Lothart ünnepelték, a Realt jól elverték (8-3)

A Bajnokok Ligája 1999–2000-es kiírása volt az első, amelyben két csoportkört is rendeztek, így aztán a (mint évek alatt kiderült: nem túl áldásos) meccsdömping jegyében az érintett csapatok még a tavasz elején is vígan vívták a maguk kis körmérkőzéseit.

A legjobb 16 közötti kvartettjét a Dinamo Kijev és a Rosenborg felülmúlása révén két forduló után százszázalékos teljesítménnyel vezető, a hétvégi bajnoki játéknapon pedig a Barcelonát 3–0-ra legyőző Real Madrid futballistái aligha érték volna be ugyanúgy döntetlennel, ahogy az idény addigi három német–spanyol összecsapása (ráadásul mindig 1–1-gyel...) véget ért.

„A Bayern félve lép ellenünk pályára, mert a tagjai látták a katalánok elleni mérkőzésünket. Jó formában vagyunk, senkitől sem félünk” – nyilatkozta például magabiztosan Geremi, a házigazdák kameruni középpályása.

A Real szurkolói elsősorban a rendkívül fiatal, nem egészen 23 éves átlagéletkorú Anelka, Raúl, Morientes csatársortól várták a gólokat (közülük utóbbi kettő két évvel korábban BL-győzelem részese lehetett), de akkor sem estek kétségbe, ha az ifjak olykor csődöt mondtak, mert Roberto Carlos rögtön jelezte, hogy bármikor kész megismételni a Barcának lőtt szabadrúgásgólját…

A hispán rohamok megfékezéséért a kereken 100. európai kupameccsét játszó Lothar Matthäus tehette talán a legtöbbet. A 39 éves söprögetőt Ottmar Hitzfeld vezetőedző pihentette az Eintracht Frankfurt ellen 4–1-re megnyert bajnokin, de 2000. február 29-én már újra számított rá.

„Matthäusnak a támadásépítés helyett ezúttal a hátsó alakzat stabilitásáról kell gondoskodnia” – adta ki a feladatot a március közepétől már a tengerentúlon futballozó sztárnak a csapattal előző tavasszal BL-döntőt vívó (és az MU-val szemben drámai módon elbukó) szakember.

A kontinens trónjára három esztendővel azelőtt a Dortmunddal már felülő mesternek az eltiltott Jens Jeremiest, a sérült Carsten Janckert és Thomas Strunzot, valamint a beteg Alexander Zicklert nélkülöznie kellett, így a többiek ekképp álltak fel: Kahn – Kuffour, Matthäus, Babbel (Linke, 62.) – Salihamidzic, Fink, Effenberg, Lizarazu – Paulo Sérgio, Elber (Santa Cruz, 87.), Scholl (Tarnat, 87.)

Akikkel pedig kezdenünk kellett volna, a vendéglátók névsora: Casillas – Michel Salgado, Karanka, Hierro, R. Carlos – Geremi, Redondo, Guti (McManaman, 62.) – Anelka, Raúl, Morientes (Ognjenovics, 79.)

Főnökük, Vicente del Bosque jó hangulatban ülhetett le a kispadra. José Martínez Pirri, a klub igazgatója ugyanis bejelentette: a csapatot november közepe óta irányító megbízott edzőnek jók az esélyei arra, hogy „véglegesítsék” a posztján.

A John Toshackot váltó tréner kedvét azonban a 21. percben elrontották: a rendkívül szellősen védekező madridiak sokadik hibáját góllal büntették a bajorok. Alig valamivel később a spanyolok talán még mindig Mehmet Scholl megmozdulásán bosszankodtak, amikor másodszor is megrezzent a hálójuk Effenberg remek szabadrúgása után.

A középkezdést követő első támadásból szépítettek a blancók (Raúl, a léc és Morientes kellett hozzá), ám a félidő hajrájában egy csodálatos akció végén megint kétgólosra nőtt a felek közötti különbség. Effenberg, Salihamidzic, Elber összjáték zárásaként a brazil csatár sarokkal Fink elé varázsolta a labdát, aki futtából a bal alsó sarokba bombázott.

A fordulás után villámgyorsan javított kilátásain a Real. A bal szélen egy negyvenméteres átadással előretörő Roby Carlos kapásból mértani pontossággal a középen érkező Raúl fejére bűvészkedte a labdát, aki közelről a hálóba továbbított. Bő negyedórával később azonban az őrizetlenül hagyott Paulo Sérgio a kapuba bólintott, a Bayern pedig 4–2-es idegenbeli diadalával átvette ellenfelétől a vezetést a C-csoportban.

A 100 éves kort épp két nappal azelőtt betöltő bajor alakulat olyan tettet hajtott végre ezzel, amely korábban nemzetközi kupamérkőzésen még egyetlen honfitárs csapatnak sem sikerült: első német gárdaként győzelemmel távozhatott a Bernabéu-stadionból!

„Megalkuvást nem ismerően védekeztünk, középpályásaink ötletgazdagok voltak, míg támadóink varázslatosan kombináltak. Végig mi diktáltuk az iramot, mi adtuk meg a játék ritmusát, és ezt magas színvonalon tettük. Látott már valaki ilyet? Én még nem! Legfeljebb csak akkor, amikor a hetvenes években még mi jártunk a csúcson” – nyilatkozta boldogan „Kaiser Franz", a Bayern elnöke.

„Beckenbauer mindig is magasra tette a mércét, mi pedig most érintés nélkül jutottunk át fölötte” – reagált a „Császár” szavaira a saját jubileumát (is) ünneplő Matthäus. Brazil társa, Giovane Elber közben meglepő magyarázatot adott együttese nem várt sikerére:

„A madridiak edzője a hétfői sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a németek csak küzdeni tudnak, de egy kényszerítőt sem képesek megcsinálni. Ma láthatta, hogy Németországban jó futballt játszanak. A spanyolok azt gondolták, hogy a Barcelona után minket is könnyedén elintéznek.”

Négy nappal később Hitzfeld ismét alkalmazta kedvenc módszerét, és a Real elleni kezdőcsapatot öt helyen megváltoztatva küldte pályára a Bayernt a Stuttgart ellen. Rotációs taktikája azonban nem vált be, a svábok 2–0-ra felülmúlták a listavezetőt. Kraszimir Balakov 20 méteres szabadrúgásból szerezte meg a vezetést a VfB-nek, a végeredményt pedig a meccset végigjátszó Lisztes Krisztián állította be.

Ezen a találkozón lépett pályára utoljára a német élvonalban Matthäus, aki levezetésként az Egyesült Államok profi bajnokságába (MLS), a New York/New Jersey MetroStarshoz igazolt. Az összecsapás előtt a stuttgartiak egy cowboykalappal, és egy, a Mönchengladbach, a Bayern, valamint az Internazionale színeiben pompázó mezzel ajándékozták meg a 464. Bundesliga-mérkőzésére érkező veteránt.

A világbajnok és aranylabdás legenda, későbbi szövetségi kapitányunk búcsúja nem sikerült valami jól, az első gól előtt ő buktatta Lisztest. Kicsit később Hitzfeld cserére határozta el magát, lehívta a játéktérről a söprögetőt, aki ezzel játékosként örökre lezárta európai klubkarrierjét (a válogatottól pedig a 150. szereplése után, a nyári Eb-n köszönt el).

De addig még volt egy legutolsó bayernes fellépése, újabb négy nappal később a Real elleni hazai visszavágó, a német együttes pedig ezúttal sem adta alább egy parádénál és egy négyesnél (4–1)!

Kevesen gondolták volna ekkor, hogy a BL győztese végül majd a „királyi gárda” lesz – miután az elődöntőben (igaz, a vereségeihez képest jóval nagyobb küzdelemben, csupán 3–2-es összesítéssel) revánsot vett Kahnékon.

Az a müncheni együttes amúgy nem csak fellángolásszerűen volt kiváló, amit bizonyít, hogy egy évvel utána maga is Bajnokok Ligáját nyert – immár azonban Lothar Matthäus nélkül, akinek imponálóan hosszú és tartalmas, több mint két évtizedes elitbeli pályájába rengeteg minden belefért, földrészünk legrangosabb klubtrófeájának elhódítása azonban sehogyan sem…