végleg vége.)

Egyébként 2001 októberében kezdte a célozgatást – ezúttal nem a kapura, hanem az aktív jövőre: „Úgy érzem, feltámadt bennem a régi vágy, egyre jobban hiányzik a futball. Megint érdekel a játék azok után, hogy önszántamból szinte teljesen eltávolodtam tőle. Azt ugyanakkor nem tudom, milyen formában térnék vissza, hiszen nincs konkrét ajánlatom. Az edzősködést mindenesetre nagy kihívásnak tekinteném. Végül is harminchét esztendős vagyok, túl fiatal ahhoz, hogy az idők végezetéig üldögéljek a babérjaimon."

Nem sokkal később régi klubjánál, az éppen nem túl fényes napokat élő Ajaxnál szóba került a neve, csakhogy az akkori tréner, Co Adriaanse lesöpörte az ötletet: „Nincs garancia arra, hogy jó játékosból jó edző lesz. Egy dolog egy remek versenyló, és egy másik a zsoké... Ráadásul fogalmam sincs, mi a fenében is lehetne mostanság a segítségünkre..."

Ez elég volt az Ajax főnökének, Aarie van Eijdennek, hogy ejtse a témát, jóllehet szívesen az egyesület közelében tudta volna a klublegenda Marcót, aki 1982 és 1987 között 133 tétmérkőzésen 128 gólt lőtt a csapat színeiben.

A közvélemény már kevésbé viseltetett lojálisan a bálványt „köpködő" szakember iránt, a gárda eredményei amúgy sem voltak olyanok, hogy azokkal takarózni lehessen – Adriaanse tehát órák alatt Amszterdam első számú közellenségévé vált. S miután az együttes tovább bukdácsolt, a selyemzsinórt november végén kiszállító küldönc indítását csak meggyorsította a Van Basten-ügy.

Az alakulattal az előző szezonban is csupán bronzérmet szerző edző utódja pedig nem habozott kijelenteni: Marco nemsokára feltűnhet a színen. Ezen persze senki sem csodálkozott, hiszen kipróbált harcostársak nem szokták elfeledni egymást: az Ajax kispadjára idény közben leülő Ronald Koeman jóformán a kinevezését követő napon belefogott a „násztáncba", és egy decemberi gálaesten két pohár pezsgő között megállapodott az egykori támadóval, hogy kitapossa számára az utat.

„Megmondtam neki, hogy amennyiben készen áll, én minden tőlem telhetőt megteszek majd, hogy itt dogozhasson valamilyen formában" – jelentette ki korábbi szövetségi kapitányunk öccse, aki a régi nagy holland válogatott „három plusz egyedik" csillaga volt, abban az értelemben is, hogy nem Milánóban légióskodott (hanem Barcelonában, ahol – egy ágyúlövésszerű bombagóllal – maga is sokat tett azért, hogy ő se maradjon BEK-diadal nélkül...).

Szőrmentén persze megjegyezhetnénk, hogy az össznépi felháborodás kellős közepén senki sem tette fel a kérdést, vajon van-e némi igazságtartalma Adriaanse kijelentésének (a labdarúgó-kvalitások és a kispadon elérhető sikerek összefüggéséről). Maga Van Basten csupán annyi kommentárt fűzött a témához, hogy „direkt nem reagáltam, és most, hogy őt kirúgták, nem is hinném, hogy kell".

Ebből annyi azért lemérhető volt, hogy a pályán megcsodált intelligenciája jottányit sem kopott civilként – na de aztán hogyan tette helyre a dolgokat maga az élet?

Először is, a trénerként a futballistai magaslataitól talán elmaradó (ő a világ valaha volt leggólerősebb védője!), de azért jelentős csapatok élén több címet is begyűjtő, így öltönyösként is máig az elitben jegyzett Ronald Koeman – aki jelenleg a Feyenoordot dirigálja – a szóban forgó 2001–2002-es évad végén mindent megnyert otthon az előzőleg gyengélkedő Ajaxszal, sőt a bajnoki elsőséget egy évvel később is megismételte.

Nem szegte szavát sem, mert még az ő ott tartózkodása alatt, másfél évvel az említett koccintás után az iskoláin túleső Van Basten az Ajax második csapatánál kapott feladatot, az egykori csatártárs John van't Schip segítőjeként. Majd egyetlen szezont követően, 2004 júliusában átülhetett a holland válogatott kispadjára! (Van't Schippel helyet cserélve, mert most már az utóbbi lett az ő asszisztense...)

Nevezetes téma volt annak idején, hogy MVB olyan sztárokat ejtett az oranjéből, mint Clarence Seedorf, Edgar Davids, Patrick Kluivert, Boudewijn Zenden, Roy Makaay, de Mark van Bommelt is a cserepadra száműzte, valamint egy időben összekülönbözött Ruud van Nistelrooyjal is. (Utóbbival végül kibékült, és Seedorfnak szintén adott később esélyt.)

A selejtezősorozatokkal szokás szerint az ő négy esztendeje alatt sem volt gondja a gárdának, és a nagy tornák első körét is könnyen teljesítették – a 2006-os vb-n a „halálcsoportból" jutottak tovább veretlenül, míg a 2008-as Eb-n kiütötték a két évvel azelőtti világbajnokság arany- (olaszok) és ezüstérmesét (franciák) is, utána meg tartalékosan a románokat.

Az egyenes kieséses szakaszban viszont rögtön jött a baj: Németországban a 16 között a „nürnbergi csatában" a portugálokkal szemben buktak el egy igen színes meccsen (Valentyin Ivanov játékvezető négy dupla lapos pirosat és további nyolc sárgát osztott ki...), míg az osztrák-svájci közös rendezésű torna negyeddöntőjében az oroszokban botlottak el, igaz, csupán hosszabbításban, egy másik holland mester, Guus Hiddink előtt meghajolva.

Marco barátunk ezután átült szeretett Ajaxa padjára, amit már korábban eldöntött, azaz nem úgy történt, hogy kirúgták a válogatottól. Amszterdamban jól kezdett, ám jött egy nagyobb hullámvölgy (négy mérkőzésen egyetlen pont), amikor elszállt az aranyesély, később pedig a PSV-től és a Spartától is négy góllal kaptak ki, ekkor meg a harmadik helyre szorultak vissza – vagyis nem jutottak be a BL-be, Van Basten pedig 2009 májusában lemondott.

Eközben a felidézett régi feszültség nyomán ezúttal mérceként kínálkozó Co Adriaanse sem tétlenkedett, egyéves szünet után folytatta a munkát. Róla mindenekelőtt tudni kell, hogy játékosként nem sok emlékezeteset produkált, viszont az előző évezred végén a mindig is alsóházi gárdaként elkönyvelt Willem II-t eljuttatta a BL-be – bár ott nem rúgtak labdába (két pontocska egy sztárgárdák nélküli csoportban), érthetővé válik, miért kapott lehetőséget Amszterdamban.

Miután ott kitelt a becsülete, az AZ-hoz ment, ahol az első teljes évadja végén ötödikek lettek, így indulhattak az UEFA-kupában, ahol csak a Sporting elleni elődöntő-visszavágó hosszabbításának legutolsó percén múlt, hogy nem ők kerültek be a fináléba. Bár az Alkmaar már évtizedekkel ezelőtt is volt (nagy ritkán) jegyzett csapat, ez kétségkívül újbóli felemelkedésnek számított. Az i-re a pontot az utód, Louis van Gaal tette fel, vele lett aztán ismét bajnok az AZ.

Adriaanse továbbállt a Portóhoz, amely vele 2006-ban hazai duplát ért el (José Mourinho óta először), majd a Metalurg Doneck, al-Szadd, Red Bull Salzburg, katari olimpiai válogatott négyest végigjárva „csak" az osztrákoknál alkotott maradandót, hiszen ott is bajnoki elsőséget ünnepelhetett. Idén a 2010-es meglepetésbajnok Twentéhez szerződött, és rögtön megnyerték a holland Szuperkupát, majd miután a BL playoff-körében kiestek a Benfica ellen, az Európa-ligában meneteltek szépen, és pillanatnyilag a Steaua elleni párharcra várnak a 32-es táblán.

Tény, hogy az idő nem neki dolgozik, hiszen 17 évvel idősebb Marco van Bastennél, ám az is kétségtelen, hogy eddig többet ért el trénerként, mint az egykori gólgyáros – akinek már két és fél esztendeje nincs csapata. (Ezalatt televíziós szakértőként ténykedik, de azért szeretne még majd újra visszatérni.)

Az is lehet, hogy a csípős nyelvű kollégának végül igaza lesz vele kapcsolatban – azt azonban semmiképp sem felejtjük, milyen elképesztően jó játékos volt valaha.